Inspiráló instázók sorozatunk legújabb részében a tíz kicsi könyv oldal írója mesélt nekünk arról, honnan ered az olvasás iránti szeretete, és arról is, hogy miben változtatta meg őt az elmúlt négy év, mióta elindította blogját.
Balanyi Daniella 2016 januárjában indította el tíz kicsi könyv elnevezésű blogját, amikor a tervezettnél korábban végzett a vizsgáival, és maradt egy kis szabadideje. Így létrehozott egy platformot, ahol beszámolhat az olvasmányélményeiről a családjának és a barátainak. Ám az oldal az elmúlt 4 év során kinőtte magát: már több mint hétezren követik Instagramon ajánlóit. Azt tűzte ki magának célul, hogy a bejegyzései mindig hitelesek legyenek, ezért mindenről őszintén leírja a véleményét.
„Ez egy hihetetlenül fontos része az életemnek, nem érzem tehernek, feladatnak – a lényem egy részét jelentik a könyvek.”
Az irodalom személyiségformáló ereje
A blognak köszönhetően számos olyan regényt is elolvasott, ami teljesen kívül esett a komfortzónáján. Annak ellenére, hogy mindig is imádta a krimiket és a thrillereket, ma már arányaiban kevesebbet választ ezekből a műfajokból, és teret ad olyanoknak is, amiknek korábban nem, mint például a „Madonna prémkabátban” Sabahattin Alitól, vagy a „Bíborszín” Alice Walkertől. : „Ezeknek a témája egyébként kifejezetten közel áll hozzám, de valamiért korábban mégsem választottam ilyen jellegű regényeket, ezekhez a „könyves komfortzónából” kilépésekhez például az oldal adott egyfajta lökést, motivációt. Nem lehetek elég hálás, mert sok esetben éreztem utólag, hogy ezek az olvasmányok valóban hozzám tettek valamit, egy olyan értéket, amely által ‘többnek’ érezhetem azt, aki vagyok. Tény és való, hogy a blog is befolyásolja valamennyire, hogy milyen könyveket veszek kézbe, de sosem olvasok valamit csak azért, mert mondjuk épp az a menő, vagy azt ‘illik’ elolvasni, ha nem rezonál a lelkemmel, az aktuális hangulatommal.” De azt sem gondolta volna soha, hogy olvasni fog valamit Csernus Imrétől, ám amikor megjelent a pszichiáter legújabb, „Egy életed van” című műve, a kiadó felkereste őt, és úgy döntött, ad neki egy esélyt. „Katartikus élmény volt, amikor személyesen beszélgethettem vele a sajtóreggelin, és olyan dolgokra mutatott rá egy interjú során a saját életemben, ami azóta is élénken él bennem.”
Olvasni igenis menő!
Bár senki nem akarta lebeszélni az ismeretségi köréből arról, hogy elindítsa az oldalát, sokan nem értik az ilyen blogok létjogosultságát. „Akiknek még egy olvasmány sem ‘szólította meg’ a lelkét, az nem nagyon érti, mi az irodalom lényege, és miért jó egy tág értelemben vett könyves közösséghez tartozni. Ilyen emberek mindig is voltak és lesznek is, maximum azon tudunk változtatni, hogy megmutatjuk, az olvasást nem kell szégyellni!” Szerencsére már ő maga is kevesebb szkeptikus kérdést kap emiatt, és nagyon jónak tartja, hogy egyre több olyan projekt indul (Például a POKET, vagy Szabados Ági „Nincs időm olvasni kihívása), amelyek a könyvek szeretetét népszerűsítik. „Nem tudom egyébként, hogy azokban, akik szkeptikusan állnak az irodalomhoz, esetleg ‘cikinek’ tartják az olvasást, vagy a könyvek szeretetét, miből fakad ez a hozzáállás. Azt gyanítom, hogy ez a saját kisebbségi komplexusokból ered, jó eséllyel egyszerűen máshogy szocializálódtak, valahogy idegen maradt számukra az irodalom. Én szerencsés vagyok, hiszen úgy nőttem fel, hogy anyukám azt tanította nekem: a könyvek a barátaink, nem pedig ellenségek – nálunk ez volt normális a családban. Szerintem sok embernél ez nem ennyire alapvető, rengetegen idegenkednek az olvasástól, akár a kötelező olvasmányokból fakadó rossz tapasztalatok miatt (amit én is teljesen át tudok érezni), akár az előbb említett eltérő nevelésből kifolyólag.”
A könyvek védelmezője
Daniella azt mondja, sokan megírják neki, hogy éppen mit olvastak, mi tetszett nekik – vagy éppen ajánlást kérnek tőle, ezekből az üzenetekből időnként nagyon jó beszélgetések alakulnak ki. „Támogató közeg is számomra a blog, olyan emberekkel, akikkel sok esetben személyesen nem is ismerjük egymást – de mivel mindannyian szeretjük a könyveket, amit büszkén felvállalunk, kimondatlanul is egyfajta baráti viszonyba kerülünk.” Ezt a közösséget örvendeztette meg Daniella a „Könyvtasi” elnevezésű projektjével is, aminek ötlete két évvel ezelőtt, a karácsonyi készülődés alatt pattant ki a fejéből. Nem tudta, mit adjon ajándékba az egyik barátnőjének, aki hozzá hasonlóan hatalmas könyvmoly, és mindig viszi is magával az aktuális olvasmányait – ám előfordult már, hogy a táskájában megsérült az egyik kedvenc regénye. Éppen ezért varrt neki egy textiltokot, ami megvédi a köteteket attól, hogy tönkremenjenek, az ismerőseinek pedig annyira tetszett, hogy többen is kértek belőle. Végül elindított egy igényfelmérést az oldalán, és ma már a negyedik „Könyvtasi” szériát készíti elő, méghozzá egy illusztrátor segítségével. Szép-Bíró Erika tervezi meg a tokok mintáját, és ő maga gyártatja le az anyagot is – így a megrendelők egy teljes mértékben kézműves magyar kiegészítőkbe bújtathatják legféltettebb irodalmi kincseiket.
Nyitókép: Tóth Martin
Fotók: tíz kicsi könyv
