8 szokás, amit a világ legidősebb emberei ajánlanak a hosszú, egészséges élethez

A hosszú élet titka nem a génekben, sokkal inkább a mindennapos szokásainkban rejlik. A kék zóna területein élők jól tudják, milyen apróságok jelenthetik a kulcsot az egészséges élethez – ezért érdemes egy-két dolgot ellesnünk tőlük.

Kék zónának hívják a világ azon pontjait, ahol az emberek élettartama kiugróan magas, gyakran eléri a 90-100 évet. Valamint ezekre a régiókra az is jellemző, hogy a krónikus betegségekkel (cukor- és szívbetegségek, rák, demencia, kóros elhízás) küzdők száma kifejezetten alacsony. Dan Buettner, az amerikai National Geographic munkatársa és a New York Times bestseller szerzője hosszú évek óta kutatja a kék zóna öt területét – Okinawa (Japán), Szardínia (Olaszország), Nicoya (Costa Rica), Ikaria (Görögország) és Loma Linda (USA) –, megfigyelései alapján pedig számos elismert tanulmányt és népszerű könyvet írt. Buettner mindig hangsúlyozza, hogy a hosszú, egészséges élet titka nagyjából 20 százalékban köszönhető a géneknek, a maradék 80 százalékot a mi döntéseink határozzák meg. A kutató több év tapasztalatai után megtalálta a közös nevezőt, vagyis azokat a szokásokat, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a kék zónában különösen magas az átlagéletkor. Amennyiben mi is sokáig meg szeretnénk őrizni az egészségünket, ezt a nyolc pontot érdemes szem előtt tartanunk.

1. Mozogj észrevétlenül

A kék zónában élő emberek nem emelgetnek hatalmas súlyokat, nem futnak maratont és kondibérletük sincs. Hiszen ők általában olyan környezetben élnek, amely állandóan mozgásra készteti őket anélkül, hogy erre gondolnának. Például kertészkednek, elvégzik a ház körüli munkákat és a hobbijuk sem a számítógéphez köti őket. A másik szignifikáns különbség, hogy nincsenek olyan okoseszközeik,  amelyek kényelmesebbé teszik az életüket, miközben elképesztően lustává válnak tőlük. Gondoljunk csak a robotporszívókra, vagy a hangvezérelt asszisztensekre, amelyek bekapcsolják a zenét, lekapcsolják a villanyokat, válaszolnak a kérdéseinkre, és még az online bevásárlás elintézésében is segítenek.

2. Találd meg az okát, miért kelsz ki az ágyból minden egyes reggel

Habár az okinawaiak ikigainak”, a nicoyaiak pedig „plan de vidának” hívják; de a két kifejezés jelentése teljesen ugyanaz: mindkettő azt a valamit jelenti, ami miatt minden egyes nap érdemes kikelniük az ágyból. Lehet, hogy apróságnak tűnik, de hidd el, érdemes megtalálnod a választ arra, hogy téged mi hajt nap mint nap. Ugyanis a céltudatosság akár hét évvel is megnövelheti az élettartamot.

3. Lassulj le

A világjárvány alatt sokan rádöbbentünk, milyen rohanó életet élünk és felértékelődtek a lelassulás különböző formái. Természetesen a városi környezetben hatványozottan nehéz megállni egy pillanatra és befelé fordulni, de ne hidd, hogy a kék zónában élők teljesen stresszmentes környezetben élnek. Amiben jobbak nálunk, hogy ők valóban képesek visszavenni a tempóból. Ugyanis a napi rutinjuk segít levezetni a stresszt – az okinawaiak minden nap szánnak néhány percet arra, hogy megemlékezzenek őseikről, az adventisták imádkoznak, az ikariak szunyókálnak, a szardíniaiak pedig beiktatnak egy „boldog órát”. 

4. Kövesd a 80 százalékos szabályt

Az okinawaiaknak létezik egy 2500 éves mantrája (Hara hachi bu), amelyet minden étkezés előtt elmondanak. Ez arra emlékezteti őket, hogy hagyják abba az evést, ha azt érzik, a gyomruk 80 százaléka megtelt. Emellett a kék zónában élők késő délután vagy kora este eszik a legkisebb adagokat és a legkönyebb fogásokat, és a nap hátralévő részében már nem esznek többet.

5. A növényi alapú étkezés fontos

A kék zónában is fogyasztanak húst, illetve állati eredetű termékeket, de feltűnően több friss zöldség és gyümölcs, illetve hüvelyes kerül a tányérukra, mint nekünk. A bab, a szója és a lencse, a legtöbb kék zóna étrend sarokköve. Húst – főleg sertéshúst – havonta átlagosan csak ötször esznek.

6. Az öt órai bor hagyománya

A kék zónában (az adventisták kivételével) rendszeresen fogyasztanak alkoholt, de mértékkel. A trükk az, hogy naponta egy-két pohárral (lehetőleg jó minőségű vörös bort) igyunk meg a barátokkal és/vagy étkezés közben. És nem, nem lehet „összespórolni” ezt a mennyiséget, hogy aztán szombat este 10-12 poharat húzhass le.

7. Mindig a család az első

A kék zónában élők minden esetben a családjukat helyezik előtérbe. Ez azt jelenti, hogy az idősödő szülőkkel és nagyszülőkkel megosztják az otthonukat, vagy csak néhány percre élnek tőlük. Elkötelezik magukat egy élettárs mellett (egy nyugodt kapcsolat akár plusz 3 évet is jelenthet), és sok időt fektetnek abba, hogy foglalkozzanak a gyerekeikkel és kimutassák szeretetüket (ez is hozzájárul ahhoz, hogy nagyobb valószínűséggel gondoskodnak róluk, ha eljön ennek az ideje).

8. Találd meg a megfelelő közösséget

A világ leghosszabb életű emberei olyan társadalmi köröket választottak – vagy már oda születtek –, amelyek támogatják az egészséges életmódot. Például az okinawaiak moais-okat hoznak létre – öt barátból álló csoportokat, amelynek tagjai egy életre elkötelezik magukat egymás mellett. A Framingham Studies kutatása szerint a dohányzás, az elhízás, a boldogság és még a magány is „fertőző”, vagyis ha egy ilyen közösségbe kerülünk, akkor gyorsan ránk ragadnak ezek a szokások. Vagyis érdemes olyan emberekkel körülvenni magunkat, akiknek a felfogása, az életstílusa olyan, amelyre mi is büszkék lehetünk. Illetve nem megrövidíti, hanem meghosszabbítja az életünket.

Forrás: my body green
Nyitókép: Edu Carvalho/Pexels

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: