Ők az Oscar-díj jelöltjei 2022-ben

2022. március 27-én 94. alkalommal is kiosztják a filmvilág legrangosabb elismeréseit, mi pedig máris elkezdhetünk fogadásokat tenni arra, idén kik lesznek gazdagabbak egy aranyszoborral.

Teljes érdektelenségbe fulladt a Golden Globe-átadó 2022-ben, ugyanis az elmúlt évek botrányai után a The Hollywood Foreign Press Association mindössze Twitteren hirdette ki a nyerteseket január 9-én. Az elismeréssel maguk a győztesek sem igazán foglalkoztak, egyszóval a HFPA-nek a kezdeti próbálkozások ellenére még mindig van mit bizonyítania ahhoz, hogy Arany Glóbuszuk újra a régi fényében tündökölhessen. De nincs könnyű dolga az Akadémiának sem, hiszen az Oscar-gála nézettsége az utóbbi években szintén egyre csak zuhan – ráadásul a díjazottak diverzitását illetően még nekik is van hova fejlődniük. Mindenesetre kíváncsiak várjuk, hogy mi fog történni március 27-én a Dolby Színházban. Ekkor ítélik oda 94. alkalommal a rangos aranyszobrocskákat, ráadásul idén végre újra házigazdát kaphat az esemény.

Bár a nagy napig még várnunk kell pár hetet, azért máris elkezdhetjük megtenni tétjeinket a leendő befutókra, mivel az Akadémia február 8-án kihirdette a jelöltjeit Leslie Jordan és Tracee Ellis Ross közreműködésével. A 23 kategória indulói közül ki kell emelnünk Kristen Stewartot és Kirsten Dunstot, akik ugyan hosszú évek óta aktívan dolgoznak Hollywoodban, mégis most először szállhatnak versenybe az Oscarért. Az sem mellékes továbbá, hogy Billie Eilish mindössze 20 évesen esélyes a világ egyik legcsillogóbb díjára a Nincs idő meghalni betétdaláért. A kutya karmai közt (The Power of the Dog) és a Dűne (Dune) egyaránt kilenc nominálást zsebelhettek be, Will Smith pedig két szobrot is elvihet a Richard királlyal (King Richard), hiszen a főszereplés mellett producerként is segítette a film elkészültét. Külön érdekesség, hogy a West Side Story Ansel Elgort zaklatási botránya ellenére is ötszörösen befuthat az Oscarra.

Zárásképpen nézzük a 94. gála legizgalmasabb kategóriáit! (A teljes listáért kattints ide!)

Legjobb film:

  • Belfast
  • Coda
  • Ne nézz fel! (Don’t Look Up)
  • Drive My Car
  • Dűne (Dune)
  • Richard király (King Richard)
  • Licorice Pizza
  • Rémálmok sikátora (Nightmare Alley)
  • A kutya karmai közt (The Power of the Dog)
  • West Side Story

Legjobb színész:

  • Javier Bardem, Az élet Ricardóéknál (Being the Ricardos)
  • Benedict Cumberbatch, A kutya karmai közt (The Power of the Dog)
  • Andrew Garfield, Tick, Tick… Boom!
  • Will Smith, Richard király (King Richard)
  • Denzel Washington, Macbeth tragédiája (The Tragedy of Macbeth)

Legjobb színésznő:

  • Jessica Chastain, The Eyes of Tammy Faye
  • Olivia Colman, Az elveszett lány (The Lost Daughter)
  • Penelope Cruz, Párhuzamos anyák (Parallel Mothers)
  • Nicole Kidman, Az élet Ricardóéknál (Being the Ricardos)
  • Kristen Stewart, Spencer

Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Ciarán Hinds, Belfast
  • Troy Kotsur, Coda
  • Jessie Plemmons, A kutya karmai közt (The Power of the Dog)
  • JK Simmons, Az élet Ricardóéknál (Being the Ricardos)
  • Kodi Smit-McPhee, A kutya karmai közt (The Power of the Dog)

Legjobb női mellékszereplő:

  • Jessie Buckley, Az elveszett lány (The Lost Daughter)
  • Ariana DeBose, West Side Story
  • Judi Dench, Belfast
  • Kirsten Dunst, A kutya karmai közt (The Power of the Dog)
  • Aunjanue Ellis, Richard király (King Richard)

Legjobb rendező:

  • Kenneth Branagh, Belfast
  • Ryusuke Hamaguchi, Drive My Car
  • Paul Thomas Anderson, Licorice Pizza
  • Jane Campion, A kutya karmai közt (The Power of the Dog)
  • Steven Spielberg, West Side Story

Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Coda
  • Drive My Car
  • Dűne (Dune)
  • Az elveszett lány (The Lost Daughter)
  • A kutya karmai közt (The Power of the Dog)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • Belfast
  • Ne nézz fel! (Don’t Look Up)
  • Richard király (King Richard)
  • Licorice Pizza
  • A világ legrosszabb embere (The Worst Person in the World)

Legjobb filmzene:

  • Ne nézz fel! (Don’t Look Up)
  • Dűne (Dune)
  • Encanto
  • Párhuzamos anyák (Parallel Mothers)
  • A kutya karmai közt (The Power of the Dog)

Legjobb betétdal:

  • Richard király (King Richard): DIXSON és Beyoncé Knowles-Carter – Be Alive
  • Encanto: Lin-Manuel Miranda – Dos Oruguitas
  • Belfast: Van Morrison – Down to Joy 
  • 007 Nincs idő meghalni (No Time to Die): Billie Eilish és Finneas O’Connell – No Time to Die
  • Four Good Days: Diane Warren – Diane Warren

Legjobb animációs film:

  • Encanto
  • Menekülés (Flee)
  • Luca
  • Mitchellék a gépek ellen (The Mitchells vs. the Machines)
  • Raya és az utolsó sárkány (Raya and the Last Dragon)

Forrás: New York Post
Nyitókép: Carlo Allegri/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: