A kézzel írott levelek reneszánszukat élik a karantén után

Ráadásul a mentális egészségre is jó hatással vannak!

Az otthon töltött idő alatt kénytelenek voltunk a távolból támogatni a szeretteinket és sokan tettük ezt valamilyen kreatív módon. Például kézzel írtunk leveleket, hogy aztán postára adhassuk jókívánságainkat.

A koronavírus-járvány kirobbanásakor bevezetett karantén miatt a többségünk hetekre, akár hónapokra is elszakadt a rokonoktól és a barátokról. Bár azóta enyhítettek a szigorításokon, sokan még mindig nem érzik komfortosnak azt, hogy újra kimozduljanak az otthonukból, és inkább alternatív utakat keresnek arra, hogyan mutathatnák ki a számukra kedves embereknek a törődésüket. Felértékelődött a telefon-, és videóhívások szerepe, amiket „a Covid-19 időszámítása előtt” gyors és személytelen Messenger üzenetekre cseréltünk – ezeket azelőtt sokszor kapkodva küldtük el, mondjuk a 3-as metrón egyensúlyozva a tömeg közepén. Azonban bármennyire is hihetetlen, a Zoom találkozók megszervezésénél is egy fokkal személyesebb gesztus az, ha inkább kézzel írott levelekkel vagy képeslapokkal leped meg a szeretteidet – ráadásul az elkészítésük igazi feltöltődés lehet számodra is, hiszen a jelenben élést is gyakorolhatod vele!

Írd meg, add postára!

Deborah Smith pszichológus és mindfulness szakértő szerint ez az apró kedvesség azt üzeni rólad a címzettnek, hogy VALÓBAN időt szántál rá. Megtettél érte egy „extra” lépést, azaz igazán sokat jelent neked, hiszen egy kézzel írott levélre jóval több időt szánunk, mint egy email vagy egy chat üzenet megírására. Sőt, ebben az esetben azt is alaposabban átgondolhatod, mit szeretnél pontosan mondani a másiknak, ugyanis nem bújhatsz többé a törlés gomb mögé – így még személyesebbek és jelentőségteljesebbek lesznek ezek a sorok. Na, és persze az sem utolsó szempont, hogy a kézzel írt leveleket a címzettek elteszik emlékbe, míg az email-ek idővel a feledés homályába merülnek. „Gondolj valakire, akinek hálás vagy, és engedd meg magadnak, hogy szabadon kifejezd az érzéseidet papíron” – javasolja Deborah Smith. „Ez egy hihetetlenül erőteljes gyakorlat a küldőnek és a fogadó félnek is. Élvezd a megírását és örülj annak, hogy tudod, valakinek hatalmas örömet fog szerezni minden alkalommal, amikor csak elolvassa.” Szóval elő a színes lapokkal és tollakkal, és lepj meg valakit, akit nagyon szeretsz – akár egy szívmelengető idézettel is feldobhatod az üzenetedet!

Forrás: Huffington Post
Nyitókép: Alexandra Iakovleva/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: