Öltöztesd a lakásod ünneplősbe!
1. Ne dobd ki a tojástartót!
Sőt, ne csak a tojástartót, a tojáshéjat is tartsd meg! Rengeteg olyan hulladékot termelünk napi szinten, amit így vagy úgy, de fel tudnánk még használni. A tojástartóba ültesd bele a festett tojásokat, a főtt tojások héját pedig próbáld egyben leszedni, és csíráztass bennük magokat, vagy zúzd össze, és szórd a növények földjébe.
2. Vidd be a lakásba a természetet!
Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy egyszerű, azépen rügyező ágacska is képes feldobni az otthon hangulatát. A barka és az aranyeső szinte kötelező dekorációs elemei a húsvétnak, de bátran kísérletezz más ágakkal is!
3. Natúr színek és finom árnyalatok
A visszafogott árnyalatok békét és megértést sugároznak, a természetes anyagok pedig megnyugtatják a fáradt idegeket. Egy-egy kellemes tapintású kerámiabögre, natúr anyagból készült szalvétatartó egészen más minőséget hoz a húsvéti asztalra.
4. Visszafogott festés a tojáson is
A tojásfestés hagyományát már csak azért is érdemes őrizni, mert ez összeköti a család nő tagjait. Talán ez az egyetlen alkalom az évben, amikor a legkisebbtől a legidősebbekig együtt vanank a nők, és egy feladaton munkálkodnak. Olyan kérdések, tapasztalások és történetek kerülhetnek elő, amikre örökre emlékezni fogtok. Ha a te családodban még nem él ez a hagyomány, akkor itt az ideje újra feléleszteni.
5. Aki a virágot szereti…
Bár a virágboltok nincsenek nyitva, virágok nyílnak a kertben és a szabad zöld területeken is. Töltsd meg színekkel a lakást, hogy az ünneppel együtt egy kis vidámságot hozzanak a nehéz hétköznapok után.
6. Egy gyönyörű torta is remek dekoráció
Süss valami egyszerű, de látványos finomságot! Ha egy mentes finomságra vágysz, akkor ajánljuk Kiss Dóri glutén- és laktózmentes csokitortáját, ha pedig inkább valami kisebb volumenű sütit készítenél, akkor a vegán sportszelet vagy a villámgyors sütés nélküli desszertjeinket ajánljuk!
7. Csináld magad grafikákat a falra!
Manapság nagyon népszerű egy-egy idézetet vagy a szívünknek kedves gondolatot grafika formájában fellógatni a falra. Készíts az ünnephez illőt: végy elő egy fehér papírt, színes tollakat, és éld meg a kreativitásod. Végül egy szép keretben fel is kerülhet a falra!
8. Használd a pasztellszíneket!
A halvány cukorka színek között mindenki megtalálja a kedvencét. A pasztellárnyalatok remekül illenek a tavaszhoz, és a húsvéthoz, az önfeledt vidámságot juttatják mindannyiunk eszébe.
Nyitókép: Anastasiia Krivenok/GettyImages