A Velencei Filmfesztivál legemlékezetesebb szettjei a vörös szőnyegről

Mind jól tudjuk, hogy a Velencei Filmfesztivál nem csak a premierekről szól: a vörös szőnyegen a divaté a főszerep. A filmszemle vendégei idén is kitettek magukért, hiszen csillogásból és különleges szettekből sem volt hiány.

Sok más nívós eseményhez hasonlóan tavaly a Velencei Filmfesztivál programját is befolyásolta a világjárvány. Idén azonban régi pompájában tért vissza a szemle. A premierek sora Pedro Almodóvar legújabb alkotásával, a Parallel Mothers című drámájával kezdődött, majd olyan filmeket tekinthettek meg a vendégek mint a Dűne, a Spencer vagy a Led Zeppelinről szóló dokumentumfilm. Természetesen a filmek mellett a vörös szőnyeges bevonulás is nagy figyelmet kapott, hiszen mindenki kíváncsian várta, milyen pompás ruhákban érkeznek meg a hírességek a Palazzo del Cinemába. Nézzük, idén milyen szettekkel kápráztatták el minket a sztárok.

Zendaya egy bőrből készült estélyiben érkezett a Dűne premierjére

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BALMAIN (@balmain) által megosztott bejegyzés

Dakota Johnson Gucci ruháját tetőtől talpig kristályok borították

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gucci Official (@gucci) által megosztott bejegyzés

Timothée Chalamet számára Haider Ackermann designer egy csillogó szettet tervezett

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HAIDER ACKERMANN (@h.a) által megosztott bejegyzés

A Chanel múzsájaként Kristen Stewart természetesen a francia divatház egyik darabját viselte a Spencer premierjén

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CHANEL (@chanelofficial) által megosztott bejegyzés

Az Elite sztárja, Ester Expósito egy gyöngyökkel és tollakkal díszített Versace ruhát választott

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ester 🌙 (@ester_exposito) által megosztott bejegyzés

Rebecca Ferguson különleges Dior ruháját a tündérmesék inspirálták

Zendaya Valentinoban is csodásan festett

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Valentino (@maisonvalentino) által megosztott bejegyzés


Jake Gyllenhaal szintén Valentinoban a The Lost Daughter premierjén

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Valentino (@maisonvalentino) által megosztott bejegyzés

Penelopé Cruz a Chanel vacsoraestjén egy különleges köpennyel egészítette ki ruháját

Mariacarla Boscono egy merész Jean Paul Gaultier estélyivel hívta fel magára a figyelmet

Barbara Paz egy nem mindennapi kiegészítőt választott a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegére

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bárbara Paz (@barbararaquelpaz) által megosztott bejegyzés

Jessica Chastain ragyogott ebben a vörös Versace estélyiben 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Versace (@versace) által megosztott bejegyzés

Nyitókép: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: