A Diabétesz Világnapja alkalmából mi is szeretnénk felhívni a figyelmeteket a cukorbetegség fontosságára, illetve annak megelőzésére.
Hazánkban a diabétesz sajnos a lakosság nagy százalékát érinti. Magyarországon a cukorbetegséggel diagnosztizált betegek száma a másfél millióhoz közelít. Egyes becslések szerint 2050-re a betegséggel együtt élők száma világszinten a 1,3 milliárdot is meghaladhatja.
A Diabétesz Világnapja
A dátum a kanadai orvos, Sir Frederick Banting száz évvel ezelőtti születésnapjához kapcsolódik, aki az inzulin felfedezéséért kapott Nobel-díjat. A tudós legjobb barátjának halála miatt kezdett bele a gyógyír keresésébe. A kísérleteket 1921-ben kezdték meg állatokon, majd egy évvel később már embereken is alkalmazták az inzulint. A cukorbetegség világnapjának létrehozását 1991-ben azzal a céllal kezdeményezte a WHO, hogy kiemelten foglalkozzanak a betegség problémáival, előfordulásával és annak kezelésével, 2016-ban pedig már több, mint 160 ország csatlakozott a jó ügyhöz. A világnap célja a tudatosság növelése, a cukorbetegség megelőzésére és kezelésére való ösztönzés, valamint a betegek támogatása és megértése. Ezen a napon különböző rendezvényeket, programokat, oktatási eseményeket, ingyenes szűrővizsgálatokat és egyéb kezdeményezéseket szerveznek a világ számos pontján, hogy felhívják a figyelmet a cukorbetegség jelentőségére és az azzal együtt járó egészségügyi kihívásokra. A világnap minden évben kap egy tematikát, mellyel kiemelten foglalkoznak a szakemberek, idén a diabétesszel kapcsolatos ismeretek megszerzésének lehetőségei állnak a fókuszban.
Miért nő a diabétesszel együtt élők száma?
A cukorbetegek számának növekedésében számos tényező szerepet játszhat. Az egészségtelen étkezési szokások, a magas cukor- és zsírtartalmú ételek fogyasztása, valamint az ülő életmód mind hozzájárulnak a túlsúlyhoz és elhízáshoz, amely jelentős kockázati tényező a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában. A kockázat nemcsak az elhízással, de az életkorral is nő, az idősebb korosztályban gyakrabban jelentkezik a betegség. A genetikai háttér szintén nem elhanyagolható tényező, ha családunkban korábban előfordult a betegség, kialakulása nagyobb kockázatot jelenthet. A gyors urbanizáció szintén kockázati tényezőként jelentkezik, a modern életmódváltás sok esetben jár együtt a változó étkezési szokásokkal és kevesebb fizikai aktivitással, ami növelheti a cukorbetegség előfordulását.

A megelőzés fontossága
A diabétesz kialakulása számos tényezőn múlik, beleértve a genetikai hajlamot is. Az egészséges életmódbeli változások azonban kulcsfontosságúak a megelőzésben és az egészség megőrzésében. A szakemberek testmozgásként heti 150 perc mérsékelt intenzitású aerob tevékenységet javasolnak. Az étkezésünkben történő minimális módosítások már nagy lépésnek számíthatnak: válasszunk teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, sovány húsokat és tejtermékeket, valamint kerüljük a magas cukor- és zsírtartalmú ételeket, feldolgozott élelmiszereket és cukros italokat. A tudatosság a felismerés első lépése lehet, a testsúlykontroll mellett a szűrvizsgálatokra is fordítsunk figyelmet. Életmódunkban ismerjük fel a kialakulás kockázati tényezőit és a cukorbetegség első jeleit, mellyel késleltethetjük, egyes esetekben pedig megelőzhetjük annak kialakulását.
Nyitókép: Carol Yepes/ Getty Images