Britannia számos furcsa régi hagyománnyal rendelkezik, mint például a sajtgurítás, a feleségcipelés és a világ talán legbrutálisabb labdajátéka. Aztán ott van a brit királyi család, amely a különös rituálék kimeríthetetlen forrása.
Néhány ezek közül jól ismert, legalábbis a britek körében, így a királyi többes használatán, közismert nevén a „királyi mi” (II. Erzsébet királynő gyakran használta a „mi” kifejezést önmagára) hallatán már senki sem húzza fel a szemöldökét. Mások bár a monarchiából származnak, azonban annak ellenére sem mindig széles körben ismertek, hogy már évszázadok óta léteznek. Némelyik bizarr, akad köztük egészen érthetetlen és mára már teljesen elavult is, furcsaságuk azonban összeköti őket.
Ünnepélyes hattyúszámlálás
A középkor óta a brit monarchiának bizonyos jogai vannak az ország hattyúira vonatkozóan. A király(nő) ugyanis minden, a Temzén úszó jelöletlen bütykös hattyú tulajdonosa, amelyek számát a királyi udvar hattyújelölője tartja számon a tizenkettedik század óta. A mai napig évente egyszer hattyúszámlálást tartanak a Temze egy szakaszán. A július harmadik hetében megrendezésre kerülő, „swan uppingnek” nevezett öt napos folyami utazás hagyományos evezős csónakok flottájával zajlik, a hattyújelölő vezetésével. Ugyan a királyi család egykoron csemegeként tekintett a hattyúkra, de ma már a „swan upping” nyilvánvalóan a természetvédelemre és az oktatásra fókuszál, nem pedig kulináris élvezetekre.
A király parlementi túsza
A 17. században I. Károly király parlamenttel való kapcsolata nem volt éppen konfliktusmentesnek nevezhető. Olyannyira nem, hogy az uralkodó folyamatosan aggódott saját testi épségéért, amikor valamilyen ügy apropóján meg kellett látogatni a törvényhozó házakat. Ezért egyszer úgy döntött, hogy túszt ejt, akit a Buckingham-palotában tartanak biztosítékként, amíg ő biztonságban vissza nem tér oda. A hagyományt a mai napig életben tartják: amikor az uralkodó a parlament nyitóülésére indul, annak egy tagját szimbolikusan túszul ejtik a palotában, és mindaddig ott tartják, ameddig a király vagy a királynő vissza nem tér oda.
Mi köze a tűnek a seriffhez?
A korona mellett az Egyesült Királyság legidősebb világi hivatala a főseriffé, amely több mint 1000 éve létezik. Ezeket a seriffeket, vagy „shire-reeve”-eket, minden évben a monarcha nevezi ki, hogy fenntartsák a rendet egy-egy megyében. A kinevezéseket viszont nem egy könyvbe, hanem egy pergamen tekercsre jegyzik fel és toll vagy akár lúdtoll helyett egy ezüst tűvel szúrja át azt. A gyakorlatot gyakran I. Erzsébet királynőhöz kötik, aki állítólag a kertben hímzés közben lyukasztotta ki a pergament, mivel neki ez jóval könnyebb volt, mint tollat használni. De ez csak egy mítosz, mivel a „szúrt” seriffek listája már Erzsébet nagyapja, VII. Henrik uralkodásának idején is létezik. A szurkálás valószínűleg gyakorlati okok miatt volt kedvelt: egy tollal készült jel könnyen eltávolítható volt egy késsel, de egy lyukat sokkal nehezebb volt elrejteni vagy javítani anélkül, hogy valaki észrevenné azt.
Nagy Britannia őrzői
A brit legenda szerint a korona és az ország elbukik, ha a londoni Tower hollói egyszer elhagyják majd őrhelyüket. Különböző történetek léteznek, amelyek ezt a királyi hagyományt magyarázzák, de a legelterjedtebb legenda a 17. századból, II. Károly uralkodásának idejéből származik. Azt mondják, hogy a királyi csillagász, John Flamsteed panaszkodott a hollókra, hogy zavarják megfigyelési munkáját, és ezért a király elrendelte eltávolításukat. De Károlyt figyelmeztették, hogy ha a hollók elhagyják a towert, „nagy katasztrófa” fogja sújtani a nemzetet. E tanácsot megfogadva a király elrendelte, hogy mindig legyenek hollók a toronyban. A második világháború alatt a hollók száma mindössze egyre csökkent, és amikor a háború véget ért, a hivatalnokok elrendelték, hogy számukat ismét növeljék hatra.
A francia zászló bérletként
1817 óta minden évben az éppen hivatalban lévő Wellington hercege meglátogatja a királyt vagy királynőt, hogy megfizesse bérletét. De pénz vagy arany helyett a francia trikolór zászlót adja át az uralkodónak. Ez a furcsa hagyomány az 1815-ös waterlooi csatához köthető és Arthur Wellesley, az 1. Wellington herceg hőstetteinek eredményeként alakult ki. Wellington érdemei ugyanis vitathatatlanok voltak a Napóleon francia hadseregével szemben aratott döntő győzelemben, amely a napóleoni háborúk végét is jelentette. Erőfeszítéseiért Wellington a Stratfield Saye House vidéki birtokot kapta Hampshire-ben és a bérletet, azaz a Waterloonál szerzett zászló egy másolatát örökösei is a mai napig minden évben felmutatják a királynak.
Nyitókép: Dan Kitwood/Getty Images
Forrás: HistoryFacts.
