Avagy a diákok leleményessége nem vész el, csak átalakul: tekintsünk most vissza egy olyan időszakra, ami a mai iskolásoknak talán már elképzelhetetlen, és nézzük meg, hogyan puskáztak régen az igazi profik!
A tanévkezdés után szép lassan az első számonkérésekre terelődik a szó az iskolában, vagyis jönnek a dolgozatok, felelések. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, nem mindenki tud vagy akar alaposan felkészülni ezekre (a röpdogákra és hasonló in medias res helyzetekre pedig sokszor nem is lehet). Ilyenkor, vagy sokszor akár a jobb jegy reményében, a tanulók egy részénél képbe kerül a puskázás, amit tapasztalataim szerint kétféleképpen lehet csinálni: vagy borzasztó rosszul, vagy profi módon. Középút nincs, vagy nagyon ritka. És bár én mindig inkább az első csoportba tartoztam, hallottam és olvastam olyan történeteket (nyilván, mert velem ilyesmi nem esett meg, ugye…), amelyek szerintem megérdemlik a közkinccsé tételt. Persze, ezzel senkit sem szeretnék arra biztatni, hogy utánozzuk a puskázás legnagyobb bajnokait, de azért egy-két meglepett felkiáltást és néhány mosolyt szerintem abszolút megérnek ezek a régi történetek!
Nagy sztorik a puskázás igazi bajnokaitól
„Apró betűvel írtuk kis cetlikre a puskáinkat, a ruhánkba rejtettük, és próbáltunk olyan ügyesen vakarózni, hogy mindig a megfelelőt húzzuk elő. Persze, volt, hogy ez időigényesebb volt, mint gondoltuk, mert amit kerestünk, teljesen máshova csúszott, vagy nem is lett meg.”
„Volt egy oktatóm, aki azt állította: nála nem lehet puskázni. Mert aki lesni készül, az nézi a tanárt, ő pedig megérzi, ha nézik. Na, a mi osztályunknak több se kellett, minden elképzelhető módszert bevetettünk, hogy sikeresen puskázzunk nála is. Végül az egyik srácnak az jött be, hogy két puskát csinált. Miután az elsővel gyorsan lebukott és elvették tőle, a másodikat már teljes lelki nyugalommal vethette be. És akkor már rá se nézett az oktatóra.”
„Az egyik osztálytársam az üdítős dobozon lévő papírt nyomtatta ki úgy, hogy az összetevők helyére a puskát írta be, majd ezt ragasztotta a palackra, az igazi címke helyett.”
„Mindenféle méretű és terjedelmű puskákkal készültem fel a szociológia vizsgámra, a telefonomra letöltött jegyzetektől a harmonikára hajtogatott mini változatokig. Arra viszont nem számítottam, hogy miután külön időpontot kértem a vizsgára, a tanár irodájában fogok másodmagammal szóbelizni. A csoporttársam, aki egész éjszaka tanult, szerencsére hamar megtalálta a közös hangot a proffal, én pedig az ő bájcsevelyüket kihasználva gyakorlatilag kivettem a táskámból a jegyzeteimet és az ölembe tettem. Még dicséretet is kaptam, hogy mennyit összekörmöltem a rövid idő alatt, úgyhogy pár mondat után el is hagyhattam a bűntett helyszínét egy ötössel. Bezzeg szegény csoporttársam csak egy kettest kapart össze, és nem értette, hogyan lettem a folyosó és az iroda közti távolságon ilyen jó szociológiából.”
„Orosz házi”, A/4-es emberi test és csokiba karcolt képletek
„Tudtam, melyik haverom fog felelni aznap a nyelvórán. Segíteni akartam neki, így amikor a tanár kihívott, hogy írjam fel a táblára a házit, felírtam neki azokat a szavakat is, amiket a tanár kérdezhet. Szerencsére nem vette észre, az osztálytársam viszont nagyon megköszönte, mert ötöst kapott.”
„Ciril betűkkel, de magyarul írtam a puskát egy lapra. És amikor a tanár rákérdezett, mondtam neki, hogy ja, csak az orosz házim.”
„Biológia témazáró közben feltűnt a sasszemű tanárnak, hogy a padtársammal nem túl kecsesen folyamatosan a lábunk közé nézegetünk. Arra viszont még ő sem számított, hogy amikor felállít minket a helyünkről, egy komplett, A4-ben nyomtatott emberi test fogadja majd őt a székünkön. Volt ám meglepetés, na meg két, elég gyorsan kiosztott elégtelen.”
„Kémia témazáró előtt csokiba karcoltam a képleteket, szerencsére tél volt, nem olvadt meg. Ha lebukás fenyegetett volna, csak megeszem és kész.”
„A számológépem műanyag, fekete tokjába írtam be grafittal a puskát. A tanár nem látta, én viszont igen, de csak egy adott szögből.”
„Én a cipőm talpára ragasztottam a puskát. Majd azt a lábamat keresztbe átdobtam a másik térdemen, és időnként megnéztem a talpam.”
„Az érettségim környékén jöttek be ezek a kis vékony, vezetékes, fülbe tehető headsetek. Az egyik srác a folyosón diktálta telefonba a másiknak az anyagot, aki az öltönyének az ujjában végigvezetve a fülhallgatót, a kezére támaszkodva írta a vizsgát.”
„Még a kilencvenes években, vizsgáztatóként a diákjaimtól hallottam, hogy a lányok a szoknyájuk alá rejtik a puskáikat. Hogy miért? Mert amikor igazgatják, a tanár úgyse néz oda. És tényleg így volt, én is mindig tapintatosan elfordultam olyankor.”
Puskázás napjainkban
A hőskori történetek után persze, a te gondolataid is afelé kalandozhatnak, hogy vajon manapság hogyan puskáznak a diákok, illetve, hogy milyen technikákat vethetnek be a jövőben. Általánosítani ebben a kérdésben sem lehet, ezért úgy fogalmazok inkább, hogy az én környezetemben lévő iskolások kényelmesebbnek tűnnek, mint mi voltunk anno. Róluk már el sem tudom képzelni, hogy éjszakáig fennmaradjanak, körmöljenek, kicsinyítsenek. De az jól látszik, hogy ügyesek, kreatívak. Szóval szinte biztosan vannak és lesznek új ötleteik arra, hogyan lehetne kijátszani a tanárok éberségét, na meg valamilyen úton-módon a helyes megoldást befirkantani a megfelelő kérdés alá. Hiszen amíg diákok vannak, addig szerintem a puskázás is élő jelenség lesz. A leleményességről pedig mind tudjuk, hogy az bizony nem vész el, csak átalakul.
Nyitókép: Thomas Barwick/GettyImages
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- „Hogyan fogjuk ezt megoldani?” – a tanévkezdés kihívásai egy egyedülálló szülő számára
- Jön az iskolakezdés: így csökkentheted a tanszervásárlás költségeit
- Jennifer Garner tündéri gyermekkori képet osztott meg az iskolakezdés kapcsán
