A karanténhelyzetnek pozitív hatásai is vannak: a virtuális túrákkal már pénzt is kereshetnek az otthonülő kalandorok

Az Upgraded Points nevű oldal egy álommunkával rukkolt elő az utazások szerelmeseinek.

2020 tavaszán az emberiség rugalmasságból és kreativitásból is vizsgázott: átmenetileg digitalizálták az oktatást, a cégek jelentős része otthoni munkavégzésre váltott, megjelentek az online koncertek – ám az egyik leglenyűgözőbb fordulat talán az, hogy részben még az utazások is átkerültek a virtuális térbe. Számos múzeum és nemzeti park kínált túrákat az interneten keresztül, még olyan népszerű turistalátványosságokat is elérhettünk az otthon kényelméből, mint a Disney World, a Louvre vagy a Kínai Nagy Fal. Bár az utóbbi hetekben több országban feloldották a karantént, a járvány még mindig globális probléma, és az utazások kapcsán még mindig számos szigorítás érvényben van, ezért továbbra sem tervezhetjük a nyaralásainkat úgy, mint a koronavírus előtt.

„Az emberek hihetetlenül kreatívak abban, hogyan óvják meg magukat a kabinláztól” (egy régi kifejezés a hajósoktól, mellyel azokra utaltak, akik kifordultak önmagukból, miután sokáig elszigetelten éltek egy kis térben, például kabinban. Ma a bezártság által kiváltott depresszióra használják – a szerk.) – olvasható az Upgraded Points utazási oldal közleményében. „Az egyik opció erre az, hogy a múzeumok, a tematikus parkok és más vállalkozások segítenek nekünk megőrizni a józan eszünket a virtuális túrák létrehozásával, így egy kicsit kiszakadhatunk a valóságból, ráadásul enyhíthetik az utazás iránt érzett sóvárgásunkat.”

Az álommunkához mindössze internetkapcsolatra van szükséged?

Az Upgraded Points pedig egy újabb lenyűgöző projekttel bővíti a fenti lehetőségek sorát: állást hirdetett az otthonülő világjáróknak. Az oldal egy olyan személyt szeretne „alkalmazni”, aki részt venne a kedvükért 10 online kiránduláson, és megtalálná a legjobbat – ezt a feladatot 1000 dollárral, azaz körülbelül 300.000 forint készpénzzel honorálnák a szerencsés internetes kalandornak, amit a jövőbeni utazásaira fordíthatna.

„Azt az embert keressük, akinek segítségével meg tudjuk határozni, mely virtuális túrák a legideálisabbak arra, hogy túléljük a kabinlázat.” A szervezők azt is szeretnék, ha az értékelés mellett a jelöltjük kiválasztaná a desztinációt, ahová a leginkább el szeretne jutni majd, ha újra biztonságos lesz utazni.

Természetesen ahogy minden munka esetében, úgy itt is vannak feltételek: a cég szerint az ideális jelölt számára nem ismeretlen fogalom a wanderlust (azaz a vándorkedv, elvágyódás), és szenvedélyesen rajong a művészetekért és a felfedezésért – emellett a figyel a részletekre is. A pályázat győztesét június 30-án hirdetik majd ki, ezután egy terjedelmes listáról választhatja ki, melyik 10 virtuális utat szeretné bebarangolni.

Forrás: Insider
Nyitókép: NI QIN/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: