A jó smink csodákra képes, de néha a természetesség is igazán üdítő tud lenni. Ezt vallják az alábbi hírességek is, akik büszkén vállalják önmagukat.
Kevés olyan nő van, aki ne élne rendszeresen a sminkben rejlő lehetőségekkel. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen a nők évezredek óta tetszeni vágynak, azonban nem árt, ha néha képesek vagyunk a sminket mellőzni is.
A smink bizonyos értelemben véve rabság is, hiszen sok hölgy el sem tudja képzelni, hogy smink nélkül mások előtt mutatkozzon. Több filmben (és nyilván a való életben) is okozott már derűs perceket, amikor az első együtt töltött éjszaka után a nő kioson a partnere mellől, hogy mire a férfi felébred, ő frissen, üdén, kisminkelten nyújtsa az elvárt látszatot. Pedig ez az elvárás komoly tévhiten alapul, egy felmérésben megkérdeztek férfiakat, akik úgy nyilatkoztak, hogy kifejezetten taszítónak találják, ha egy nő már a kora reggeli órákban sem a legtermészetesebb arcát mutatja. Sőt, nem árulunk el nagy titkot, de a férfiak a hétköznapokban sem favorizálják különösebben a sminket.
Bizony, nem is mindig mások elvárásának akarunk megfelelni, hanem sokszor a saját önértékelési zavarainkat próbáljuk helyrebillenteni egy kellemes sminkkel. De nemcsak amiatt nem szerencsés folyamatosan sminkben mutatkozni, hogy ne kelljen azzal a stresszel együtt élni, hogy mi lesz, amikor lehull a lepel, hanem mert a bőrnek is jót tesz, ha időnként levegőhöz jut.
Ma már szerencsére hódít a természetesség, a híres sztárok, ismert nők körében is egyre többen ismerik fel, hogy a tökéletesség nemcsak kontraproduktív, hanem sokszor fárasztó is tud lenni. Így aztán nem bízzák a paparazzikra a „lebuktatás” lehetőségét, hanem maguk osztják meg a közösségi oldalaikon a valóságot.
Az alábbi sztárok képei is jól igazolják, hogy smink nélkül is bátran lehet mutatkozni:
Katie Holmes
A 44 éves színésznő smink nélkül jó pár évet letagadhat a korából.
Gwyneth Paltrow
Az életmódcéggel és szakácskönyvvel is rendelkező Oscar-díjas színésznő, szinte sportot űz a sminknélküliségből mostanában.
Lady Gaga
Amikor berobbant a show businessbe, még a valódi arcát se lehetett látni az ipari mennyiségű maszktól és sminktől. Kellett néhány év, mire megbékélt magával, és most már smink nélkül is lazán kamerák elé áll.
Jessica Biel
Egykoron nők ezrei irigyelték, amiért végérvényesen elcsavarta Justin Timberlake fejét. De nem csak a férjével van szerencséje, a genetikával is, természetes vonásai mellett egyáltalán nincs is szüksége sminkre.
Jennifer Lopez
A nagybetűs nő, akinek minden rezdülését milliók követik a világon, simán megengedheti magának azt a luxust, hogy időnként szabadságra küldje a sminkkészletét.
Ashley Graham
A gyönyörű plus size modell, aki évek óta az elfogadásért küzd, még jó, hogy az arcát is meri vállalni a maga natúr valóságában.
Cindy Crawford
Az egykori topmodell pontosan tudja az íratlan szabályt, miszerint egy bizonyos kor után, a kevesebb mindig több.
Nyitókép: Tifany Rose/ GettyImagesno makeno make