A hasi zsírpárnákra és a ráncokra: csipkebogyó

Természetes csodaszer, amelyet évezredek óta nagy becsben tartanak: a csipkebogyó. A hecsedlinek is nevezett termés közismerten az egyik legjobb C-vitamin forrás, de közel nem ez az egyetlen kedvező hatása.

Nem véletlen, hogy a tradicionális kínai orvoslásban és a magyar népi gyógyászatban is gyakran alkalmazták és alkalmazzák a mai napig a csipkebogyót. A történészek szerint a növényt Caius Plinius, római polihisztor író nevezte el, miután csipkebogyófőzettel gyógyított meg egy katonát, aki egy kutyaharapás után betegedett meg (neve latinul kutyarózsát jelent). A csipkebogyó a vadrózsa és a japán rózsa gyógyhatású áltermése, amely általában mélyvörös színű, de a narancssárgától egészen a sötét liláig is előfordul a természetben. Ugyan a csipkebogyó-szezon csak augusztustól november elejéig tart, de egész évben érdemes tea, szörp, lekvár formájában fogyasztani vagy olajként a bőrünkre kenni. Azt is elmondjuk, miért.

Felveszi a harcot a ráncokkal

Amennyiben használsz valamilyen anti-aging kozmetikumot, akkor az összetevők olvasása közben nagy valószínűséggel találkoztál már a csipkebogyóval. A növény, illetve a magjából préselt olaj antioxidánsokban és C-vitaminban gazdag így nemcsak immunerősítő hatása van – fokozza a bőr nedvességfelvevő és -megtartó képességét, serkenti a sejtek anyagcseréjét, védi a bőrt a szabadgyökök kialakulása ellen, így késlelteti az öregedést. A ránctalanító tulajdonságok mellett fontos megjegyezni, hogy véd a káros UV-sugarak ellen is és megakadályozza, hogy a külső szennyeződések gyulladást okozzanak.

A csipkebogyó ugyan a rózsafélék közé tartozik, de ne várd, hogy az olajnak virágillata legyen, ugyanis inkább fás bukéja van. Az olaj rendszeres alkalmazása megfiatalítja és ragyogóvá varázsolja a bőrt. Egy kutatás bebizonyította, hogy napi három milligramm csipkebogyó-por elfogyasztásával csökkenthető a ráncok mélysége, és jelentősen javulhat a bőr rugalmassága is. Egy másik tudományos felmérésben azt figyelték meg, hogy a C-vitaminban gazdag termékek (például a csipkebogyó) fogyasztása elősegíti a bőrsejtek megújulását, így az arc sokkal üdébbnek tűnik.

C-vitamin bomba

A csipkebogyót nemcsak olaj formájában érdemes beépítened a napi rutinodba. Ha nem tudsz friss terméshez hozzájutni, akkor a bioboltokban kapható csipkebogyó húsból is készíthetsz isteni teát, lekvárt vagy szörpöt. Ezek mind segíthetnek az elhízás, a cukorbetegség és a különböző szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. A csipkebogyó ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, de jótékony hatásait leginkább kiemelkedően magas C-vitamin tartalmának köszönheti – lényegesen többet tartalmaz, mint például a citrusfélék. A benne található vegyületek gyulladáscsökkentő hatással bírnak és az oxidatív stressz kezelésére is alkalmasak, ezzel csökkentik a szívbetegségek kialakulásának esélyét. Egy kutatás szerint napi 40 g csipkebogyó elfogyasztásával szignifikánsan csökkenthető az LDL, azaz a rossz koleszterinszint és a magas vérnyomás.

Óvatosan, ha…

A csipkebogyó valóban kiérdemelte a ‚‚természet csodaszere’’ elnevezést, erről a fent leírt tulajdonságai is árulkodnak. Az egészséged megőrzése érdekében érdemes gyakran fogyasztani, de ehhez néhány szempontot először figyelembe kell venni. A rendkívül magas C-vitamin tartalma miatt a napi ajánlott mennyiséget szigorúan tilos túllépni! Ez hatványozottan igaz, ha valakinek a rendszeresen visszatérő vesekövek okoznak problémát, illetve, ha vérszegény vagy hemokromatózissal (vastárolási betegséggel) küzd. A csipkebogyó a véralvadásgátló gyógyszerek hatását is megváltoztathatja, ezért mielőtt a napi rutinunk részévé tennénk, egyeztessünk az orvossal, milyen mennyiségben fogyaszthatók a belőle készült termékek.

Forrás: firstforwomen.com
Nyitókép: Westend61/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: