A jövő a japán minimalizmusé? Lakber-fronton biztos!

Muji, a japán IKEA

Sokáig azt hittem, hogy a skandináv lakberendezési stílus iránti rajongásomat semmi sem múlthatja felül. Ám legutóbbi londoni kiruccanásom során megismerkedtem a Mujival és hirtelen minden megváltozott.

A Carnaby street felfedezése közben sorra jártuk a különlegesnél különlegesebb üzleteket. A hosszúra nyúlt program miatt én már lehet, hogy el is sétáltam volna az egyik kis üzlet mellett, ha a barátnőm nem állít meg. Ez az egyik kedvenc márkám. Nem nézünk be? Felpillantottam, megláttam a Muji feliratot és megvontam a vállam. Sosem hallottam még róla, de ahogy beléptem, azonnal szerelembe estem. Megbűvölten kóvályogtam majdnem egy órán keresztül az üzletben – amiről kiderült, hogy nem is olyan aprócska, ugyanis több szinten is vártak a letisztult, kifinomult designnal megáldott lakberendezési és ruházati termékek. Akkor úgy gondoltam, hogy nincs szükségem semmire, de az igazság az, hogy azóta is azután a csodás diffúzor után sóvárgok, amit végül visszatettem a polcra.

Picit szégyelltem, hogy előtte még sosem hallottam a japán minimalista stílusról. Amint hazaértem, az első dolgom volt pótolni a hiányosságomat. Ezért belevetettem magam a keletről érkező, ám azóta az egész világot meghódító lakberendezési stílus megismerésébe. Ekkor váltam a japán minimalizmus rabjává.

A békés zen „üresség”

Sokaknak igénye van arra, hogy ebben a kaotikus, folyton rohanó és konstans változó világban egy békés, hívogató környezetben hajtsák álomra a fejüket. Ehhez a japán lakberendezési stílus tökéletes választás. Marie Kondo elveihez hasonlóan itt sem kell attól félni, hogy az otthonunk túlzsúfoltnak hatna. A japán minimalizmus még kevesebb holmit és színt használ, mint skandiván testvére. A letisztultság jól passzol a zen „üresség” fogalmához: egy-egy apró részlet talán fel sem tűnne egy agyonzsúfolt szobában, az üres tér viszont kiemeli ezeknek az apró gesztusoknak a szépségét. A puritán design legfőbb inspirációjának olyan építészek számítanak, mint Junzo Sakakura és Kunio Maekawa, akik Le Corbusier mellett is dolgoztak. 

Mivel a Muji itthon még nem érhető el – reméljük már nem sokáig – ezért a japán márka termékeinek megvásárlásával még várnunk kell (hacsak nem döntünk az online rendelés mellett, ami sajnos igen súlyos szállítási költségekkel jár). Addig pedig be kell érnünk azzal, hogy a japán minimalizmus elveit követjük és ezek alapján rendezzük be az otthonunkat. Naoko Yano, a Muji vezérigazgatója 4 tippel is ellát minket, amikkel harmonikussá tehetjük az otthonunk belső tereit:

1. Textúrákból maximum hármat használj

A lakberendezési stílusra és a Muji termékeire is jellemző az egyszerű design, a dísztelenség. Amikor az egyes szobák berendezését tervezed, törekedj arra, hogy két, maximum három különböző anyagnál többet ne használj nagy felületeken. A különböző textúrák és színek miatt ugyanis túl sok impulzus fog érni az otthonodban – pedig bőven elég az, ami a külvilágban vár rád. A fő alapanyagok kiválasztása közben az esztétikai szempontok mellett a funkcionalitásra is fektess nagy figyelmet! Ha ezt a szabályt betartod, biztos, hogy kiegyensúlyozott környezetet teremtesz.

2. Fő a letisztultság!

Minden termék tervezése közben arra törekszünk, hogy olyan végterméket alkossunk meg, amit mindenki be tud építeni az életébe. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, képesnek kell lennünk arra, hogy a legkülönfélébb emberek helyébe képzeljük magunkat. Ezért vált a letisztult design olyan fontossá”- mondta Yano. 

Valóban sokszor csalogató egy statement dekoráció vagy lakberendezési tárgy megvásárlása és néhány nem is hiányozhat a lakásból. De nem szabad túlzásba esni, ha azt szeretnéd, hogy ezek a darabok tényleg nagyot szóljanak az otthonodban. Ha felhalmozod őket, akkor könnyen egymás esztétikai értékéből vonnak majd le és elvesznek a sokaságban. Ezért minden szobában csak egy különleges dekorációs elemet használj – a letisztult színek és a kevés tárgy kiemeli majd ennek az egynek a szépségét.

3. A kevesebb tényleg több

„Amíg néhány népszerű márka széles választékot kínál, addig a Muji pont az ellenkezőjét vallja – egy dolog bőven elég. A modulrendszerű bútorok elemeit átrendezheted, magasabbá vagy szélesebbé is teheted. A Muji választéka valóban nem olyan nagy, nem gyártunk a különböző bútorokból rengeteg verziót, mert tudjuk, hogy egy is elég lesz.

Tehát a kevesebb több szabály nem csak a kiegészítőkre és a dekorációra vonatkozik, hanem a bútorokra is. A könnyen átalakítható, modulrendszerű bútorok és a praktikus tárolók a japán minimalizmus elengedhetetlen hozzávalói. Ezek biztosítják, hogy még a legkisebb terek is tágasnak tűnjenek. Válassz kifinomult, minimalista lakberendezési tárgyakat, amik bármilyen környezetben megállják a helyüket. Így akkor sem kell aggódnod, ha költözésre kerül sor.

4. Támogasd a hazai tervezőket!

A japán brand 2003-ban indította el a Found Muji névre keresztelt projektjét. A Found Muji olyan termékeket kínál, amiket nem a brand gyártott, hanem más iparművészek. A  különböző országok más-más hagyományok alapján készítik a bútorokat és a lakáskiegészítőket, valamint gyakran a helyi éghajlat és a környezeti adottságok is befolyásolják a gyártás folyamatát. A Muji rájött, hogy ezekből sokat tanulhat, főleg most, hogy betört az európai piacra is. Például Párizsban és Londonban is együttműködnek olyan művészekkel, akiknek a neve nem ismert, viszont nagy potenciált látnak bennük.

Nem számít, hol élsz, biztos lehetsz benne, hogy van olyan művész a közeledben, aki a környezete ihlette bútorokat, textilterméket vagy művészeti alkotásokat tervez. Mindenképp kutass fel néhány helyi iparművészt, illetve tervezőt és figyeld meg, milyen szépen alakul majd az otthonod az ő termékeiknek köszönhetően!

Nyitókép: www.muji.com
(anothermag.com)

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: