7+1 lehetséges ok, amiért még mindig nem tudod elfelejteni az exed

Talán már évek teltek el a szakítás óta, de még mindig az exed jár a fejedben? Ennek a szakemberek szerint számos oka lehet, például az alábbiak.

Egy ideig teljesen rendben van, ha nem megy ki a fejedből az exed. Hiszen bármennyi időt is töltöttetek együtt, szeretted őt, fontos volt neked. Az, hogy a szakítás után szomorkodsz miatta, az elengedési folyamat része. Nem kellemes, de túl kell esni rajta ahhoz, hogy gyógyuljon a lelked. És azt sem garantálja senki, hogy később nem fog eszedbe jutni valamiről, mondjuk egy illatról, egy dalról, vagy ha olyan film megy a tévében, amit anno vele is megnéztél. Ez is teljesen normális, hiszen nem egy és nem két közös emléked van vele.

Az viszont már probléma lehet, ha hónapokkal, évekkel a szakítás után sem tudod kiverni őt a fejedből, és ilyenkor a saját érdekedben jobb, ha utánajársz a miérteknek. Mert a szakemberek szerint akár nyolc lehetséges ok is állhat annak hátterében, ha az exed még mindig uralja a gondolataidat és a szívedet.

3 személyes ok, amiért nem megy ki a fejedből az exed

1. Túlagyalod a dolgokat: mondanunk sem kell, ha hajlamos vagy túl sokat gondolkodni mindenen, akár apróságokon is, akkor az exed és a vele való kapcsolatod sem kivétel ezalól. És bár ez már számodra is bosszantónak tűnhet, Juliana Hauser szex- és párkapcsolati terapeuta szerint nézd a jó oldalát. „A szakításon való rágódás egy tudatalatti módja lehet annak, hogy megvédd magad a jövőbeli sérelmektől. Méghozzá úgy, hogy megpróbálod kitalálni, miért és hogyan történt a dolog egyáltalán – mondja a szakember. De arra is figyelmeztet, hogy azért tényleg ne vidd túlzásba, mert az önbizalomhiány útjára vihet. Szóval a „biztos én nem voltam elég jó” és az ehhez hasonló megállapítások esetén már legyél tisztában azzal, hogy te agyalod túl, és tereld el tudatosan a figyelmed.

2. Olyan múltbéli traumát éltél át, amit a szakítás aktivált: ha a kapcsolat lezárásakor egy korábbi lelki sebed szakadt fel – például eszedbe jutott, amikor Apukád elhagyott titeket –, az szintén magyarázat lehet arra, hogy miért jár még mindig az exeden az eszed. Pontosabban tudat alatt talán nem is a volt párodat idézed fel újra és újra, hanem a szakítás gondolatát, mert szeretnéd magadban helyre tenni és megérteni.

3. Szorongó kötődési stílusod van: ha ilyen kötődéssel rendelkezel, akkor a partneredtől rendszeres megnyugvást igényelsz. A szorongó kötődési stílusú emberek a szakemberek szerint általában az elkerülő kötődési stílusúakat keresik, akik hajlamosabbak eltaszítani a közelséget és a sebezhetőséget. És amikor a dolognak szakítás lesz a vége, a szorongónak nehezebb kiűzni a fejéből az elkerülőt.

4+1 további ok, ami miatt nem tudod elfelejteni az exed

1. A szakítás váratlanul ért, vagy ő dobott téged, amikor te még mindig szeretted. Így valószínűleg te voltál az, akinek ez az egész jobban fájt, másrészt ha váratlanul ért a dolog, kevesebb időd is volt felkészülni erre, illetve végigmenni a szakítási folyamaton. Ha pedig nem teljesen érted az okokat, újra és újra felszínre kerül benned a kapcsolat és a számodra érthetetlen szakítás.

2. Ha a kapcsolat véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna, lehet, hogy sok mindent nem is beszéltetek át igazán. Így nemcsak egy sokkhatással kell megbirkóznod, hanem a gyásszal is. Aminek ebben az esetben két szintje is van: nemcsak az exed miatt lehetsz szomorú, hanem azt az illúziót is gyászolod, amit a kapcsolat alakulása kapcsán magadban formáltál meg. Marad tehát a „mi lett volna, ha” érzése, ami hónapok, évek múlva is azt eredményezheti, hogy az exed jár a fejedben.

3. Az exed nagyon megbántott téged, ő viszont a megbánás legenyhébb jelét sem mutatta. Erre tipikus példa, ha félrelépett, de ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, közli, hogy egyébként a másik nővel komolyan gondolja, szóval viszlát. A szakemberek szerint ilyen esetben mély zavarodottságot vagy csalódottságot érezhetsz, mert láthatod, hogy ő kicsit sem sajnálja, amit tett. Utána még az is előfordulhat, hogy elképzeled vele ezt a beszélgetést, amikor más dolgokat tesz és mond, illetve, hogy a dolgok másképp végződnek.

4. Ha folyamatosan ugyanolyan típusú pasikat választasz, és rendre rá kell döbbenned, hogy ez nem működik, frusztrált lehetsz a miértek kapcsán. És minél többet gondolkodsz ezen, annál többet lesz jelen a gondolataidban az exed.

+1: A szakítás után barátokat, ismerősöket veszítettél el, és akik megmaradnak azok is mintha másképp néznének rád. Részben ebből fakadóan megváltozhat a saját magadról alkotott képed is. Összességében úgy érezheted, az exed még jelen van az életedben, annak ellenére is, hogy a kapcsolat már véget ért.

Hogyan felejtheted el végleg az exed?

Hogy mi lehet a megoldás? Ahhoz, hogy valóban továbblépj, először is add át magad az érzéseidnek. Éld meg a szomorúságot, az ingerültséget és a csalódottságot. Írj naplót, beszéld ki az érzéseidet a legjobb barátnőddel, vagy használd fel a kreatív energiáidat a gyógyuláshoz. Amikor mégis eszedbe jut az exed, fontos, hogy a kevésbé jó tulajdonságait is idézd fel, a szakítást pedig ne külső körülményeknek tudd be, mint például a pandémia és az emiatt bekövetkezett változások.

A szomorúságból mozdítsd ki magad motiváló gondolatokkal. Például, hogy most van időd és lehetőséged arra, hogy megtegyél dolgokat, csak úgy önmagadért. Kirándulj, fesd át a nappalit, vállalj önkéntes munkát egy állatmenhelyen, vagy amihez kedved van. A lényeg, hogy foglald el magad, és koncentrálj arra, ami igazán boldoggá tesz! Az exedet pedig töröld, vagy legalább kövesd ki minden közösségi média platformon, mert arra van most a lehető legkevésbé szükséged, hogy minden nap lásd a mosolygós arcát meg a szuper életét.

Forrás: Wellandgood.com
Nyitókép: izusek / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)