Szellemes karakterek, megdöbbentő háttérsztorik és lenyűgöző színészi alakítások - csak néhány indok, hogy belekezdj a következő minisorozatokba. Ha valamelyik felkeltette az érdeklődésedet, ne habozz tovább! Később még megköszönöd nekünk.
Lassan sikerül megemésztenünk, hogy a Trónok Harca hivatalosan is véget ért és a nyolcadik évad okozta csalódást is kezdjük kiheverni. Ezzel egyidőben azonban egyre jobban érezzük azt az űrt, amit szeretett sorozatunk hagyott maga után. Nem számít, hogy közel 10 éven keresztül követted az HBO sikersorozatát vagy 3 hét alatt daráltad le mind a 8 évadot (nálunk a szerkesztőségben mindkét esetre volt példa), abban mindenki egyetért, hogy a Trónok Harca utolsó képkockájának lepörgésével egy korszak is véget ért.
Szerencsére nem kell kétségbeesnünk, bőven van miből válogatnunk, amikor új kedvenc után kutatunk. Ha te sem szereted azokat a sorozatokat, ahol egy évad 20-25 epizódból áll és már a felénél nem tudod követni a történéseket, akkor vesd bele magad néhány mini seriesbe. Megrázó igaz történetek, misztikus rejtélyek és humoros, vagy elborzasztó sztorik is szerepelnek a válogatásunkban. Már mutatjuk is, miket nézz a nyáron az esti filmezések során! Vagy csak szimplán nap közben kapcsold be az egyik részt a hűvös szobában, ha már úgyis olyan meleg van, hogy az embernek kimozdulni sincsen kedve.
Csernobil
Tudjuk, hogy már a csapból is az HBO legújabb sikersztorija folyik, de ha valami ennyire pazarul sikerül, azt nem lehet szó nélkül hagyni. Az 1986-os csernobili atomreaktor felrobbanását, a következményeket és a politikai hátteret hátborzongatóan hűen bemutató öt epizód az egész világon hatalmas sikert aratott és minden rekordot megdöntött. 60 percen keresztül, döbbent arckifejezéssel az ujjainkat ropogtatva néztük mi történik a képernyőn. A legtöbb lehangoló, elborzasztó filmnél azzal tudjuk magunkat nyugtatni, hogy ez csak film, egy fiktív történet, na, ez a Csernobil esetében nem működik… Így valóban meghökkentő volt végignézni, ahogy egész Közép-Európa sorsa egyetlen hajszálon múlt. Ha még nem láttad a sorozatot, feltétlenül vedd fel a teendőid listájára!
A nagy népszerűség hamar Csernobil-őrületté alakult, hiszen a sorozat befejezése után influenszerek ezrei lepték el az ukrajnai Pripjaty városát néhány elcsípett fotó reményében. A 2011-ben megnyitott szellemváros látogatottsága hirtelen 40 százalékkal megnőtt. No comment…
Dark 2. évad
Majdnem két évet kellett várnunk a német Stranger Thingsnek is becézett sorozatra, de az előzetes alapján nagyon úgy tűnik, megérte. A 2017-ben bemutatott első évad a legszövevényesebb időutazós történet, amit valaha láttunk. A misztikus, hátborzongató atmoszféra teljesen magával ragad minket, és ha csak egy pillanatra nem figyelünk, könnyen lemaradhatunk egy apró részletről, aminek később nagy jelentősége lesz. Minden egyes epizód újabb kérdést vet fel bennünk, így ne lepődjünk meg ha még alvás helyett is azon jár az eszünk, ki és honnan jött, valamint mi a célja. Az utolsó részben persze mindenre fény derül és leesik az állunk. Ha még nem láttad a Dark első évadát, akkor gyorsan pótold be, hiszen június 21-én érkezik a folytatás!
The Bodyguard
A brit sikersorozat is jó pár nézettségi rekordot megdöntött sőt, még egy Golden Globe-díjat is bezsebelt. A főszereplőjét, a Rob Starkként ismertté vált Richard Maddent a GoT rajongóknak biztosan nem kell bemutatnunk. Az iszonyatosan feszült akciójelenetekkel és politikai csatározásokkal teli drámából a szerelmi bonyodalom sem hiányozhat. A komplex történet, a zseniális forgatókönyv és a nagyszerű színészi alakítások mellett az erős brit akcentus csak még egy ok, hogy imádjuk a The Bodyguardot. Készüljünk fel, hogy már a sorozat első 20 percében tövig rágjuk az összes körmünket, amikor David Budd (Richard Madden) a gyerekeivel közös vonatút során egy öngyilkos merénylőbe botlik. Innentől kezdetét veszi a megállíthatatlan sztori.
Patrick Melrose
A 2018-as ötrészes sorozat Edward St Aubyn önéletrajzi ihletésű regényein alapul. A könyv teljesen levett a lábáról, így kicsit félve kapcsoltam be a laptopomon a belőle készült sorozat első részét. Reméltem, hogy Benedict Cumberbatch játékában ezúttal sem kell majd csalódnom, de ennyire pozitív végeredményre nem számítottam. A brit színész néha mosolyt csal az arcunkra, aztán hirtelen elkezdjük sajnálni, majd egy kicsit dühösek is vagyunk rá, amiért ennyire önpusztító életvitelt folytat. A brit felsőosztály legalját képviselő Patrick Melrose nagy utat jár be a traumatikus, bántalmazásokkal teli gyermekkorától felnőtt életéig, ám a fiatal korában ért megpróbáltatások miatt súlyos drogfüggőséggel küzd. „Áldozatból túlélővé, majd bajnokká válik, és az út a társadalmi rend vicces élveboncolásán keresztül vezet” – nyilatkozta az általa alakított karakterről Cumberbatch.
Hatalmas kis hazugságok 2. évad
Kevés olyan sorozatot tudunk megemlíteni, ami olyan impozáns szereplőgárdát tudna felmutatni, mint a BLL, azaz a Hatalmas kis hazugságok. Már Meryl Streep neve elég indok ahhoz, hogy leüljünk a képernyő elé, de Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley, Laura Dern és Alexander Skarsgard is hasonló hatást vált ki belőlünk. A sorozat sikere túlszárnyalta az alapjául szolgáló könyvét, így a szépen lezárt történet ellenére nem volt kérdés, hogy egy újabb évaddal tér vissza a Big Little Lies. Kíváncsi vagy hogyan folytatódik az élet Monterey-ben, hogyan dolgozzák vagy éppen nem dolgozzák fel a történteket a szereplők? Akkor már indíthatod is a második évadot, hiszen az első rész már meg is jelent és azóta mindenki a gyanakvó, passzív-agresszív anyóst alakító Meryl Streep jelenetéről beszél, amitől még most is libabőr futkos a hátunkon.
Nyitókép: Netflix