A lusta lányok megmentője lenne a tabata?

Elsőre könnyűnek tűnik, de korántsem az!

Azt mondták, hogy ez a mozgásforma a lusta lányok megmentője. Hát, elég csúnyán átvágtak volna, ha bedőlök ennek!

A tabata a magas intenzitású intervall edzések egyik fajtája. Elsőre úgy tűnhet, hogy könnyen jön az eredmény, de itt is meg kell dolgozni a zsírégetésért.

Egyszer azt olvastam erről az edzésről, hogy a lusta lányok megmentője. Ácsi! Létezik edzés lustáknak? Értelmetlennek tűnt ez a meghatározás. Amikor pedig egyszer egy aerobikóra keretein belül az oktató közölte – a kardio és az erősítő rész után –, hogy a maradék időben tabatázunk, tényleg bebizonyosodott, hogy ezek a „lusta lányok” bizony megdolgoznak azért, hogy henyélhessenek!

Mi a tabata?
A módszert a japán Izumi Tabata dolgozta ki, akinek feladata volt a gyorskorcsolya-válogatott tréningjeinek hatékonyabbá tétele, teljesítőképességük növelése. A mozgásforma lényege, hogy rövid sprint és rövid pihenő időszakok váltakoznak, így annyira megnő a teljesítmény, hogy a szervezet még órákkal az edzés után is képes a zsírégetésre.

Az edző közölte, hogy beteszi a tabata zenét – amelyen jelzik is az egyes időszakok végét, és visszaszámolnak – majd elmondta, milyen feladatokat kell csinálnunk. Először guggolás 20 másodpercig, majd 10 másodperc kis kocogás jön. Ezt 20 másodperces négyütemű fekvőtámaszozás követi, majd 10 másodperc plankkel folytatjuk. És így tovább. Összesen 8 körön keresztül.

Ilyen rövid idő alatt el se lehet fáradni

– gondoltam rögtön.

Állítsd be a stoppered, és hajrá!

Majd a pár perces tabata végén lihegve szenvedtem… Ez tényleg nem semmi! A rövidke sprint-intervallumok rendkívül megerőltetőek. Mivel abban a 20 másodpercben minden erőddel és energiáddal a maximális teljesítményért küzdesz, már alig várod, hogy elérkezzen a pihenőidő.

Mik a tabata előnyei?

  • Olyan magas intenzitáson dolgozik a szervezeted, hogy órákkal az edzés után is képes a zsírégetésre.
  • Nagyon rövid időt igényel a napodból, hiszen összesen 8 kört kell teljesítened (20 mp sprint, 10 mp pihenő váltakozással).
  • Rendkívül jól javítja az állóképességet, hiszen folyamatosan hajtod magad a maximumra.
  • A tested minden izomcsoportját képes megmozgatni.
  • A gyakorlatok kombinációjának száma végtelen.
  • A gyakori tempóváltások, változatos gyakorlatok miatt azoknak is jó, akik nem kedvelik a hosszúra nyújtott zsírégető órákat.
  • Akár edzőpartnereddel is végezheted, akár úgy, hogy 20-20 mp-es szakaszok váltakoznak, és amíg egyikőtök pihen, addig a másik dolgozik.
WooHoo-tipp:
Kezdd a tabata edzést a kedvenc gyakorlatoddal, azzal, amelyik a legjobban megy. Ha a karizmod a legerősebb, akkor jöhet a fekvőtámasz-plank, viszont ha a feneked, akkor a guggolás és a terpeszkitartás legyen a prioritás. Így könnyebben megkedveled a tabatát.

Nekem nagyon bejött ez a mozgásforma, és kértem is az edzőt, hogy többször vessük be az aerobikóránk során. Sőt, otthon is néztem videókat, és volt, hogy szabad félórámban elkezdtem egy szettet. Egyáltalán nem eszközigényes mozgásforma, csupán egy stopper kell hozzá. Ezáltal otthon is könnyedén végezhető.

Erre figyelj tabata közben:

  • Melegíts be előtte alaposan, hiszen a magas intenzitású résznél nagy a sérülések kockázata.
  • Kezdd fentről lefelé vagy lentről felfelé a mozdulatokat, hogy ne szédülj bele a gyakorlatsorba. Ha egyszer lementél a talajra, a következő szekciót ne állva akard végezni, inkább maradj lent.
  • Szakértők nem javasolják a mozgásformát, ha komolyabb túlsúlyod van, dohányzol, esetleg szív- és érrendszeri betegséggel küzdesz.
  • Mivel élsportolóknak fejlesztették ki, így nagyon fontos, hogy jó állóképességgel rendelkezz, mielőtt felveszed edzési rutinodba a tabata mozgást.
Amíg egyikőtök tartja a planket, a másik felülésezik

Lusta lányok? Na ne vicceljünk!

Tetszett ez a mozgásforma, feldobja a zsírégető aerobikot, amit rendszeresen végzek. A kardiónál sokkal hatékonyabb. Azt pedig, hogy ez a lusta lányok megmentője lenne, nem hiszem. Apait-anyait bele kell adni a 20 másodperces etapok alatt. Nekem például a guggolások után megváltás volt a 10 másodperc pihenés. Ezalatt már éreztem, hogy a lábam biztos nem bír majd elvinni az öltözőig – nemhogy haza!

Megerőltető, de hálás leszel magadnak, ha kipróbálod. Sőt, büszkeséggel tölt majd el, hogy belevágtál, és valószínűleg hamar megszereted. Látod majd magadon a változásokat: alakul, izmosodik a tested, az állóképességed pedig ütemesen javul.

Egyre több helyen tudod kipróbálni!
Országszerte beépítették már órarendjükbe a tabatát a fitnesstermek. Általában nem kerül többe egy ilyen óra, mint az egyéb edzések. Mindenképp ajánlott előbb szakértő edzőnél kipróbálnod, hogy kiismerd a sportágat, viszont később már otthon is tudod folytatni, esetleg meg is alkothatod a saját gyakorlatsorod.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)