A nagy népszerűségnek örvendő Háztartásom hulladék nélkül nevű blog írója, a 2018-ban megjelent Dobd ki a szemetest! című könyv szerzője, Tóth Andi ad néhány tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan éljünk környezettudatosan akár már holnaptól!
Évről-évre egyre többet hallani a fenntarthatóságról, így nem véletlen, hogy a zero waste életmód is egyre nagyobb tömegeket mozgat meg. A hulladékmentes életvitel gondolata már ott motoszkál a fejekben, de azokról az emberekről se feledkezzünk meg, akik már évek óta így élik az életüket.
A kivétel erősíti a szabályt
Az utóbbi csoportba tartozik, Tóth Andi zero waste szakértő is, aki közösségi oldalain hatalmas követőtáborra tett szert. A több mint négy ezer követővel büszkélkedő Háztartásom hulladék nélkül nevű Instagram-oldalán rendszeresen megosztja a véleményét, tanácsait, de azok, akik tényleg elkötelezték magukat a hulladékmentes élet mellett, a 2018-ban megjelent Dobd ki a szemetest! című könyvéből is sokat tanulhatnak, illetve ma már személyesen is tanácsadásokat kérhetnek tőle, sőt workshopokat is tart a témában. Lehet-e vagy kell-e határt húzni a lelkes környezetvédő és a zero waste szakértő között?

„Az életmódváltás egy folyamat, de ha nagyon szigorúan kellene néznem, akkor a saját könyvem (Dobd ki a szemetest!) megjelenésénél húznám meg a határt. Hozzátenném, a kiadása előtt én is bejártam azt az utat, amely elvezetett idáig. Ahogy teltek az évek, úgy egyre több tapasztalatomat osztottam meg a különböző online felületeken, egyre több magánszemély és intézmény keresett meg azzal, hogy segítsek nekik tanácsadóként. Így kezdtem el különböző rendezvényeken előadásokat tartani, ami lehetővé tette, hogy még szélesebb közönséggel oszthassam meg a tudásomat. Később jött a saját könyv ötlete, ekkor még jobban belemélyedtem a zero waste élet titkaiba.” Habár az életmódváltás előtt állóknak ő maga is azt javasolja, fokozatosan, lassan alakítsák át a szokásaikat, Andi életében ez kifejezetten gyorsan ment végbe. „Egészen konkrétan 2016 január 1-jén olvastam el azt a cikket, amely miatt az életmódváltás mellett döntöttem. Nagyon gyorsan, drasztikusan vezettem be a változásokat és már néhány hét alatt számos dolgot átalakítottam az otthonomban. A könyv körülbelül 2 és fél évvel később, 2018 őszén látott napvilágot.”
„A nyomtatott hús nálam kiverte a biztosítékot”
Természetesen egy zero waste szakértő sem ülhet nyugodtan a fenekén, hiszen hihetetlen tempóban fejlődik a modern technika. Folyamatosan új, innovatív technológiákról és fenntarthatósági trendekről hallhatunk – ilyen például a 3D nyomtatással készített vegán hús, vagy a banánhéjból előállított textil -, amelyek Andi figyelmét sem kerülték el. „Valamilyen szinten követnem kell ezeket a híreket, de nem tudok és őszintén megmondom, nem is akarok minden újdonságról értesülni. Ebből a szempontból kicsit maradi vagyok. (nevet) Ezt úgy értsd, hogy szeretem a megszokott, a természetes dolgokat. Minél egyszerűbb valami, annál jobb. A nyomtatott hús nálam például kiverte a biztosítékot. Az én szememben az egész egy paradoxon, mert ez az étrend pontosan arról szól, hogy elhagyja az állati eredetű ételeket. Aki növényi étrendet követ az ne akarjon húsfélét enni, hanem fogyasszon zöldséget, hüvelyeseket, gabonát. A hús pedig legyen húsból.”

Zero waste tanácsadóként nem meglepő, hogy Andi az öltözködés terén is a természetesség híve és azt vallja, minél tovább hordunk egy ruhadarabot, annál többet teszünk a környezetünkért. „Mindig azt hangsúlyozom, csak azért ne vegyünk meg egy új cipőt, mert az van ráírva, hogy 20%-ban újrahasznosított műanyagot tartalmaz! A hulladékmentes életmód legfontosabb szabálya az, hogy csökkentsük a fogyasztásunkat, aminek az is a része, hogy nem rohanunk azonnal az üzletbe, ha megtetszik egy trendi darab. Attól nem lesz valaki hulladékmentes és környezettudatos, hogy a nyolcadik pár olyan cipőt vásárolja meg, amelyben van bizonyos mennyiségű újrahasznosított alapanyag. Valójában pont az ellenkezőjét éri el vele.” A Műanyagmentes július kampánynak is köszönhetően a hulladékmentes életmódot egyre több ember ismeri meg világszerte. Vannak, akik hosszas tervezgetés után szánják el magukat az életmódváltás mellett, mások a kíváncsiság miatt egyik napról a másikra ugranak fejest az ismeretlenbe. Sokan az egész életüket befolyásoló választásként tekintenek rá, mások csak egy trendként, ami arról szól, hogy cekkerrel mennek vásárolni. „Ahány ember, annyi indíték. Én azt gondolom, teljesen mindegy, miért indul el valaki ezen az úton. Nem számít, hogy egészségügyi vagy anyagi okokból vág bele, esetleg azért, mert a trend felkeltette az érdeklődését. A lényeg, hogy rákapjon az életmódváltás ízére. Bizonyos szempontból jó az, ha a zero waste egyfajta divattá válik, hiszen így még több embert tud megmozgatni.”
Ahány ház, annyi szokás
Az életmódváltás a kezdeti időszakban jelenti a legnagyobb kihívást, ezért a legtöbben ilyenkor szorulnak segítségre. Az interneten rengeteg hasznos tippet találhatunk, illetve közösségekhez is csatlakozhatunk, ha komolyan elszántuk magunkat a változás mellett. Ha egyedül mégsem menne, akkor szakértők segítségét is igényelhetjük, Andi például ezzel is foglalkozik. „A személyes tanácsadásaim iránt főleg azok érdeklődnek, akik bele akarnak vágni az életmódváltásba és nem tudják, hogyan, merre induljanak el. Ők azok, akikben már megérett a gondolat és lehet, hogy már próbálkoztak ilyen-olyan változtatásokkal, de mégsem sikerült továbblendülniük egy ponton. Viszont az online felületeken gyakran kérnek tanácsot például olyanok is, akik már nem számítanak kezdőnek. Ezek a személyek elértek egy bizonyos szintet és kifejezetten egy-egy megoldandó feladatra keresnek választ.”

Egy ilyen személyes tanácsadást nem úgy kell elképzelni, hogy szakértőként átad egy előre megírt listát azokról a szabályokról, amelyeket be kell tartanunk. „Ezek a tanácsadások mindig a megbízó otthonában zajlanak. Ennek egyszerű oka van: minden háztartás borzasztó egyedi, ezért nem lehet általánosítani. Ami az egyik családnál működik, azt másnál teljesen más módon kell megvalósítani. Mindig figyelembe kell venni a család szokásait és azt is, hogy milyen lehetőségek valósíthatók meg az adott környezetben. Miután ezeket együttes erővel megvizsgáltuk, megnézzük, hogy melyek azok a hulladéktípusok, amelyektől meg lehet szabadulni vagy amit ki tudunk váltani olyan alternatív megoldással, amellyel nem fog a család szemetet termelni. Ezért a tanácsadások általában több óráig tartanak, hiszen át kell beszélnünk minden apróságot, majd a nagyon sokrétű szempontok alapján kialakítjuk a terveket. Elég mélyen bele kell látnom a megbízó életébe, ami borzasztóan nagy bizalomról tesz tanúbizonyságot. Nemcsak az otthonába enged be, még a magánéletébe is betekintést kaphatok.”
Lépésről-lépésre
Andi szerint már rendkívül egyszerű változások bevezetésével is csökkenthető az ökolábnyomunk. Még a csapból is az folyik, hogy felejtsük el a műanyag szívószálat és a nejlonzacskót. Viszont nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezek az apró, de tudatos lépések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy nagyobb változás következzen be. „Ezekkel a legkönnyebb elindulni a fenntartható életmód ösvényén. Az egyszer használatos műanyagok okozzák a legtöbb fejfájást, ezért szerintem érdemes erre fókuszálni, főleg az elején. Ráadásul ezeket viszonylag egyszerű kiváltani.” Szerinte a modern technika is a segítségünkre lehet: „Ha valamilyen applikációban gondolkodunk, akkor a Better Living-et ajánlanám. Én nemrég ismertem meg és azonnal elnyerte a tetszésemet. Nemcsak a zero waste utazás vagy a műanyagmentes hónap alatt vehetjük hasznát, ennél sokkal szélesebb körben járul hozzá az életmódváltáshoz: a vízfogyasztástól kezdve az energiagazdálkodásig mindenre kiterjed, és a legapróbb hulladékmentes megoldásokat is felsorolja. Ha valaki szeretné a mobiltelefonján követni, mekkora utat tett már meg, annak tökéletes ez a hasznos, jópofa alkalmazás.”
https://www.instagram.com/p/CA_G6TYh1k1/
A Műanyagmentes július kapcsán Andi még hozzáfűzte, hogy felesleges élet-halál kérdésként felfogni ezt az időszakot. Ha véletlenül otthon felejtjük a vizes palackunkat vagy a textilzsákunkat, akkor sem történik tragédia. „A legfontosabb, hogy a Műanyagmentes júliusra úgy tekintsünk, mint egy remek alkalomra. Ez a hónap tökéletes időpont arra, hogy belevágjunk az életmódváltásba és egymás segítésével, támogatásával haladjunk kisebb-nagyobb lépésekben. Inspirálódjunk a közösségi oldalakon található képekből, osszuk meg egymással saját kis trükkjeinket, motiváljuk a másikat, örüljünk saját és mások sikerinek. Ha csak egy változást sikerül egy hónapok keresztül megtartanunk, akkor már nyert ügyünk van, mert nagy a valószínűsége annak, hogy nem fogjuk többet elengedni. Az egyik megoldás hozza magával a másikat, egy idő után egyszerűen nincs megállás. Eljön az a pont, hogy már dacból sem veszünk nejlonzacskót – még akkor sem, ha a textilt otthon felejtettük. Persze ez egy hosszabb folyamat, de ha nem adjuk fel, eljuthatunk ide.”
Nyitókép: @haztartasom_hulladek_nelkul/Instagram