Sosem volt olyan népszerű a régens korszak, mint napjainkban, azonban a Bridgertonnal ellentétben az élet Angliában nem csak az arisztokrácia pletykáiról, bimbózó románcairól és díszes báljairól szólt abban az időszakban.
A régens korszak magával hozta a művészetek, az irodalom virágzását és az ipari forradalom kezdetét. Ez az időszak nagy társadalmi feszültségeket szült, politikai változásokat, háborúkat és olyan technológiai újításokat is tartogatott, melyek végleg megváltoztatták a brit társadalmat. Ekkoriban jelentek meg Jane Austen első regényei, a puszta ökölvívás kedvelt időtöltés volt, és a fiatal nők apró portrékat hordtak magukkal az első igazi tinisztárról, a költő Lord Byronról. Az 1811-től 1820-ig, azaz mindössze kilenc évig tartó korszak tehát Lady Whistledown nélkül is elég izgalmas volt. Lássuk, hogyan zajlott az élet a 19. század Angliájában.
Örökös háborúk
A régensherceg uralkodása alatt Anglia két jelentős konfliktusba is belekeveredett. A napóleoni háborúk 1799-ben kezdődtek, és bár Wellington herceg angol-szövetséges hadserege 1815 júniusában a waterlooi csatában véget vetett Napóleon uralmának, a brit kormány majdnem 1,7 milliárd fontot költött a háborús erőfeszítésekre (ami ma körülbelül 230 milliárd dollárnak felel meg), és ezek a költségek persze főként a brit adófizetőket terhelték. Ugyanakkor Anglia nemsokára ismét háborúban állt. Az újonnan függetlenné vált Egyesült Államokkal a tengeri jogok miatti harc 1812-ben kezdődött és egészen 1815-ig tartott. Amellett, hogy a háború anyagi terheket rótt a polgárokra, sok fiatal férfit is harcba hívott: a régenskorszak végére a brit hadsereg hatszorosára nőtt, ez körülbelül 250,000 katonát jelentett. Valahogy a Bridgertonban eddig senkiről nem halottunk, aki hadba szólítottak volna…
Erős kontraszt
A vagyoni egyenlőtlenség nagyban jellemezte a régens kori Angliát. Óriási különbség és megosztottság uralkodott a szegény vagy munkásosztályú polgárok és a gazdag földbirtokosok, nemesek között. Anglia folyamatos háborúzásai, a gyorsan növekvő népesség és az ipari forradalom hajnala igazi gazdasági zűrzavarhoz vezetett. A gépesített mezőgazdasági berendezések és a fejlődő vasúthálózat miatt sok munkás elvesztette állását, egyre több gyár jelent meg Nagy-Britannia városaiban, ami természetesen sokakat vonzott a városi központokba. Utóbbi okán sokan zsúfolt nyomornegyedekben, úgynevezett „rookeries”-ben éltek. A leghírhedtebb közülük a londoni West Endben található St. Giles volt, egy lényegében törvényen kívüli negyed, amelyet bandák irányítottak, és ahol a szerencsejáték, a lopás és az erőszak teljesen normálisnak számított. A sorozatban ennek ellenére csak pár szegényebb nyomdásszal találkoztunk, nyomornegyedről szó sem esett a csillogó díszletekben.
Minden a „szezon” körül forgott?
Igazából ebben nem hazudott nekünk a sorozat, hiszen az elitet tényleg kevés dolog hozta annyira lázba, mint a szezon. Éles ellentétben a brit városok zsúfolt nyomornegyedeiben uralkodó szegénységgel, az arisztokraták heti két bálon is részt vehettek az úgynevezett „szezon” idején. Ez a Parlament ütemtervét követte, az új ülésszak megnyitásával kezdődött (november és január között) és júliusig tartott, amikor a Parlament nyári szünete kezdődött. Ebben az időszakban néhány száz gazdag család elhagyta vidéki otthonait és Londonba sereglettek, hogy csatlakozzanak az ünnepségekhez. A részvétel elengedhetetlen volt a társadalmi státusz megőrzéséhez: ezek a pazar események ugyanis nem csak a táncolásról szóltak, hiszen tökéletes helyszínt biztosítottak a később gyümölcsöző üzleti kapcsolatok kialakítására is.
A rendevúzás nem volt egyszerű
Jó-jó, persze, az sosem az, valljuk be, most, 2024-ben sem. Ezt mi egy percig sem vitatjuk, azonban az arisztokraták akkoriban nem sokat bíztak a sorsra, ha szerelemről volt szó. A szezon idején a fiatalokat gyakran szüleik kényszerítették előnyös kapcsolatokba, annak reményében, hogy gazdagságot, birtokot vagy társadalmi státuszt szerezzenek — még akkor is, ha ez az összeköttetés egy unokatestvérrel történt. A párok délutáni tea közben, egy kertben sétálva, egy koncerten vagy egy bálon udvarolhattak egymásnak. A kapcsolatok nagyon nyilvánosak voltak, barátok és családtagok pontosan tudták, hogyan halad (vagy nem halad) az udvarlás. Legfontosabb szabály az volt, hogy a fiatal pár soha nem lehetett egyedül – mindig jelen volt egy kísérő. Azonban számos levél tanúskodik arról, hogy a fiatal párok megtalálták a módját, hogy néhány percre elszökjenek kettesben. (Van, ami soha nem változik.) A szerelmes levelek különösen népszerűvé váltak, de még különlegesebb ajándék volt egy hajtincs.
Strandolás a régenskorszakban
Láttatok már strandoló Bridgertonokat vagy Featheringtonokat? Ugye, hogy nem? Pedig a gazdag régenskori polgárok, miután éjszaka kitáncolták magukat a bálteremben, nappal gyakran jártak a tengerpartra. A tengeri fürdőzés ugyanis rekreációs és gyógyászati célból egyaránt kedvelt időtöltéssé vált Angliában. Gyógyászati előnyeit először a 18. század elején fedezték fel, majd a 19. század elejére az orvosok már mindenféle betegségre sósvizes áztatást és tengeri algás dörzsölést írtak fel. Mivel a britek két kedvenc nyaralóhelye, Franciaország és Olaszország a napóleoni háborúk miatt elérhetetlen volt, sokan a helyi tengerpartokra mentek pihenni. A régenskori strandok viszont nagyon különböztek a modern tengerpartoktól. Természetesen nem volt illendő, hogy férfiak lássák a nőket úszni, így a fürdősegédek elengedhetetlen szereplői lettek a tengerpartoknak. Az óceánban való úszáshoz a nők először „fürdőkabinokba” léptek be – lényegében kerekes öltözőkbe –, amelyeket a fürdősegédek lovakkal húztak a víz széléhez. Ezek a segédek segítettek a nőknek a kabin hátsó ajtaján keresztül kijutni, így azok megőrizhették méltóságukat, miközben élvezték a tengert.
Nyitókép: IMDb/Liam Daniel/Netflix
Forrás: HistoryFacts
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- A valódi Lady Whistledown megbotránkoztató pamfletje
- Nagy titkokat őriznek a történelem megoldatlan rejtélyei
- A történelem rejtélyes halálesetei
