Egy húszéves egyetemista, Melisa Raouf írta újra a szabályokat a Miss Anglia válogatóján. A szépségversenyek történelmében először fordult elő, hogy valaki smink nélkül vett részt a megmérettetésen, ezzel pedig sokakat inspirált önmaguk elfogadására.
Ha szépségversenyekre gondolunk, mindannyiunknak a tökéletesen megkomponált megjelenés jut eszébe: teljes smink, magassarkú, nagyestélyi és persze gyönyörű frizura. Melisa Raouf, a 20 éves politológia szakos egyetemista éppen ezt a sztereotípiát írta felül a Miss England döntőjében. Ezzel pedig ő az első a szépségverseny 94 éves történetében, aki smink nélkül vonult végig a zsűri előtt.
Maga Raouf is megdöbbent, mikor bejutott a Miss England döntőjébe, de ez inspirálta őt arra, hogy felszólaljon a smink és a különböző közösségimédia-oldalak filterei által kialakított mérgező elvárások kapcsán: „Sokat jelent nekem, hogy erről beszélhetek, mert azt tapasztalom, hogy sok – különböző korú – lány azért sminkel, mert egyfajta nyomást érez ennek kapcsán. Amikor egészen fiatalon elkezdtem sminkelni magam, soha nem éreztem magam jól a bőrömben. Azt éreztem, hogy nem felelek meg a szépséggel kapcsolatos elvárásoknak.”
Filter nélküli arcok
Raouf most 40 másik versenyzővel mérettetik meg a szépségkirálynői címért és természetesen, smink nélkül lép majd a kifutóra. „Ha valaki boldog a saját bőrében, nem szabad arra kényszeríteni, hogy sminkkel takarja el az arcát” – mondta a versenyző. „A hibáink tesznek minket azzá, akik vagyunk, ez tesz minket egyedivé. Úgy gondolom, hogy az embereknek szeretniük és elfogadniuk kellene a hibáikat és tökéletlenségeiket, hiszen az igazi szépség az egyszerűségben rejlik. Nemrég jutottam el oda, hogy elfogadjam magam úgy, ahogy vagyok, és ezért döntöttem úgy, hogy smink nélkül fogok versenyezni.” – folytatta. „Még mindig magabiztosnak érzem magam, viszont a sminkkel úgy érzem, teljesen el vagyok rejtve. Ez vagyok én, nem félek megmutatni önmagam. Meg akarom mutatni, ki is valójában Melisa.”
Inspiráció és példamutatás
Raouf önfelvállalása sokakat inspirált. Rengeteg üzenetet kapott lányoktól a verseny óta, amelyekben leírják, mennyivel magabiztosabbnak érzik magukat azóta, mióta Raouf bejutott a verseny döntőjébe. Bár a fiatal lány úgy határozott, hogy a természetes megjelenést választja, nem ítéli el azokat, akik sminkelik magukat. Ez számára sokkal inkább az egyén szabad döntéséről szól és arról, hogy alternatívát adjon a szépséggel kapcsolatos elvárásrendszernek. „A mentális egészség rendkívül nagy téma, én csak azt szeretném, ha minden lány jól érezné magát a bőrében.” – magyarázta Raouf. „Egyszerűen azt szeretném, ha ezek a hamis elvárások eltűnnének. Minden lány szép a maga módján és úgy érzem, amikor smink nélkül léptem a kifutóra, akkor ezt a lányokért tettem.”
Forrás: My Modern Met
Nyitókép: Kam Murali/MissEngland