Gyerekkoromban pillanatok alatt ki tudott robbanni a vita azon, hogy ki díszíti fel a fát, ki panírozza be a halat vagy egyáltalán ki mit csináljon. Így eldöntöttem, hogy én máshogy akarom csinálni, ha felnőtt leszek.
Nem értettem, hogy a karácsonyt miért kell stresszforrásnak tekinteni, egyáltalán miért kell már szinte hetekkel előtte görcsölni, hogy minden rendben legyen, pláne úgy, hogy sok tennivaló az utolsó pillanatra marad. Már akkor elkezdett bennem körvonalazódni egy olyan terv, ami kizárja a hisztiket, a sértődéseket és ami által elkerülhető az általában teljesen fölösleges ünnepromboló feszültség. Elmesélem, hogyan ünnepelünk mi!
Mikor jön a Jézuska?
Egy kisgyereknek nem az a lényeg, hogy megrepedt-e a bejgli vagy hogy óramű pontossággal van-e feltálalva a vacsora, hanem az, hogy mikor bonthatja ki az ajándékait. Mikor gyerek voltam, szenteste napján fullon ment a konyha, persze, egymást tapostuk anyuval és a nagyival, a fadíszítés sehol, még a szaloncukrok sem voltak felkampózva, pedig még el szerettünk volna menni a templomba is. Amikor onnan hazajöttünk farkaséhesen, vacsoráztunk és már sokszor el is múlt az a varázs, amit az ajándékbontás jelentett, mert mindenki kiidegelte magát és hulla fáradt volt. Ezért én azt találtam ki, hogy nálunk ünnepi ebéd legyen. A sütiket napokkal előtte megsütöttem, sőt, amit lehetett – például a salátákat – előkészítettem, így csak azok maradtak, amiket frissen kellett sütni: a rántott hal és a töltött pulyka. Míg sült a madár, feldíszítettük a fát, nyugodtan megebédeltünk és jöhetett a Jézuska. Nekem meg volt egy pihenős, nyugodt délutánom, mert a gyerekek el voltak foglalva az ajándékokkal. Ma már felnőttek a gyerekek, de a karácsonyi ebéd hagyományát megtartottuk, így délután jókat beszélgetünk egy tejszínhabos kávéval, süteményt eszegetve.
Fadíszítés és a tenger sok sütemény
Jó sok vitát olvastam arról, hogy ki mikor díszíti fel a fát. Én már évek óta hetekkel előbb fel szoktam, így annál tovább gyönyörködhetem benne, ráadásul szenteste napján már tényleg csak a frissensültekkel kell foglalkoznom. Minden évben más a színkombináció – neked elárulom, hogy idén a rózsaszín lesz a domináns, mert ez a májusban született unokám, Flóra első karácsonya! Persze, a lakás dekorációja már advent előtt elkezdődik, hiába, a ledházak és mindenféle egyéb dekornak a kihelyezése komoly logisztikai tervezést igényel. Ahogy már említettem, a bejglit, a hókiflit, krémes-mézest, linzereket már napokkal előbb megsütöm és a nálunk szokásos kétféle krumplisaláta is a szentestét megelőző napon készül el. Imádom, amikor egy süteménysütős nap végén érzem, ahogy az isteni sütiillat beledermed a lakás csöndjébe. Persze, a napokkal előtti sütés elkezdését az a tetemes mennyiség is indokolja, amit produkálok a lányaim segítségével, de nem tehetek róla, nem tudok keveset csinálni…
Koreográfia a magunk módján
Sosem felejtem el, volt egy karácsony, amit még nagyikám velünk töltött. Toporogtunk a csillagszóróval a kezünkben, hogy most akkor kapcsoljuk ki a tévét, keressünk valami karácsonyi filmet vagy a számítógépen valami karácsonyi nótát. Nagyi megunta a tötyörgést és ellentmondást nem tűrően, nem kis hangerővel rázendített: „meeeenybőla zaaaangyal…” Imádtuk! Csillagszórót mindig gyújtunk, nagyon szeretjük, az nem marad ki, de a nóta mindig más, vessetek meg, de egyik évben a Duran Duran Riojára vonultunk be a karácsonyfánál tiszteletünket tenni, egész egyszerűen csak azért, mert ehhez volt kedvünk. Nekünk mindig egy volt a lényeg: a jó hangulat, és ez a szokásunk a mai napig megmaradt.
Ajándék – az, hogy együtt vagyunk
Kisebbik lányom még óvodás volt, amikor feltette az óvónénijének azt a kérdést, hogy ha Jézus születésnapját ünnepeljük, miért mi, miért nem ő kap ajándékot? Jogos. Ezért minden évben veszünk valamilyen új díszt a fára, amit a Jézuska ajándékának nevezünk. A családban egymásnak pár éve már úgy ajándékoznak a felnőttek, hogy kihúzzuk egymás nevét – van is már rá egy remek applikáció –, ez alól természetesen kisunokám a kivétel, de azt hiszem, ez senki számára nem vitatott. Ugyan rég elváltunk a férjemmel, természetes, hogy velünk ünnepel ő is, hiszen a gyerekeim apja, most már nagypapi, és a kapcsolatunk az évek alatt jó barátsággá alakult. Nálunk a karácsony arról szól, hogy együtt vagyunk, jókat eszünk, jól érezzük magunkat és senki nem nézi, hogy kirepedt-e a bejgli vagy nem pontban a megbeszélt időben eszünk.
Vannak hozott hagyományaink, a sütik anyukám és nagymamám receptjei alapján készülnek. A nagyi által hímzett kötényt veszem fel én vagy valamelyik lányom, ezáltal mindig azt érzem, hogy ott szorgoskodnak velünk a konyhában. Mindig kerül pár olyan dísz a fára, amit anyutól vagy anyósomtól kaptam, így emlékezem rájuk és tisztelgek az emlékük előtt. Remélem, hogy én majd örökségül azt fogom hátrahagyni, hogy a karácsony a szeretet és az öröm ünnepe, és semmi nem indokolja a feszültséget. Hiszen nincs az a repedt bejgli vagy csálé fa, amiért megéri veszekedni azokkal, akiket a legjobban szeretünk.
Fotó: Marko Klaric/Pexels
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
