Tősgyökeres dél-alföldi lányként a téli Balaton látványa nagy mosolyt csalt az arcomra, amikor kinéztem a kocsi ablakán. ‚‚Na, már ezért megérte eljönni!’’ - gondoltam, de ekkor még nem sejtettem, hogy egy óra múlva fenyőfákkal fogok birkózni.
De még mielőtt in medias res belecsapnék a fenyőfabeszerző kalandom történetébe, ugorjunk egy kicsit vissza az időben. Gyerekkoromban az ünnepek közeledtével minden évben alig vártam, hogy ellátogassunk Ferihez, aki a mellettünk lévő kis faluban, Bátyán árulta a karácsonyfákat. Feri egész életében a mezőgazdaságban dolgozott, a fenyőfa árusítással 15 éve kezdett foglalkozni. Ezalatt igazi családi biznisszé alakult a másodvállalkozás, hiszen két fia és apukája, Feri bácsi is minden évben besegít neki. Idén én is vele tartottam az egyik körútján.
Reggeli műszak
Reggel hétkor érkeztem meg a hatalmas telekre, aminek közepén egy fákkal jól megtömött kisteherautó parkolt. Feri már zsinórban öt napja járta az országot, hogy beszerezze a fenyőket és mivel az előző nap éjfél után érkezett haza, már nem állt neki a kocsi kipakolásának. – Van kedved segíteni? Ezek aprócskák – mondta, én pedig örömmel munkába álltam. Valóban nem voltak nagyok, ráadásul emelgetni sem kellett őket, csak a földön húzni magam után. Miután mind a 70-80 darab leendő karácsonyfát felsorakoztattuk, és még mielőtt elindultunk volna, hogy beszerezzük az újabb rakományt, egy gyors reggeli következett. – Egyél sok sonkát, szükség lesz az erődre – mutatott egy méretes házi sonkára. Majd jót nevetett, mert tudta, hogy vegán vagyok. Miután megettem a hozott reggelimet, Feriék pedig a házi sonkájukat, 3-4 réteg ruhába beöltözve nekivágtunk a több mint 4 órás útnak, ami alatt bőven jutott idő a csevegésre is.
Nem lehet minden fenyő karácsonyfa
Ferinek az évek során nemcsak a vásárlóköre alakult ki, hanem az is, honnan szerzi be a karácsonyfákat. Itt fontos hangsúlyozni, hogy karácsonyfákat, nem pedig fenyőfákat. – Az elején nagyon amatőr voltam. Azt hittem, ami zöld, az karácsonyfa, de az valójában csak fenyőfa. A kettő között hatalmas a különbség. Egy karácsonyfa esetében figyelni kell a formára, vagy például arra, hogy a fának egy csúcsa legyen. Szóval megvettem az első telkem területre (szerk.: megvásárolt egy adott területet és ezzel együtt minden ott található fát) és azt hittem, ezzel jó üzletet csináltam. A fenéket. Kivágtuk a fákat, hazavittük őket, majd a fele mehetett a kukába. Most már tudja az ember, hogy jól meg kell válogatni, mit vesz meg.
Ha már így felhozta a régi szép időket fenyőárus ismerősöm, gondoltam megkérdezem, honnan jött egyáltalán a karácsonyfa-biznisz ötlete. – Egyszer, amikor még a gyerekek kisebbek voltak, karácsonykor elmentünk megvenni a sajátunkat. Elgondolkodtam és megláttam az üzletben a lehetőséget. Ekkor még persze nem sejtettem, hogy mennyi munkát és energiát kell majd belefektetnem ahhoz, hogy bevételhez jussak.
Feri munkája már hónapokkal az ünnepek előtt elkezdődik.
Mivel Ferit ilyenkor még lekötik a mezőgazdasági teendők, így ő csak szeptember végén áll neki a nézelődésnek és a fák kijelölésének. – Novemberben újra megnézem, hogy milyen a formájuk, a színük, de ilyenkor már nincs visszatáncolás. Az lesz, amit először kiválasztottam. Szerencsére van pár jól bevált hely, ahová évről-évre visszatérek és tudom, szép fákat vehetek. Az elején kapcsolatok nélkül nem volt ilyen egyszerű. Amikor elhatároztam, hogy belevágok még nem volt internetem, csak beültem az autóba, végigjártam Somogyban és Zalában a kisebb falvakat, hogy felkeressek olyan családokat, akik ebből élnek.
Hosszú évek munkája
Az autóút során egy karácsonyfa-gyorstalpalón is részt vehettem. Ebből megtudtam, hogy az ország mely részein lehet luc-, ezüst-, normann- és concolor fenyőt felnevelni, valamint más érdekességeket is. Például azt, hogy az Alföldön azért nem termelnek, főleg normannt, mert Paks az ország leghidegebb pontja és a környéken elfagynak a fák. Azok a termelők, akiknek a fenyőfa-kitermelésben van az egész éves, sőt többéves munkájuk nem kockáztathatják meg, hogy az egyetlen bevételi forrásuk elvesszen. Év közben persze a túlnőtt vagy hibás fákat eladhatják például a koszorúkészítőknek, de ez a bevétel csak töredéke a decemberi dömpingnek. A karácsony előtti időszakban több év munkája fizetődik ki: a lucfenyők nagyjából 6 éves koruktól alkalmasak arra, hogy karácsonyfaként eladják őket. Ilyenkor már elérik az egyméteres magasságot, de ez még nem túl nagy haszon, hiszen egy kisebb fa olcsóbban kel el. Egy 150-200 centiméteres ezüstfenyőt 8-10 évig kell gondozni, amíg egy magasabb normann vagy concolor fenyőre, amik jóval több pénzt hoznak a kasszára, akár 10-15 évet is várni kell.
Konditerem helyett
De térjünk vissza a karácsonyfaárusokra. Ferinek ugyanis nemcsak ki kell választania a fákat, hanem haza is kell szállítania azokat, ami általában 500-600 kilométer utazást jelent. A legtöbb termelő már előkészíti az árut (kivágják és hálóba tekerik), mire megérkezik, így csak gyorsan fel kell dobálni a teherautóra. Igaz, a két-három méteres fenyők esetében ez a gyors feldobálás igencsak relatív. Ha a termelő nem tud embert biztosítani ehhez, akkor Ferinek kell gondoskodnia a felszerelésről és az erőforrásról. – Ez a meló nem kutyafüle, a 2-4 méteres fáknak rendesen neki kell gyürkőzni. Két-három szál kolbász a nap végére biztosan elfogy. Egyszer eljöttek a fiam barátai segíteni, nagy bodybuilderes srácok, azt hitték, könnyű lesz a munka. Télen, a havas domboldalon vágtuk a fákat és az egyiknek olyan melege volt, hogy félmeztelenre vetkőzött és így is folyt róla a víz.
Az igazság az, hogy Feriről és a fiairól egyáltalán nem gondolná az ember, hogy karácsonyfákat dobálnak szabadidejükben.
A pölöskei nagy csata
Nem sokkal később megérkeztünk Pölöskére, ahol már előkészítve és behálózva vártak ránk a fenyők. Messziről egészen picinek tűntek, de ahogy egyre közelebb értünk, realizálódott bennem, hogy nem olyan kicsik, mint azt elsőre gondoltam. 2-2,5 méteres, jó kövér fákról volt szó. Esélyem sem volt ellenük, így helyettem a termelő fia segített be Feriéknek. Az én feladatom először az volt, hogy megpróbáljam őket lelapítani a súlyommal. A 60 kilóm nem bizonyult elégnek, így megkértek, hogy ugráljak rajtuk, hátha úgy jobb lesz. Sajnos a kétméteres fák erősebbek voltak nálam és az első ugrás után úgy vertem be a fejem a kisteherautó tetejébe, mintha egy trambulinról ugrottam volna el. Nehezékként ugyan nem tudtam közreműködni, de azért próbáltam hasznossá tenni magam. A legfurcsább pózokat vettem fel, miközben egyik kezemmel a kocsi oldalát támasztottam és a lábammal a fákat tartottam a helyükön. Egyszer majdnem beszorultam a fenyőkupac és a tető közé és a rengeteg ruha ellenére sem úsztam meg a tűlevelek szúrását. Vért és verejtéket izzadva másztam ki a kocsiból – és akkor még csak a felénél tartottunk.
Miután beláttam, hogy inkább csak hátráltatom a munkálatokat, inkább félreálltam és biztató szavakkal segítettem a csapatot. A kocsi hátulja egyre csak telt, de a fák nem akartak fogyni. Ekkor odasúgtam a segítségünknek: – Be fog férni az összes? Ő rám nézett és azt felelte: – Ha rutinos pakoló, akkor lehet. Ez nem hangzott túl biztatóan. Az igazság az, hogy majdnem befértünk. Az utolsó hat fával nagyon meggyűlt a bajunk. Először megpróbáltuk újra áthúzni őket egy hálón, ezzel kisebb lett az átmérőjük. Így befért még négy darab, de kettő továbbra is ott hevert mellettünk. Feri ekkor fogta a fűrészét és a két kétméteres fából, gyorsan két egymétereset faragott. Ezt még betuszkolta a többi közé, majd négyen nekiestünk az ajtónak és lezártuk.
Ráfordultunk a finish-re
Az indulás után 10 perccel elaludtam. Teljesen kimerültem, pedig nem én voltam az, aki a hatalmas fákat feladogatta az autóba. Az egyórás pihenés után felébredtem és megkérdeztem Ferit, hogy bírja ezt minden nap végigcsinálni. – Már megszoktam. Holnap lesz az utolsó fuvar és utána a nehezén túl vagyok. Azt hittem ezzel rögtön el is kezdődik az árusítás, de kiderült, tévedtem. – Dehogy, ilyenkor még bőven akadnak teendők. Otthon még át kell őket alakítanom. Először is kiszedem az összeset a hálóból. Az emberek meg szeretnék nézni, milyen fát vesznek, hálóban nagy zsákbamacska lenne. Árusítás előtt még megtisztítom őket, megvizsgálom, van-e hibás és kicsinosítom őket. Ha kell levágok az aljából néhány ágat és ha minden kész, felállítom őket a telken. Megcsördült a telefon:
– Ó, hát köszönöm, hogy gondoltál rám a névnapomon. Hm, aha. Ugyanolyat, mint tavaly, szép normannt? Rendben, akkor félrerakom.
Feri orvos ismerőse telefonált, aki már le is adta a rendelését az idei évre. A hazaút alatt még két köszöntés érkezett, persze mindkettő egy-egy karácsonyfa-rendeléssel összekötve.
Feri, a Jézuska
Feri idén több mint 450 fával vág neki a szezonnak, ez az első években csak 100-150 darab volt. – Tavaly már december 23-a előtt elfogyott az összes, az egyik ismerősöm hozott még abból, amit neki nem sikerült eladnia. Nálam még az a 20-30 darab is gazdára talált. Egyszerű a magyarázat, ő egy kis falu közepén árulja őket, én egy főút mellett. Ez nemcsak a törzsvásárlóknak jó, rengeteg olyan vevőm van, aki éppen átutazóban jár a környéken. Egy pesti vagy egy pécsi árhoz képest én majdnem fele annyiért adom, ezért inkább megveszik itt és bedobják a csomagtartóba.
A helyieknek pedig kényelmes megoldás, mert bőven van nálam hely és megőrzöm nekik karácsonyig. Ha 10-15 összegyűlik, akkor még ki is szállítjuk a környező településekre. Valamelyik évben egy rendőrnő vásárolt nálam egy hatalmas ezüstfenyőt és megkért, hogy karácsony előtt vigyem el a házukhoz. Megérkeztünk a fiammal a felírt címhez, de a csengőt sehol sem találtunk.
Másnap felhívott telefonon, hogy elmondja, milyen nagy örömet szereztünk a gyerekeknek, akik azt hitték a Jézuska járt nálunk vacsora közben.
Karácsony a fenyőárusnál
Feri valószínűleg most is éppen a telkén mutogatja a fákat, hiszen karácsonyig tart nála a pörgés. Reggeltől estig a hidegben emelget és farag, ami nem a legpihentetőbb munka. Ráadásul régen még az éjszakái sem teltek nyugodtan, hiszen több fának is lába kelt az évek alatt. Ma már emiatt nem kell aggódnia, mert rottweiler kutyusa, Morgó mellett senkinek sem jut eszébe bemászni a telekre. Azelőtt mindig csodálattal töltött el ez a hatalmas placc, ahol a felállított karácsonyfák sorakoztak. Akkor még nem sejtettem, hogy Ferinek mennyi energiájába telik, hogy mások gyönyörű karácsonyfát állíthassanak az otthonukban.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon az, aki egész hónapban a hidegben áll és karácsonyfák forgatásával tölti az idejét, várja-e a karácsonyt? – Ebből egy hónap pont elég. Ha mi vágjuk a fákat, akkor embertelenül elfáradok karácsonyra – kommentálta Feri, majd hozzátette, hogy számára egy kicsit elveszett az ünnep hangulata. – Ma már nem olyan a karácsony, mint régen, de ennek nem ez a munka az oka. A gyerekek felnőttek, kicsiként még ők is jobban várták az ünnepeket és nagyon izgatottak voltak, ha nagy karácsonyfánk volt. Ma már nem csinálunk olyan nagy ügyet ebből, csak kiválasztunk egyet a sok közül. Nem a legcsúnyábbat, de nem baj, ha egy kicsit ferde, ha nem tökéletes.
Nyitókép: szerkesztőségi fotók
Ha tetszett a cikkünk, ezt is olvasd el:
- Vízhez kötött életünk – Az ember és a víz kapcsolata
- Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha egy éjszakára megszállnánk ezekben a víz alatti hotelekben
- A pácini füvesasszony, akihez nem csak akkor megy az ember, ha baj van
