A hatékony szelektálás ezzel a 4 kérdéssel kezdődik

Nem az otthonszervezés legismertebb alakja, Marie Kondo az egyetlen, akitől hasznos tanácsokat kaphatunk, ha szeretnénk megválni a kincsként őrzött kacatoktól, a sosem használt tárgyaktól és agyonnyűtt holmiktól.

Kevés olyan ember él a világon, aki ne hallotta volna Marie Kondo nevét. Az otthonszervezés japán guruja a rendrakásból kisebb birodalmat épített fel, amióta a KonMari-módszer egy csapásra népszerűvé vált. Azonban – Marie Kondóval ellentétben – Pia Thomspon lakberendező szerint a sikeres rendszerezés titka nem egy, hanem négy kérdésen alapul. Thompson mindig azt tanácsolja az ügyfeleinek, hogy a szelektálásra egyfajta self-care gyakorlatként tekintsenek, amely segít jobban megismerni önmagukat, illetve azt, mi szerez valódi örömet az életükben. A enteriőr stylist természetesen ehhez a folyamathoz segítséget is nyújt – szerinte a következő négy kérdés alapján eldönthetjük, szükségünk van-e még az adott tárgyra.

1. Mivel szeretnéd tölteni az idődet?

Thomspon négykérdéses elve ezzel az egyszerű kérdéssel kezdődik. Hiszen a lakberendező szerint azzal, hogy felállítunk egy fontossági sorrendet az életünkben, az otthonunkban lévő tárgyakról is könnyebben eldönthetjük, hogy az érdekünket, a céljaink szolgálják vagy csak elvonják a figyelmünket ezekről. Például ha el akarunk hagyni egy olyan szokást, amely korábban rengeteg időt elvett a napjainkból – de semmi hasznunk nem származott belőle –, akkor érdemes az ehhez köthető holmikat eladni, elajándékozni, jótékony célokra felajánlani vagy kidobni. Alaposan gondoljuk végig, mi az, ami a fejlődésünket, a pihenésünket segíti és ezek kerüljenek a szoba központi helyeire. „Itt az idő, hogy az örömre és egy olyan térre összpontosítsuk a figyelmünket, amely támogatja azt az életstílust, amelyről álmodozunk.”

2. Az elmúlt időszakban történt kisebb-nagyobb változás az életedben?

Thompson szerint a pandémia időszakában nemcsak az életünkben történ(het)tek hatalmas változások, hanem a gondolkodásmódunk, a szemléletünk is átalakuláson mehetett keresztül. „A szekrény tele kosztümökkel és magassarkú cipőkkel, hogy az irodában tökéletes külsővel jelenhess meg, de a korlátozások rádöbbentettek, hogy nem bírod tovább elviselni a munkád? Esetleg rájöttél arra, hogy nincs szükséged a drága porcelánkészletre, mert évente csak egyszer használod? Fókuszálj a valóságra és arra, mitől érzed magad igazán boldognak” – mondta Thompson. Szerinte ezekből a kérdésekből fény derül arra, hogy melyik tárgyakra nincs többé – vagy talán soha nem is volt – szükséged.

3. Hogyan néz ki a tökéletes „szentélyed”?

A lakberendező nem kételkedik abban, hogy sok ember a pandémia alatt ismerte fel, hogy otthona nem olyan tökéletes, mint korábban gondolta. Ha az elmúlt egy évben – vagyis amikor a megszokottnál jóval több időt kellett a négy fal között töltenünk – gyakran érezted, hogy nyugtalan vagy, szorongsz, akkor az otthonodra ráfér egy átalakítás. Ugyanis ez a te „szentélyed”, ahol a legrosszabb helyzetekben is nyugalmat kell találnod. „Kérdezd meg magadtól, hogy képzeled el az otthoni szentélyed, és kezdj el olyan döntéseket hozni, amelyek elősegítik ennek a kialakítását.” Thompson arra biztat minket, hogy gondoljunk vissza az otthon eltöltött rengeteg időre, és a tapasztalataink alapján tervezzük meg azt a békés közeget, ahol mindig biztonságban érezhetjük magunkat.

4. Számodra melyik alapvető értékek a legfontosabbak?

Végül szánj időt arra, hogy átgondold ezt a fontos kérdést. Mi az, amit mindennél többre tartasz az életben? Például, hogy minden helyzetben megtaláld a pozitív dolgokat? Hogy folyamatosan tanulj és ezzel a saját, valamint mások fejlődését is segítsd? Hogy támogasd a művészeteket, mert az alkotásnál nem tudsz jobb terápiát elképzelni? Most a kapcsolataid és a családdal töltött idő élvez prioritást? Most, hogy ismét lehetőségünk van utazgatni, szeretnél több időt tölteni kalandozással? Hidd el, ha sikerül meghatároznod az életed legfontosabb értékeit, eldöntheted, hogy az életed jó irányba tart-e. „Hagyd, hogy ezek az értékek vezéreljék azt is, mi van a tulajdonodban” – mondta Thompson. „Talán úgy döntesz, hogy végre elengeded azt a régi bőröndöt, amit a főiskola óta nem cseréltél le, és amit olyan nehéz cipelni a repülőtéren. Végre beruházol egy újabb modellre, mert pontosan tudod, hogy több utazás is vár rád az elkövetkező időszakban.”

Forrás: Apartment Therapy 
Nyitókép: PeopleImages/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: