9 jel, hogy egy egyoldalú, toxikus barátságot ápolsz

Egy karizmatikus és bájos személy, aki mellett úgy érzed magad, mint a legfontosabb ember a világon. Lehetetlen, hogy ez egy mérgező barátság legyen... Vagy mégsem?

Akárcsak egy toxikus párkapcsolat esetén, úgy egy mérgező barátság ápolása közben is nagyon nehéz realizálni, elfogadni a valóságot. Vagyis azt, hogy a kapcsolat fenntartásával többet árthatunk magunknak, mint amennyi pozitívumot kapunk tőle. Erre sokszor csak azután döbbenünk rá, hogy a barátság megszakadt és kellő érzelmi távolságból tudunk visszatekinteni rá. Talán még ennél is nehezebb észrevenni, ha egy barátság teljesen egyoldalúvá válik. Ebben az esetben is általában később értjük meg, hogy a másik fél semmilyen (vagy nagyon minimális) erőfeszítést tett azért, hogy egy olyan kötelék alakuljon ki a két fél között, amely egész életen át kitart. 

Ha egy-két árulkodó jelet időben felismerünk, akkor sokkal könnyebb helyretenni magunkban, hogy igaz barátságról van szó vagy egy mérgező kapcsolatról. Vannak úgynevezett „red flagek”, amelyek jelzik, hogy a barátság nem teljesen őszinte. Amennyiben ezeket érzékeled, akkor ideje elgondolkodni egy fontos kérdésen. Valóban megéri ennyi energiát fektetned a kapcsolat fenntartásában? Vagy inkább másokkal kellene több időt töltened? Íme néhány jel, ami azt sejteti, hogy a barátság egyoldalú, toxikus hatást gyakorol az életedre.

1. Mindig te teszed meg az első lépéseket

Majdnem minden esetben te vagy az, aki felkeresi a másikat és azt javasolja, hogy hozzatok össze egy személyest találkozót? Természetesen érthető, ha a másik fél sokkal elfoglaltabb és ezért ritkábban vesz részt a szervezésben. De biztos, hogy néha-néha neki is van szabadideje, amikor – ha fontos vagy neki – fel tud hívni, hogy megbeszéljétek, mikor tudtok legközelebb egy kicsit közösen elmenni valahova. Viszont ha azt érzed, ha nem te kezdeményeznél, akkor lehet, soha többé nem hallanál róla, akkor ideje elgondolkodni. Mivel valószínű, hogy egy olyan barátságot próbálsz fenntartani, ami igencsak egyoldalúvá vált.

2. A rossz napjaidon mindig eltűnik a radarról

Szívesen beül veled egy kávéra, hogy az elmúlt hetek történéseit megbeszéljétek; szeret veled pletykálni, filmet nézni, vásárolni, étterembe és bulizni járni. Ez minden barátra igaz, hiszen ha jól érzitek magatokat egymás társaságában, akkor nincs olyan program, amely ne lenne szórakoztató. De az igaz barát akkor ismerszik meg, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan te tervezted. Azok az emberek, akik hirtelen eltűnnek az életedből és a megszokottnál sokkal „elfoglaltabbá” válnak akárhányszor érzelmileg mélypontra kerülsz, biztosan nem érdemlik meg, hogy barátként tekint rájuk. Ők csak haverok, akikkel jókat tudsz mulatni – de ennél többre nem számíthatsz. Majd újra felkeresnek, ha már megoldódott a probléma és nem kell lelki támaszt nyújtani. Az már a te döntésed, hogy ilyenkor mit válaszolsz nekik.

3. Nem tudsz igazán ellazulni mellette

Erre a pontra egy személyes példát hoznék, ugyanis az emlékeimben élénken él egy olyan „barátság”, amit ma már inkább csak a „haverság” szóval jellemeznék. Az illetővel a húszas éveim elején ismerkedtem meg és azt gondoltam, barátságunk életünk végéig kitart majd. Tévedtem, ugyanis évekkel ezelőtt eltűnt az életemből. Én is csak utólag értettem meg, hogy ez várható volt és több jel is utalt erre. Mivel sosem tudtam igazán ellazulni a társaságában: olyan dolgok miatt stresszeltem, hogy vajon elég szépen ülök-e mellette az asztalnál vagy vajon mit szól majd ahhoz a ruhához, amit a találkozóra választottam. Olyan szituációkat teremtett, amelyekben totál kellemetlenül éreztem magam. Mikor kezdtem el megérteni, hogy ez egy mérgező barátság? Amikor realizáltam, hogy milyen kellemetlenül érzem magam vele, ha hosszabb ideig nem találkoztunk. Olyan volt, mint egy szörnyű első randi, ahol próbálom jó színben feltűntetni magam. Újra és újra. Mi ez, ha nem egy mérgező barátság?

4. Elvárja, hogy mindig megtedd, amit ő akar

Minden csak róla szól. Terveid mindig az ő elképzelései szerint alakulnak, és ha mégsem így történik, gondoskodik róla, hogy rosszul érezd magad és/vagy bűntudatot érezz emiatt. Ez megmutatkozhat úgy, hogy sértődöttet játszik, így te nem arra koncentrálsz, hogy jól érezd magad, hanem mindent megteszel annak érdekében, hogy jobb kedvre derítsd őt. De az is könnyen előfordulhat, hogy „véletlenül” szabotálja az estét vagy a hátad mögött kibeszél, elmondja másoknak, milyen önző voltál. Ha bármelyik a tudtodra jut, érdemes átgondolnod kettőtök kapcsolatát.

5. Sosem osztja meg veled a reflektorfényt

Ha nem ő áll a figyelem középpontjában, hanem más – mondjuk éppen te –, akkor mindent megtesz, hogy ez megváltozzon. Számára az élet egy film, amiben egyedül ő lehet a főszereplő, ezért kifejezetten zavarja, ha nem körülötte forog a világ. Amennyiben a barátod nem engedi, hogy téged is megünnepeljenek, megdicsérjenek mások (esetleg ilyenkor csípős megjegyzéseket tesz, hogy véletlenül se élvezhesd ki a helyzetet), akkor a kapcsolatotok valószínűleg a mérgező kategóriába hajlik.

6. Számon tartja a hibáid

Nem elég, hogy számon tartja, rendszeresen emlékeztet is azokra az esetekre, amikor cserben hagytad őt. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy 20 percet késtél és ezért egyedül kellett várakoznia – de ezt biztosan passzív-agresszív hangnemben az orrod alá dörgöli, ha legközelebb 10 percet késni merészelsz. Ha a múltbeli hibáid, ballépéseid rendszeresen beszédtémává válnak, akkor gyanítható, hogy barátod ezt egy olyan eszközként használja ellened, amivel sakkban tarthat. A kérdés csupán annyi: miért kellene megvárnod, hogy mattoljon?

7. Kénytelen vagy (őt) választani

Ugye nem gondoltad, hogy saját magad, a családod vagy más barátaid prioritást élvezhetnek kedves barátoddal szemben? A mérgező barát egyik leggyakoribb ismérve, hogy versenybe száll a figyelemért, ha valami nem tetszik neki. Ráadásul ezt olyan alattomos módon teszi, hogy közben még te érzed magad kellemetlenül. Reakciója, megjegyzései finoman arra késztetnek, hogy az ő javára dönts számodra fontos dolgok között. 

8. Mindig van egy közös ellenségetek

Imád pletykálni és a szappanoperába illő, szórakoztató tereferék miatt a barátságotok stabilnak tűnhet. A kirekesztés az ő szuperereje, hiszen ez egy olyan stratégiai húzás, amellyel azt érezteti másokkal, szerencsések, hogy az ő belső köréhez tartozhatnak. Azonban ha mindig van egy új vagy visszatérő személy, akit szívesen tűntet fel rossz színben, akkor érdemes elgondolkodni azon, rólad vajon hogyan beszél a hátad mögött. Főleg, ha olyan személy kerül a pletykák középpontjába, akivel látszólag jó kapcsolatot ápol.

9. Azt akarja, hogy megváltozz

Akárcsak egy párkapcsolat, úgy egy barátság is megköveteli, hogy olykor kompromisszumokat kössünk. Azonban ebből a közös útkeresésből mindkét félnek egyenlően kell kivennie a részét. Amennyiben a barátod nem hajlandó változtatni a szokásain vagy a viselkedésén – hiszen állítása szerint te vagy az, akivel probléma van –, hanem tőled várja el ezt, akkor meg kell szólalnia a belső vészjelződnek. Hiszen ha mindig te engedsz, akkor egyre magasabbra kerül a léc és a végén azt veszed majd észre, hogy nem vagy önmagad és egyre inkább rá hasonlítasz. Te már csak xy béta verziója vagy.

Forrás: Glamour UK
Nyitókép: Roberto Nickson/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: