Miért fontosabb a kényelem, mint a boldogság? Miért érezzük úgy, hogy nem érdemeljük meg a felhőtlen életet? És hogyan akadályozzuk magunkat minden egyes lépésnél? A boldogság felső korlátja választ ad minden kérdésre.
Az egész életünk az egyensúlykeresésről szól, az arany középútról. Nem bírjuk elviselni azt, ha az optimális középpontról elmozdulunk. Még akkor sem, ha az esetlegesen jobb lenne nekünk. Brianna Wiest, a Te magad vagy a hegy írónője szerint, mi emberek nem annyira a boldogságra, mint inkább a kényelemre vagyunk programozva. Ugyanezt erősíti meg Gay Hendricks pszichológus is, aki megalkotta a boldogság felső korlátjára vonatkozó elméletét. Szerinte minden embernek van egy sajátos, alap beállítódása, egy boldogságfoka, ami ismerős és kényelmes. Történjék bármi, mi folyamatosan igyekszünk visszatalálni erre a pontra. Miközben különböző hiedelmekkel megerősítjük ezt a mentális gátat, ami nem engedi, hogy elégedettebbek és boldogabbak legyünk.
Nekem ennyi jutott…
Az énképünk és a belső hiedelmeink jelentős szerepet játszanak abban, hogy mennyire vagyunk hajlandóak elfogadni a boldogságot az életünkben. Ha mélyen elhittük, hogy csak bizonyos szintű boldogságot érdemlünk meg, akkor akaratlanul is meg fogjuk teremteni az életünkben azokat a helyzeteket, amelyek visszafogják a pozitív történéseket. Az „anyám is megelégedett a sorsával, így én is megelégszem” tökéletes kifogás arra, hogy ne változtassunk az életünkön és soha ne tegyük fel a kérdést magunknak: miért nem bírok több jót befogadni? Vagy az is lehet, hogy néhány berögzült, negatív hiedelem gátolja a boldogságunkat, mint például az, ha azt gondoljuk, hogy a boldog embereket irigylik vagy mindenki, aki sikeres és elégedett, az egy idő után pórul jár.
Komfortzóna, avagy a modern aranykalitka
A komfortzóna oldalait arannyal rakták ki. Fénylik, kényelmes és azt az illúziót nyújtja, hogy minden rendben van odabent, de ha kilépsz, ott szörnyűségek várnak rád. Emberi természetünkhöz szervesen kapcsolódik, hogy rettegünk az ismeretlentől. Az pedig, hogy az ismeretlen netán jó változást is hozhatna, egyszerűen elképzelhetetlen. A komfortzónát azért szeretjük, mert ott nincs stressz, vagy legalábbis csak olyan van, amit ismerünk és amivel megbirkózunk. A feszültség azonban sokszor a változás és a fejlődés katalizátora. Amikor elzárjuk magunkat ettől, akkor voltaképpen a boldogságtól fosztjuk meg magunkat.
Nem szeretjük magunkat eléggé
Az önszeretet annál a gondolatnál kezdődik, hogy megengedem magamnak a boldogságot, azért, mert a legjobbat kívánom magamnak. Amikor az önszeretet hiányzik, az ember hajlamos lehet arra, hogy önmagát visszatartsa a boldogságtól. A negatív gondolkodásmód, a saját magunk iránti kritika és az önfeláldozás mind olyan minták lehetnek, amik nem engedik, hogy törekedjünk a jobbra. Az önszeretethez ugyanakkor szorosan kapcsolódik az önismeret is. Csak akkor szerethetem magam, ha ismerem a gyengeségeimet és az erősségeimet is. Ha pedig valóban mélyre ásunk és felfedezzük, kik is vagyunk, akkor a rengeteg lehetőség is feltárul előttünk, ami bennünk rejlik. Így végső soron nem érjük majd be kevesebbel.
Hogyan törj át a korláton?
Mit kell tenned ahhoz, hogy a boldogság felső korlátja ne akadályozzon téged? A fenti három lépést gyakorlatba kell ültetned. Vagyis felismerni azokat a korlátozó hiedelmeket, önbeteljesítő jóslatokat, amelyek szerint csak bizonyos szintű boldogságot érdemelsz meg. A sallangokon és közhelyeken túl mélyen meg kell ismerned magad és ebben a folyamatban a sebezhetőséged és gyengeségeid ellenére szeretettel fordulni magad felé. Utolsó lépésként pedig ki kell rágni magad a komfortzónából. Hogy mindez könnyű? Nem. Ha az lenne, mindenki boldog és kiegyensúlyozott lenne. Hogy megéri-e? Az biztos!
Nyitókép: Westend61/ Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Gondolatok vs. te: Így győzd le a negatív hozzáállásodat
- A legáltalánosabb hamis elképzelés a boldogságról
- Erre az 5 kapcsolatra figyelj és megtalál a boldogság
