A módszer, ami a lélekre hat, de a testet szabadítja meg a pluszkilóktól

Amikor fogyni szeretnénk, mindenki a diétákról és edzéstervekről beszél, a téma lelki oldaláról nem esik szó. A léleknek azonban megvan az a sajátos képessége, hogy hasson a testre, legyen szó akár hízásról vagy fogyásról.

Ha egy elhízott embert képzelünk magunk elé, akkor azt láthatjuk, hogy az elraktározódott zsír mintegy páncélként veszi körül a testet. Ez nem véletlen, hisz a pluszsúlyt, a világgal és az érzelmeinkkel szembeni védőpajzsként is értelmezhetjük. A zsír egyfajta szürke zóna, valami, ami megvéd minket és elválaszt a külvilág ártalmaitól, valami, ami mögött biztonságban érezhetjük magunkat. Jon Gabriel nevéhez köthető az úgynevezett ZSÍR-program, aminek leírásával egy forradalmian új szemszögből közelíti meg azt az alapvető tényt, hogy a testünknek megvan az adottsága, hogy hízásra vagy fogyásra kényszerítsen minket a túlélésünk érdekében. Jon maga is 200 kg feletti súlynál döntött úgy, hogy meg szeretné változtatni az életét, azonban semmilyen diétával nem járt sikerrel, ezért tudományos kísérletekbe kezdett, amik elvezették őt addig a felismerésig, hogy az elménk, lelkünk és a testünk csakis kölcsönhatásban működik, és folyamatosan egymás erősítésén vagy éppen gyengítésén munkálkodik.

Két fő ösztön

A világ működése, még a mai modern társadalomban is leegyszerűsíthető két mindent mozgató és befolyásoló fő ösztönre. Minden cselekedetünk, gondolatunk mögött ezek húzódnak már az idők kezdete óta. Ez a két ösztön nem más, mint a túlélés és a szaporodás. A témánk szemszögéből az elsőt érdemes részletesebben is szemügyre venni. Rengeteg alapvető létfunkció működik a testünkben, amik mind azt szolgálják, hogy életben maradjunk. Ilyen a légzés, alvás és még sok más mellett a táplálkozás. Amikor a testünk elkezd raktározni, azaz felesleges pluszkilókat felhalmozni, azt egy nagyon is tudatos folyamat következtében teszi: azt szeretné, hogy túléljünk. Ha szétnézünk az állatvilágban, akkor azt látjuk, hogy a zsákmányállatok soha nem kövérek. Nem is lehetnének, hiszen nekik az életük múlik azon, hogy mennyire gyorsan tudnak elmenekülni, ami valljuk be jelentős túlsúllyal lehetetlen lenne. Ezért minden sejtjük azon dolgozik, hogy minél fittebbek legyenek. Nincs ez másként nálunk sem. Ám ugyanígy igaz ránk a skála másik véglete is, hiszen a testünkbe egy genetikai túlélőprogram van beépítve, ami, ha bármilyen oknál fogva úgy észleli, hogy az életben maradás érdekében az a célravezető, ha hízunk, akkor minden erejével azon lesz, hogy felhízlaljon minket.

 Gabriel módszer

A Gabriel módszer lényege abban rejlik, ha túlsúllyal küzdünk, akkor a testünk valamilyen oknál fogva kövér akar maradni. A miértek nagyon széles spektrumon mozognak, de általában valamilyen lelki folyamat szövődményei. Jon szerint a testünk az utunkba kerülő konfliktusokat eltérő módon értelmezheti, de alapvetően kétféleképpen reagál rájuk. Az egyik, hogy a testünk azt tartja biztonságosnak és a túlélés szempontjából a legkézenfekvőbbnek, ha vékonyak és fittek vagyunk, vagy pedig éppen ellenkezőleg hozzáférhetetlennek kell lennünk és ilyenkor az a biztonságos, ha elhízottak vagyunk. A fogyás kulcsa tehát abban rejlik, hogy elhitetjük a testtel, hogy kifejezetten az a legveszélytelenebb állapot számunkra, ha megszabadulunk a túlsúlytól.  Meg kell győznünk magunkat arról, hogy a kövérség már nem jó túlélési stratégia.

Mit tehetünk?

Az első és legfontosabb, hogy megtaláljuk azt az okot, ami miatt eddig egy terebélyes test mögé akartunk elbújni. Lehet, hogy fájdalmas lesz, valószínűleg még soha nem vallottuk be magunknak sem, de csakis ez az út vezet el a probléma gyökeréhez. Segítségül összeszedtünk néhány gyakori esetet, amik bizonyítják, hogy esetenként saját magunkat akadályozzuk a fogyásban:

1. A pluszkiló, mint büntetés

A súlyfeleslegünket számos módon használhatjuk az önbántalmazás eszközeként. Ha szomorúak vagyunk, ha úgy érezzük nem tudunk megfelelni, nem vagyunk elegek, minket nem lehet szeretni, akkor hajlamosak vagyunk felépíteni magunk köré ezt a védőburkot.

2. Az elhízás, mint kifogás

Sokan a túlsúlyt, mint kifogást alkalmazzák a hétköznapi életben. Azért nincs párkapcsolatom, mert kövér vagyok, biztos senkinek sem tetszem. Vagy azért nem vettek fel erre az állásra mert x kg vagyok. Egyfajta mentséget várunk a saját súlyunktól, annak érdekében, hogy ne kelljen felelősséget vállalnunk vagy éppen kilépnünk a komfortzónánkból.

3. A túlsúly, mint énvédő mechanizmus

Ha valaki megsérti a határainkat, kicsinek és elesettnek érezzük magunkat egy szituáció vagy éppen személy miatt, akkor ésszerű megoldásnak tűnik „nagyobbá” tenni magunkat. Így elérhetetlennek és sebezhetetlennek tűnhetünk.  A magunkra növesztett zsír ezenkívül bezár minket, benntartja a negatív érzéseket, el lehet rejtőzni benne és búslakodni, nem kell lecsupaszodni, mert ott van egy réteg, ami megvéd minket.

És most?

A mélyben rejtőző probléma megtalálása után fontos, hogy ezeket a lelki folyamatokat helyre tegyük. Lehet, hogy ez sikerülni fog néhány önmagunknak feltett kemény, ám annál hatásosabb kérdéssel, de az is lehet, hogy egy szakértő bevonására lehet szükség, aki segít megérteni a miérteket. Amint sikerült a lelkünket kipofozni, és azt is elhisszük már, hogy érezhetjük magunkat biztonságban soványan is, elkezdhetünk odafigyelni a mozgásra és a helyes életmódra, de nagy valószínűséggel már azelőtt elkezdenek leolvadni rólunk a kilók, mielőtt még bérletet váltanánk az edzőterembe.

Plusz tipp: Ha többet szeretnétek megtudni a technikáról, akkor olvassátok el Jon Gabriel „Gabriel-módszer” című könyvét.

Nyitókép: Galina Zhigalova/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: