Bridgerton-fanok figyelem! Maga Lady Whistledown pletykált a készülő második évadról

A sorozat első évadának végén megtudhattuk, hogy Penelope Featherington állt a londoni társasági élet botrányos pletykalapjai mögött. Az őt életre keltő Nicola Coughlan pedig egy interjújában kikotyogta, a dráma még csak most kezdődik el igazán.

Itt az ideje annak, hogy ne nyalogassuk tovább a sebeinket Regé-Jean Page kilépése miatt! Ugyanis, ha hihetünk a Penelope Featheringtont alakító Nicola Coughlannak, akkor Simon nélkül is elképesztően izgalmas lesz A Bridgerton család második évada. A színésznő az E! Newsnak adott interjújában kikotyogta, hogy az ő karakterét például egy teljesen új oldaláról ismerhetjük majd meg. „Láthatjátok majd, hogy sokat komolyodott. A helyzete kísértetiesen hasonlít ahhoz, amilyennek egyszer Britney Spears jellemezte magát: már nem kislány, de még nem is nő. Még inkább tudatában lesz annak, hogy mekkora erőt birtokol – ez viszont nem jelenti azt, hogy jól is tudja használni. Egyértelműen belekeveri magát néhány érdekes szituációba…”

Hiszen annak ellenére, hogy a Bridgerton könyvsorozatban Julia Quinn csak a negyedik kötetben fedi fel Lady Whistledown kilétét, a showban már az első évad végén kiderül, hogy bizony a legkisebb Featherington-lány az, aki felkavarja London társasági életét a pletykalapjával. „Többet megtudhattok majd arról, ki is valójában Penelope” – ígérte Nicola és még azt is hozzátette, szerinte a nézők nincsenek felkészülve arra, mennyi drámai jelenet vár rájuk a 2. évadban. Sőt, még azt is ki merte jelenteni, hogy az új szezon szerelmi szála talán még erőteljesebb lesz, mint Daphne (Phoebe Dynevor) és Simon love storyja.

Ahogyan azt már minden Bridgerton-fan tudja, A vikomt, aki engem szeretett regény alapján készülő epizódokban Anthony Bridgerton (Jonathan Bailey) áll majd a középpontban, aki arra jut, Daphne után neki is ideje megházasodnia. Ki is választja magának a tökéletes feleségjelöltet, ám a lány nővére, Kate (Simone Ashley) egyáltalán nem örül annak, hogy London legnagyobb nőcsábásza vetett szemet a kishúgára. Éppen ezért mindent megtesz azért, hogy megakadályozza az esküvőt. De mivel romantikus lányregényről van szó, nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, a terve visszafelé sül el, mert hamarosan beleszeret Anthonyba. Nicola egy olyan erős női karakterként írja le őt, aki nem fél kiállni magáért. „Imádni fogják őt a nézők, Simone pedig – aki eljátssza őt – egyszerűen fenomenális” – ígérte.

Forrás: E! News
Nyitókép: Instagram/@bridgertonnetflix

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: