A Coca-Cola Magyarországon teszteli az új papírpalackját

A „PlantBottle” palack harminc százaléka nyers, növényi alapú anyagokból készült és a benne található műanyag teljes mértékben újrahasznosítható.

A Break Free From Plastic környezetvédelmi csoport 2020-ban harmadszor szervezte meg óriási szemétszedő akcióját, amelyből arra lehet következtetni, melyik vállalat termeli a legtöbb műanyag hulladékot a világon. A Coca-Cola eddig mindig megszerezte a nem túl előkelő címet, hiszen tavaly zsinórban harmadik éve végzett a toplista élén. Úgy tűnik, az üzenet eljutott a cég vezetőihez is, és végre belátták, itt az ideje annak, hogy tegyenek valamit a környezetért. A vállalat egyik célja, hogy 2030-ra ne termeljen műanyaghulladékot. A napokban bemutatott papírpalack ennek a folyamatnak a része.

Egy lépés a jövő felé

A Coca-Cola brüsszeli kutatás-fejlesztési laboratóriuma a dán Paper Bottle Company (Paboco) segítségével fejlesztette ki azt a papírpalack prototípust, amely része az italgyártó „World Without Waste”, azaz „Hulladékmentes Világ” globális stratégiájának. A PlantBottle egyelőre nem teljesen növényi alapú, de így is hatalmas előrelépést jelent a cégnek. A papírborítást belülről egy vékony műanyagréteg fedi, hogy az ital ne áztassa el a palackot. Emellett a kupakot is újrahasznosítható műanyagból öntik. Azonban a hosszútávú céljuk, hogy a teljes csomagolás papírból készüljön. Ehhez azonban először ennek a prototípusnak is át kell esnie egy teszten, hiszen jól kell bírnia a terhelést. Illetve könnyen formálhatónak kell lennie, hogy különböző méretű és alakú palackokat gyárthassanak belőle. 

Az innovatív csomagolást először Magyarországon próbálhatjuk ki. A Coca-Cola közleményéből az is kiderült, hogy a vállalat növényi alapú italát, az AdeZ-t vásárolhatjuk meg papírpalackban. A termék az ország egyik leggyorsabban növekvő online élelmiszer-kiskereskedője, a Kifli.hu weboldalán kerül forgalomba. „Az AdeZ növényi alapú ital fogyasztóira kifejezetten jellemző, hogy nagy figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, és érdeklik őket az e területen zajló fejlesztések és újítások. Ezért gondoljuk, hogy a márka üzeneteit és a terméket figyelembe véve, az AdeZ márka a jó választás arra, hogy éles piaci környezetben próbálhatjuk ki az új papírpalackunk prototípusát és annak fogadtatását” mondta Halász Katalin, a Coca‑Cola ‘Nutrition’ kategóriáért felelős európai marketing igazgatója.

A tesztfázis 2021 második negyedévében kezdődik, és több mint hét évnyi kutatás-fejlesztés eredményét foghatják a kezükbe azok, aki idén nyáron ilyen palackot vásárolnak. A tervek szerint 2000 darab papírpalackot tesztelhetünk.

Forrás: Coca-Cola Magyarország
Nyitókép: Coca-Cola

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: