9 előadó, aki hatalmas botrányt kavart a dalával

A következő dalok világszerte meghódították a slágerlistákat, többet rangos zenei díjakkal is jutalmaztak. Azonban a nemzetközi siker mellett még egy közös dolgot felfedezhetünk bennük: sokaknál kiverték a biztosítékot.

Lil Nas X – Montero (Call Me By Your Name)

Az amerikai rapper március végén mutatta be Montero (Call Me By Your Name) című videóklipjét, amellyel a Republikánus Pártot és a konzervatív keresztényeket is sikerült magára haragítania. A provokatív dalszöveghez egy látványos videó is készült, amelyről sok mindent lehet mondani, azt viszont nem, hogy ingerszegény lenne: Lil Nas X Ádámként ébred az édenkertben, majd egy végtelen hosszú go-go táncos rúdon, csizmában, egy szál alsónadrágban lecsúszik a pokolba, ahol öltáncot lejt a sátánnak. Candace Owens konzervatív szerző és műsorvezető, a Fox News kommentátorai és Kristi Noem dél-dakotai kormányzó is nyíltan felszólalt Lil Nas X ellen. 

Cardi B & Megan Thee Stallion – WAP

WAP – amely a wet ass pussy rövidítése – négy héten keresztül vezette a Billboard 100-as listáját, több rekordot is megdöntött a megjelenésének első hetében, majd a Pitchfork, a Rolling Stone és az NPR is 2020 dalának választotta. A WAP dalszövege a Google keresések számát tekintve is szép eredményeket produkált. Nem véletlen, hiszen olyan hasonlatokat tartalmaz, mint az „azt akarom, hogy parkolj be a nagy Mack teherautóddal a kis garázsomba”. A provokatív dalszöveg és a videóklip gyorsan hatalmas botrányt robbantott ki. Egy konzervatív talk-show műsorvezetője, Ben Shapiro még arra is szakított időt, hogy élő rádióműsorában olvassa fel a dalszöveget. „Ez az, amiért a feministák harcoltak” – mondta. A dalt sok szülő közönségesnek titulálta, és petíciót indítottak ellene. James P. Bradley republikánus politikus szerint „Cardi B és Megan Thee Stallion az eredménye annak, ha egy gyerek Isten és egy erős apafigura nélkül nő fel”, majd hozzátette, hogy miután meghallotta a dalt „szentelt vizet akart a fülébe önteni”.

Taylor Swift – You Need To Calm Down

Taylor Swift sokáig nem beszélt politikai nézeteiről, de 2018-ban megtörte a csendet, amikor két demokrata jelöltet nyíltan támogatott. „Mondjuk azt, hogy most 25 százalékkal kevésbé kedvelem Taylor zenéjét” – reagált a hírre Donald Trump. Az énekesnő válaszképp kiadta a You Need to Calm Down című homofóbia-ellenes dalt, amellyel kiáll az LMBTQ+-közösség mellett. A videóklipben – kifigurázza a gyűlölködőket – Ryan Reynolds és Katy Perry mellett számos queer híresség, illetve véleményvezér is feltűnik. Habár a dal és a videó számos díjat is begyűjtött, nem mindenki fogadta örömmel. Egyesek szerint a dal elbagatellizálta az LMBTQ+-jogokért folytatott harcot, a Trump-hívők pedig nem fogadták jól, hogy az énekesnő finoman beszólt az elnöknek.

Childish Gambino – This Is America

Donald Glover – aki a zeneiparon belül csak Childish Gambino néven ismert – This Is America című dalához egy erőteljes vizuális világot álmodott meg, amely komoly társadalmi kérdéseket feszeget: a rasszizmust, és annak az erőszakba torkolló szélsőségeit. A nagyközönség a dalt és a videóklipet is elismerően fogadta, sokan az évtized legjobb alkotásának tartották. Azonban nem minden reakció volt ennyire pozitív. Voltak, akik „gonosz szemétnek” nevezték, mások „felszínes szövege” és „paranoid üzenete” miatt kritizálták. Gavin McInnes – a Büszke Fiúk szélsőjobboldali, újfasiszta, soviniszta és kizárólag férfiakból álló szervezet alapítója – szerint Glover „voodoo tánca” csak arra jó, hogy olajat öntsön a tűzre, és még több erőszakot szüljön.

Beyoncé – Formation

Beyoncé második vizuális albumával, a Lemonade-dal és Formation című dalával követte Janet Jackson, Lauryn Hill, Erykah Badu és azon afroamerikai énekesnők példáját, akik nyíltan kiálltak a feketék jogaiért. A Formationt a kritikusok és a közönség is az egekig magasztalta, az Insider például a 2010-es évek harmadik legjobb dalának nevezte. Viszont a videóklip vizuális világa heves vitát váltott ki, mert egyértelmű utalásokat tartalmaz a Black Lives Matter mozgalommal és a rendőri brutalitással kapcsolatban. Illetve Beyoncé azt sem hagyta szó nélkül, hogy a Katrina hurrikán után több olyan politikai döntés is született, amely ellehetetlenítette az afroamerikai lakosság helyzetét (például a bőrszín hátrányt jelentett a kártalanítási összeg megállapítása során). A videóklip premierjét követő Super Bowl fellépés is nagy port kavart. Beyoncé és táncosai fekete egyenruhába öltöztek és olyan sapkát viseltek, mint a Fekete Párducok tagjai. Ez a radikális polgárjogi mozgalom a hatvanas években a feketék egyenjogúságáért harcolt. 

Kendrick Lamar – Alright

Napjaink egyik legnépszerűbb rappere, Kendrick Lamar 2015-ben adta ki Alright című dalát, amelynek dalszövege a rasszizmust és az Amerikában gyakori rendőri túlkapásokat bírálja. „A hip-hop az utóbbi években több kárt okozott az afroamerikai fiataloknak, mint a rasszizmus. Éppen ennek a dalnak rossz az üzenete” – mondta a Fox News műsorvezetője, Geraldo Rivera. Az énekes egy interjúban válaszolt erre a kritikára: „Hogyan lehet úgy megváltoztatni egy dalt, hogy az a gyűlöletről szóljon, miközben valójában a remény az üzenete?” – mondta Lamar. „Nem a hip-hoppal van a probléma. Ebben a helyzetben a valósággal van gond.”

Miley Cyrus – Can’t Be Tamed

2010-ben – egy évvel a Hannah Montana sorozat vége előtt – Miley Cyrus új kislemezt adott ki Can’t Be Tamed (magyarul: Nem lehet megszelídíteni) címmel. A dal a szabadságot és az szabad önkifejezést ünnepli. Ezt szimbolizálja a videóklip is, amelyben Cyrus egy kalitkába zárt madárként tűnik fel. A premiert követően a Media Research Center közleményt adott ki, amely a „Miley Cyrus-effekt: Fiatal lányok, akik (szörnyű) felnőttként próbálnak viselkedni” címet kapta. A csoport azzal vádolta az énekesnőt, hogy fiatal lányok példaképeként nem kellene provokatív viselkedésével normalizálnia a nők túlszexualizált képét. Majd egy petíciót is indítottak Cyrus ellen.

Katy Perry – I Kissed a Girl

Katy Perry számára az 2008-ban kiadott I Kissed A Girl című kislemez hozta meg a nagy áttörést, de azt kevesen tudják róla, hogy mielőtt berobbant a köztudatba keresztény dalokat adott ki Katheryn Hudson néven. Habár a dal a slágerlisták élén végzett, az énekesnőt a keresztény hívők és az LMBTQ-közösség támogatói is bírálták. A konzervatív beállítottságú emberek azt állították, „Katy Hudson kacér és mocskos alteregója” káros az emberiségre. Mások azzal vádolták, hogy elbagatellizálja a leszbikus kapcsolatokat és erősíti a sztereotípiákat.

Robin Thicke – Blurred Lines

Robin Thicke Blurred Lines című dala 2013 nyarának egyik legnagyobb slágere volt, pedig sokan bojkottálni próbálták az énekest. Úgy vélték, hogy a dalszöveg („I know you want it”, „you’re a good girl” vagyis „tudom, hogy akarod” „jó kislány vagy”) a nemi erőszak nyelvezetét idézi, ezzel a kölcsönös beleegyezés nélküli szexre utal. A felháborodás még nagyobb lett miután Thicke kiadta a dalhoz készített videóklipet, amelyben a modellek meztelenül, az énekesek viszont teljes öltözetben szerepelnek. A kritikusai ezután szexistának bélyegezték és azzal vádolták, hogy tárgyiasítja a nőket.

Forrás: Insider
Nyitókép: Frank Micelotta/Parkwood Entertainment/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: