Az elmúlt hetek történései és a vírussal fertőzöttek számának emelkedése alaposan megtépázta nálunk a közhangulatot. Kíváncsi vagy arra, más országokban hogyan élik meg az emberek a válsághelyzetet? Tizenhárom külföldön élő ismerősömet kérdeztem
„Talán túlságosan aggodalmaskodónak tartasz, de sosem féltem még ennyire elhagyni az otthonomat és nem aggódtam még így a családom egészségéért, mint ezekben a napokban” – írta ma reggel a várandós lengyel barátnőm. Ő már több, mint tíz éve él Londonban, látott már egyet s mást, most mégis úgy döntött, hogy a gyerekei és a saját biztonsága érdekében az önkéntes karantént választja. „Ahelyett, hogy élvezném a terhesség csodás időszakát, meg vagyok rémülve. Ráadásul azon kívül, hogy nem megyek el itthonról és nem küldöm iskolába a gyerekeket, nem is tudok tenni semmit a biztonságunk érdekében.”
Cseppet sem gondolom úgy, hogy indokolatlanok lennének a félelmei. Az elmúlt néhány hétben mindenhol olyan változások mentek végbe, amik alapjaiban döntötték meg a szokványos életünk alappilléreit. Én is feszült vagyok, nyolcvan kilométerrel odébb a nagymamám is; csakúgy, mint a barátaim a világ különböző pontjain.
Panelben nehéz a gyereket csendben tartani – Bejelentkezés Ausztriából
„Mivel 2 pici gyerekkel vagyok itthon, így nálunk a feje tetejére állt minden” – meséli az Ausztriában élő barátnőm; és mivel én is két kicsivel élek együtt, át tudom érezni a helyzetét. „A napi rutinunknak korábban része volt a játszóterezés, sétálás. Most ez abszolút ki van zárva, mert úgy gondolom, ha le akarjuk lassítani a vírus terjedését, és el akarjuk kerülni az egészségügy összeomlását, akkor igenis kellenek a szankciók. A férjem itthonról dolgozik, és egy panelben nehéz a gyerekeket csendben tartani. Arról nem is beszélve, hogy a vásárlás is külön kihívás lett; nehéz kitalálni, mikor menjen az ember, hogy még kapjon is valamit. Eddig megterveztem, hogy mit főzök, most az lesz, amihez találok alapanyagot.” Mikor arról kérdeztem, a kialakult egészségügyi helyzet kapcsán mit tart a legaggasztóbbnak, a következőt felelte: „Azt, hogy az emberek még mindig nem veszik komolyan ezt az egészet. Még ma is sokan sétálgatnak az utcán csoportosan, ami ugye nem ajánlott. De úgy látom, amíg nem tapasztalják meg az emberek a saját bőrükön a következményeket, nem fogják fel, hogy nem csak egy viccről van szó. Sokan nem számolnak azzal, hogy aki krónikus beteg, asztmás, cukros vagy csak szimplán idős, azokra igenis veszélyes ez a vírus. Ha ez egyszerre robban és nem fokozatosan, akkor úgy járhatunk, mint az olaszok, akik már gyakorlatilag eljutottak oda, hogy dönteniük kell két élet között.”
A félelem hasznos – Messenger üzenet Lengyelországból
Lengyelországi ismerősömtől a következő üzenet érkezett: „Tegnap volt a szülinapom. Ami amúgy jól telt, annak ellenére, hogy a jelen helyzetben mindenki próbál távol maradni a másiktól. A barátaimmal nem tudtam találkozni, a szüleimet pedig már korábban rábeszéltem, hogy a saját biztonságuk érdekében költözzenek el az erdei nyaralónkba. Így egyedül ünnepeltem. Az emberek félnek. Ami lehet, hogy nem egy kellemes érzés, de hasznos, mert odafigyelnek a saját biztonságukra és ebben a helyzetben ez a legtöbb, amit tehetnek.”
Fő az optimizmus! – Hollandiában élő magyarok is üzentek
Öt Hollandiában élő ismerősöm is egyetértett abban, hogy a holland kormány túl későn, és nem a megfelelő hatékonysággal lépett fel a vírus terjedésével szemben. „Szerintem a kormánynak időben kellene meghozni a szükséges intézkedéseket. A vírust terjedni hagyni nagy felelőtlenség, amivel nem csak a Hollandiában élő embereket veszélyeztetik. Sokan járnak ide dolgozni Belgiumból, Németországból. Én egy nagy cégnél dolgozom, nagyjából 3000 emberrel együtt. Ma kiderült, hogy az egyik munkatársam tesztje pozitív; ennek ellenére sem zárunk be. Az emberek félnek; mi is, hisz sok ember dolgozunk egy légtérben.”
„Nekem, mint gyári munkásnak, egyelőre nem sok mindenben változott az életem” – meséli egy másik barátnőm. „Pár napja volt egy sajtótájékoztató és végre bezárták az iskolákat és a vendéglátó egységeket. Van egy szépségipari vállalkozásom is; a szalonok rövidített nyitvatartással még üzemelnek, de sokan már a hét második felétől bezárnak. Pánikhangulat egyelőre nincs, de aggasztó, hogy sokan nem veszik komolyan a kialakult helyzetet. Akik munkaközvetítők által dolgoznak itt és nincs állandó lakcímük, tömegesen indultak haza és nem érdekelte őket, hordozzák-e a vírust, vagy sem.”
„Az itt élő emberek egyébként jól kezelik magát a vírust. Hál’ Istennek nem pánikolnak, nem vásárolják fel a teljes élelmiszerkészletet. Inkább próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy megelőzzék a fertőzést. Kevesebb ember van az utcákon; szerintem nagyon jól teszik, hogy aki teheti, nem megy el otthonról. A legaggasztóbb számomra, hogy ha ez a vírus nem fog lecsendesedni és nem találják meg a módját, hogyan állítsák meg, akkor az országok közti ki- és bejárás meg lesz tiltva; akkor nem tudunk majd hazalátogatni.” A hazalátogatás meghiúsulása többeknek is fájó pont. Emlékszem, én is mennyire vártam ezeket a viszontlátásokat, amikor külföldön dolgoztam, így nagyon együtt tudok érezni velük. „Sajnos nem tudunk hazamenni nagymamámhoz Magyarországra. Testvéremnek is áprilisba lett volna az esküvője, az is elmarad.”
Van mit veszíteni, de a legfontosabb, hogy sikerüljön megállítani a vírust – Egy Németországban élő anyuka véleménye
Tegnap reggel egy nyugat-német nagyvárosban élő anyukával beszélgettem; ő telefonon osztotta meg velem a tapasztalatait. „Súlyos hibának tartom, hogy a boltok nem fékezték meg időben a tömeges felvásárlást. Wc papír, liszt, rizs, olaj itt már egyáltalán nem kapható és a közeljövőben nem tudunk arról, hogy érkezne új szállítmány. A házunk mellett van egy óvoda, ahol egy kislánynál – az egyik óvónő gyerekénél – állítólag kimutatták a fertőzést. A csoportot karanténba zárták, az intézmény viszont tovább üzemelt és csak egy héttel később zárták be. Ezt például nagy felelőtlenségnek tartom. Sok szülő egyébként már rögtön a járvány megjelenése után önszántából otthon tartotta a gyerekét. Én személy szerint minden reggel úgy éreztem, mintha háborúba küldeném a lányaimat, így – már két hete – inkább nem járunk közösségbe mi sem; még a legközelebbi barátainkkal sem találkozunk. Játszótérre nem megyünk, a ház közös udvarán szoktak a lányok játszani, de csak akkor, ha üres. A gyerekekkel sokat beszélgettünk arról, miért is fontos a higiénia. Tudják, hogy a cipőt az ajtóban kell levenni és addig mossák a kezüket, míg kétszer végigéneklik a Happy Birthday-t”.
Egy másik, német területen élő ismerősöm is arról mesélt, hogy tartós élelmet már nemigen kapni náluk; így nincs mit tenni, jobb híján marad nekik a pörkölt. Ezen egyébként jót mosolyogtam; s bár érzem a helyzet komolyságát, kissé komikus is volt számomra mindez. Annak tükrében, hogy nekem például másfél hete nem sikerül – fagyasztott halon kívül semmilyen más – húst szereznem. „A helyzethez képest jól vagyunk”. – írja az egyik ismerősöm felesége. „Mi Németországban élünk egy kis szigeten, Dánia közelében. A többi nyugati és Közép-európai országhoz hasonlóan nálunk is megtették a legszükségesebb intézkedéseket. Lezárták a határokat és a reptereket; ezzel leállították az emberek vándorlását, ami egyértelműen a vírus terjedésének legfőbb forrása. Nagy lépés volt ez egy olyan export orientált országtól, mint Németország, ami Európa egyik kereskedelmi és gazdasági központja. Valószínűleg nagy lavinát fog ez a folyamat elindítani, beláthatatlan gazdasági következményekkel. Ezzel indokolható egyébként az is, hogy eddig várattak magukra a határokra vonatkozó korlátozások. Az egészségügyi intézmények szerencsére nagyon jól felszereltek; úgy gondolom, a német állam jól felkészült egy esetleges krízishelyzetre. A sziget lakosságának 95%-a turizmusból él és több rehabilitációs és rekreációs tevékenységet folytató intézménynek ad otthon. Ez hatalmas kiesést jelent – sajnos nekünk is -, az itt élők bevételi forrásainak teljes egésze megszűnik. A német kormány már most kész csomagokkal, pénzügyi megoldásokat kínáló lehetőségekkel állt elő, az emberek és a vállalkozások, cégek segítésére. Ma lezárták a szigetet, minden itt nyaralót távozásra szólítottak fel. Folyamatosan zajlanak a kiutazások, van, aki nem akar elmenni, nem törődve a szigetlakók biztonságával (kb. 3000 fő). Itt nincs komplexebb egyezségügyi intézmény, tehát a vírus megjelenése esetén valószínűleg evakuálni kellene a szigetet, vagy hermetikusan elzárni a külvilágtó és az ellátást is csak kihelyezett orvosi csoporttal lehetne megoldani. Nagy az egyén felelőssége. Úgy tapasztaljuk, hogy próbálnak az emberek felelősen gondolkodni és viselkedni. A németek abszolút szolidárisnak mondhatóak, tehát igyekeznek betartani a korlátozásokat és ennek ellenére sem mondanám, hogy pánikhangulat lenne. Pedig van mit veszíteni, de az a legfontosabb, hogy ezt az állapotot időben felmérjük és sikerüljön megállítani a folyamatot és ez ne egy több hónapon át húzódó kálvária legyen.”
Élet Európán túl – Bejelentkezés Amerikából
„A légiforgalom már leállt…ezen kívül komolyabb intézkedések nálunk még nem léptek életbe” – meséli az Amerikában élő barátnőm. „Az emberek szokás szerint megőrültek és megvették az összes WC papírt és konzervet. Van, aki raklapszám veszi a tejet és a tejszínhabot; ez utóbbit fogalmam sincs, miért. Tegnap voltam boltban és kígyózó sor állt a szupermarketben, mert kézfertőtlenítőt osztogattak. Houstonban leállították a rodeót, ami az egyik legnagyobb rendezvény, és az éttermek is zömmel üresek, mindenki elvitelre rendel. Én egyelőre nem aggódom, és nem érzem úgy, hogy veszélyben lennénk. De itthon maradunk, sok cég – köztük a férjemé is – elrendelte már a home office-t. Az otthoniakat jobban féltem, a szüleink már idősebbek és az egészségügyi rendszer ezt nem fogja elbírni.”
Optimizmus és megelőzés az Egyesült Arab Emírségekben
Úgy tűnik, a Közel-Keleten is pozitívak az emberek: „A helyzet itt is napról napra változik, pont úgy, ahogyan más országokban és ezzel párhuzamosan folyamatosan érkezne az újabb megszorítások. Nálunk, az Egyesült Arab Emírségekben eddig 98 esetet regisztráltak és nincs még halálos áldozat. A lakosság 90%-a külföldi, a világ minden tájáról jönnek ide dolgozni. De mivel itt nem kaphatsz állampolgárságot, mielőtt nyugdíjba vonulnál, el kell hagynod az országot. Emiatt nincs is olyan sok idős ember, az átlagéletkor 35-40 év körüli, ami szerencsére nem a veszélyeztetett korosztály. Az egészségügy is nagyon jól felszerelt, emiatt én nyugodt vagyok. Pánikhangulat nem igazán van, az emberek ugyan tartanak a vírustól, de nem rohamozták meg a boltokat. Amint az első fertőzötteket megtalálták, azonnal hőkamerákat szereltek fel a bevásárlóközpontokban és bezárták az iskolákat. Minden állami cég home office-ban van. Én egy élelmiszergyártó multinál dolgozom, ugyanúgy bejárok, ahogy eddig, csak most belépés előtt ellenőrzik a testhőmérsékletem. Biztonságban érzem itt magam, egészségesen étkezem és odafigyelek, hogy betartsam a megelőző intézkedéseket.”
Nyitókép: Unsplash
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Koronavírus: De mit mondjak a gyereknek?
- A koronavírus azt is befolyásolja, mit olvasunk – De tényleg szükségünk van még több pánikra?
- Tiszta otthon, boldog lakó – avagy takarítással tényleg leküzdhető a depresszió
