8+1 magyar dal, ami arra biztat, hogy maradj otthon!

Elkészítettük neked a magyar karantén-playlistet!

Hallgass hazai előadókat, #mertkelladal!

Maradj otthon! Ugye te is gyakran hallottad ezt a két szót az utóbbi hetekben? Nem véletlen, hiszen annak érdekében, hogy lelassítsuk a koronavírus terjedésének ütemét Magyarországon, és ne egyszerre legyenek túlterhelve a kórházak és az egészségügyi dolgozók, egyetlen nagyon fontos dolga van mindenkinek a gyakori kézmosáson kívül: csak akkor mozduljunk ki, ha mindenképpen szükséges! A helyzet azonban nem csak a U2 frontemberét, Bonót inspirálta dalírásra, hanem több magyar zenészt is – összegyűjtöttük, milyen dalok születtek nálunk a közösségi összefogásról!

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a zenei világ minden szereplője nehéz helyzetbe került a járvány miatt, hiszen törölték a koncerteket és a turnékat. Ez azonban nemcsak az előadókat, hanem a rendezvényhelyszínek működtetőit, a fény-, és hangtechnikusokat, vagy a roadokat is érinti. Éppen ezért indult útjára például a „Ne váltsd vissza a jegyed” mozgalom, hogy ebben az időszakban is támogathassuk a művészek munkáját. Ha szeretnél segíteni a magyar könnyűzenészeknek, akkor a következő hetekben legyél tudatos fogyasztó a zenehallgatási szokásaidat illetően is!

Hogy mit is jelent ez?

Azt, hogy amíg nincsenek élő koncertek, addig csak olyan helyekről tölts le és nézz hazai előadókat, amiről biztosan tudod, hogy jövedelemhez juttatja a dalszerzőket és zenészeket. Itt az alkalom arra, hogy megismerj új számokat és szereplőket a magyar könnyűzenei életből – és egy kicsit félretedd a külföldi kedvenceket. Hallgass minél több hazai zenét úgy, hogy fizetsz is érte, és így továbbra is alkothatnak majd!

#mertkelladal

Ember Márk

DENIZ

Hősök

Pély Barna

Fatal Error

Nagy Szilárd feat. Ragány Misa

B.Nagy Réka, Trokán Nóri, Puskás Peti, Bátyai Évi, Kardos Eszter, Kocsis Tibó, Dombi

Lóci játszik

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lóci játszik (@locijatszik) által megosztott bejegyzés,

+1

Kovács András Péter

Nyitókép: martin-dm/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: