9 dolog, amit tanulj el a gyerekektől, hogy boldogabb felnőtt légy

Mindannyiunkban ott lakozik valahol mélyen egy kisgyermek, aki csak arra vár, hogy letegyük néha a borúlátó felnőtt szemüveget, amivel a világra nézünk, és az ő gyermeki tiszta szemével tekintsünk körbe. Meglepődnél, mennyire mást látunk úgy!

Újfent gyermekbőrbe bújni nem egyszerű feladat. A rohanó felnőttélet igencsak elhomályosította az emlékeinket arról, hogy milyen a komótos gyermeklét, amiben van idő. Idő játékra. Idő egymásra. Idő magunkra. Néha azt hisszük, hogy nekünk kell megtanítani a gyerekeket az életre, miközben ők azok, akik pontosan azért érkeznek hozzánk, hogy megtanítsák nekünk, mik a valódi értékek. A kis mestereink pedig olyan életleckéket adhatnak nekünk, amikre valóban szükségünk van az érdekhajszolt, túlstimulált felnőttvilágban. Jöjjön ezekből kilenc:

1. Mindig lesz valahogy

A gyerekek bátrak. Nem félnek felmászni a legmagasabb lépcsőfokra majd leugrani, mert tudják: mindig lesz valahogy. Ha stresszes helyzetbe kerülnek, soha nem azon agyalnak, hogy milyen következményei lesznek az eseményeknek, számukra nincs negatív szűrő, ami beszennyezi a holnapot. A jövőre mindig reménnyel tekintenek. „Nem baj, ha most leestem, mert anya megpuszilja. Nem baj, ha ma nem tudunk lemenni a játszótérre, mert így is fantasztikus napunk lesz.”  Mit csinálunk mi felnőttek, ehelyett? „Jaj, mi lesz, ha ma nem sikerül ez a bemutató? Mi lesz, ha ez és ez nem történik meg, vagy nem úgy alakul, ahogy elterveztem? Akkor most lőttek a jövőmnek? Jaj, nem merem meglépni a következő lépést. Mi lesz, ha belebukom?”  Aggódunk, analizálunk, mérlegelünk közben meg elfelejtünk hinni és bízni.

2. Csak a ma

Hallottál már valaha gyerektől olyat, hogy: „majd jövőhét kedden háromtól négyig játszani fogok anya, úgyhogy sajnos nem érek rá?” Aligha. Ők nem kattognak azon, hogy mi lesz egy nap, egy hét vagy éppen egy évtized múlva. Akkor te miért teszed? Teleírjuk a naptárt, betáblázzuk a perceinket, 5-10 éves terveket szövünk és rágódunk rajtuk, miközben szinte már katasztrófafilmmé változtatjuk a holnapot. A gyerekek számára minden nap ajándék, és mindennap egy újabb, még izgalmasabb ajándék, mint a tegnapi. Ami igazán számít az a mai nap. Ehhez azonban arra van szükség, hogy megkeresd magadon a stop gombot és kikapcsold kicsit a felnőttet, aki retteg a holnaptól.

3. A saját életem királylánya vagyok

A gyerekek gátlástalanok, mindent félresöpörve arra törekszenek, hogy jól érezzék magukat: mert ők a saját történetük főszereplői. Ki másnak kellene hát jól lenni, ha nem a főhősnek? A kicsik mesterien űzik a self care-t. Szeretik, ha körülöttük forog a világ. Ezt mi, felnőttek is szeretjük, csak egyre kevesebb lehetőségünk van rá. De a saját világodban igenis te vagy a first lady, aki megérdemli a pihenést, megérdemli a figyelmet és azt is, hogy néha az ő igényei is hallhatók legyenek! Csak akkor tudsz jó anya, jó feleség és nem kiszipolyozott ember lenni, ha odafigyelsz magadra és nem az utolsó helyre száműzöd magad a prioritási listán.

4. Nicsak, egy pillangó!

Mikor vetted utoljára észre az út szélén pihenő pillangót? Mikor tekintettél fel utoljára az égre? A tekintetünk gyakran csak az óránk és az előttünk lévő kijelző között mozog. Miközben a gyerekek képesek mindenre rácsodálkozni. Hajtja őket a kíváncsiság, hogy egyre több mindent fedezzenek fel a világból. Talán mi felnőttek már mindent láttunk, nekünk már nem nyújthat semmi újat az élet? „Nyitott szemmel járj, és nyitott szívvel élj” – hangzik a rajzfilm dalában. Vigyük el ezt és építsük be a kapkodó hétköznapokba, mert a csodák körülöttünk vannak, csak észre kell venni őket. Növesszük hát újra azokat az elkopott csodakereső receptorokat.

5. Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözék

Ha egy pocsolyában ugráló gyerekre gondolunk, akkor két dolgot is tanulhatunk tőle. Az egyik az, hogy nincs rossz helyzet, csak rossz hozzáállás, a másik pedig, hogy néha magasról kell tenni arra, hogy ki mit gondol. Mennyivel szebb lenne az élet, ha átlátnánk a borús felhőkön, amik mögött ragyogóan süt a nap. Ha nem bosszankodnánk mindenen, ha nem tudná elvenni a kedvünket egy kis eső. Ha mindig keresnénk a szivárványt. És mennyivel könnyebb lenne az élet, ha nem akarnánk mindenkinek megfelelni, hanem ha úgy tartja kedvünk nyakig sárosan ugrándozhatnánk a pocsolyákban önfeledten! Vagy éppen visszaszólhatnánk az igazságtalan főnökünknek.

6. Nem baj, ha nem tökéletes

A kis művészek nem félnek az alkotástól, attól, hogyha valamit csinálnak és az nem lesz tökéletes. A legbugyutább rajzot is szeretettel és reménnyel viszik a szüleikhez. Büszkék arra, amit a két kezükkel hoztak létre. Ezzel szemben a felnőttek bizonytalansággal küzdenek mindennel kapcsolatban, amibe belefognak – már ha mernek egyáltalán nekikezdeni – és csakis akkor értékes valami, ha tökéletes. Amíg nem 100%-os addig dugdossuk a fiók mélyén és rettegünk attól, hogy nem vagyunk elegek. Elég jók. Elég ügyesek. Elég tehetségesek. Belegondoltál már, hány lehetőségtől fosztottad így meg magad?

7. Egy kis rendetlenség belefér

Mi jut eszünkbe a gyerekekről? Segítek, nem a rend. Szétdobált játékok, ruhák. Boldog gyerekek. Nem kell mindig mindennek katonás sorban lennie, nem kell a fél életünket arra áldozni, hogy nehogy hiba keletkezzen a rendszerben. Ugyanez igaz arra is, hogy nem muszáj mindig rendesnek lenni, vagy fegyelmezettnek és tudatosnak, belefér a huncutság és a játékosság is. Ez adja az élet igazi esszenciáját. Találd meg a káoszban a rendet. A merevségben a rugalmasságot. És engedd el a megszokásokat.

8. Ösztönös választás

Egy gyerek, ha éhes eszik, ha álmos alszik. Ösztönösen tudja mire van szüksége a testének. Minket annyira beborít a sok inger, hogy néha az is nagy fejtörést okoz, hogy mit együnk. Ha egy kisgyerek elé odateszel egy mesterséges anyagokkal teli édességet és mellé egy zamatos gyümölcsöt, biztos lehetsz benne, hogy a gyümölcsöt fogja választani. Miért? Mert tudja, mire van szüksége. Te tudod, neked mire lenne szükséged?

9. Kimondom, na és akkor?

Szomorú vagyok. Őt nem szeretem. Nem akarok pizsamát venni. Sokszor halljuk ezeket a mondatokat kisgyerekektől. Rájuk nagyon is igaz, hogy ami a szívükön az a szájukon. Ezzel néha nagyon kínos helyzetbe tudnak hozni minket, felnőtteket: „Kisfiam, nem szabad azt mondani, hogy kövér a bácsi.” Mivel nem tudjuk kezelni az ilyen helyzeteket, minél gyorsabban próbáljuk kinevelni belőlük az őszinteséget. És mennyire rosszul tesszük. Megtanulják, hogy nem szabad kimondani azt, amit éreznek vagy látnak. Persze, empátiára is kell nevelni, azonban nem kellene megfosztani őket attól a jogtól, hogy kifejezhessék a gondolataikat. Ha mi is felvállalnánk sebezhetőségünket és mernénk kimondani azt, ami bennünk zajlik, sokkal kevesebb szívfájdalommal és megemészthetetlen sérüléssel kellene szembenéznünk az évek során. Képzeld el, mi mindent megváltoztatna, ha egy veszekedés során ki tudnád mondani: „Nekem ez nagyon fáj, megbántottál.”

Nyitókép: Catherine Falls Commercial/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: