A katonai viselet inspirálta ruhákért bolondulunk idén ősszel

A military stílus továbbra sem veszített a népszerűségéből.

A military trend továbbra is hódít a divatban: kétsoros gombokkal záródó, válltöméses huszárkabátokból, illetve hegyes állógallérokból és bakancsokból is volt idén bőven a kifutókon. Ez a stílus egyébként igazán a 2010-es évek elején épült be a hétköznapi viseletünkbe, de valójában már jóval korábban is érzékelhető volt a katonai egyenruhák hatása a divatra.

A háborúk hatása a viseletre

Fotó: Hulton Archive, Fox Photos/Getty Images

Ha az első példát szeretnénk feleleveníteni, akkor az 1500-as évekig kell visszamennünk az időben. A 16. században a német katonák a kényelmetlen, szűk ruhájukat a könyöküknél és a térdüknél felhasították, hogy könnyebben tudjanak mozogni és ezzel divatot teremtettek. A hasítékozás a kor egyik meghatározó ismérve lett, és teljesen beépült a reneszánsz viseletbe. Évszázadokkal később, a II. világháború alatt a katonaság ismét átalakította a kor viseletét, igaz teljesen másképp: ekkor a hadipar kiszolgálásánál semmi sem volt legfontosabb, ezért a divatiparban alapanyaghiány lépett fel. A spórolás érdekében szűkebb lett a ruhák szabása, a hosszuk rövidült és teljesen dísztelenné váltak. A következő nagy military korszak a 2000-es évek elejére tehető: ezekben az években a terepmintás darabok voltak népszerűek. Ez az őrület azóta lecsillapodott, de helyette a katonai viselet más elemei váltak trendivé.

Military a kortárs divatban

Fotó: Catwalking, Estrop/Getty Images

2010 elején a Balmain egy egész kollekciót szentelt a trendnek és a huszárkabátokat egy modern csavarral tette divatossá, de 2014-ben és 2017-ben is érezhető volt a military stílus hatása. 2013-ban a Prabal Gurung kifutóján láthattunk katonás, mégis nőies szetteket. Tavaly pedig Isabel Marant és Miuccia Prada is nagy sikert aratott a trenddel, a Prada maszkulin, apró zsebekkel díszített bakancsa például a szezon egyik legkeresettebb cipője volt. A trendnek köszönhetően idén is széles választék vár azokra, akik szeretik a maszkulin darabokat.

Kabátok válltöméssel

Termékek: Gyapjúszövet kabát (bal) Zara 32 995, Terepmintás dzseki (jobb) Bershka 5995 Ft, Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

A kabátok terén az állógalléros, díszes kézelővel és gombokkal felvértezett verziók hódítanak, amelyekbe válltömés is került, amitől még férfiasabb lesz a szabás. Nőiesebbé tehetjük a megjelenésünket, ha egy övvel hangsúlyozzuk a derekunkat. Egy olívazöld ballonkabáttal vagy egy laza, nagy zsebekkel díszített dzsekivel sem nyúlhatunk mellé.

Overálból sosem elég

Termékek: Vegán bőroverál (bal) Nanushka 206 390, Ingruha (jobb) Bershka 9995 Ft, Fotó: @meappropriatestyle/Instagram

A katonás stílus rajongói jól tudják, hogy a trend egyik kulcsdarabja a kezeslábas. Egy munkaruhára emlékeztető overál jó választás, a lényeg, hogy fekete, szürke, barna, olíva, drapp, esetleg királykék színű legyen. Ha ez megvan, már csak néhány kiegészítőre lesz szükség: egy vastag bőrövre, egy hosszú kesztyűre vagy egy barett sapkára. A ruhák terén a különböző anyagból (kedvelt a műbőr) és színben készült ingruhák viszik a prímet.

Paperbag és cargo nadrág

Termékek: Paperbag nadrág (bal) Stradivarius 9995, Patchwork farmer (jobb) Bershka 9995 Ft, Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

A nadrágok között már elég régóta a paperbag fazon a befutó, de akár egyenes szárú nadrágot is választhatunk, ebben az esetben érdemes olyat keresni, amelyre nagyméretű rátett zsebeket varrtak (cargo nadrág).

Korbársony szoknyáknak áll a világ

Termékek: Nadrágszoknya (bal) Zara 7995, Miniszoknya (jobb) Stradivarius 6595 Ft, Fotó: @hannahbronfman/Instagram

A szoknya is remek alapja a katonás stílusnak. Csupán arra kell ügyelni, hogy ne egy finom, könnyű anyagból készült verziót, hanem egy kordbársony vagy műbőr szoknyát válasszunk. Az átlapolt miniszoknya, valamint a felhasított műbőr midi például tuti befutó.

A bombabiztos bakancs

Termékek: Bakancs (bal) Zara 25 995, Csizma (jobb) Stradivarius 17 995 Ft, Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

A military stílus alapdarabja a magas szárú bakancs. A klasszikus bakancs, illetve a lapos talpú, hosszú szárú (akár a térd fölé érő) csizma is remekül beillik a trendbe.

Nyitókép: Edward Berthelot/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: