A streamingóriás ismét új címeket jelentett be, az Edinburgh-i TV Fesztiválon pedig többek közt az is kiderült, hogy hamarosan Victoria Beckham, Gordon Ramsey és a Take That is saját műsort kap a Netflixen.
A fent említett hírességeket senkinek nem kell bemutatni, hiszen mind jól ismerjük őket, azonban imádunk benézni a kulisszák mögé, így nem is meglepő, hogy ezt hamarosan esetükben is megtehetjük majd. A Netflix mindhárom műsorral kapcsolatban érdekes koncepciót dolgozott ki, melyek szerintünk máris garanciát jelentenek a sikerre.
Victoria Beckham egy új oldala
Tavaly az előfizetők sokaságát ültette le a képernyők elé a David Beckham életéről szóló dokumentumsorozat, mely szinte a kezdetektől egészen a jelenig követte nyomon a futballikon életét. Ezt a sikert meglovagolva gondolhatta azt a Netflix, hogy miért is ne mutatná be a híres család egy másik tagjának is az életét? Az új műsorban ezúttal a Posh Spice-ból divatikonná, majd elismert divattervezővé vált Victoria Beckham kapja majd a főszerepet. Azonban ez esetben nem az igencsak érdekes életútjába, hanem jelenlegi karrierjébe nyerhetünk exkluzív betekintést. Mindamellett ugyanis, hogy ő David Beckham felesége, Victoria igencsak sikeres divat- és beautybirodalmat tudhat magáénak. Az üzletasszony énjét pedig valljuk be, sokkal kevesebben ismerik, mint a Wannabe című slágert. A projektet egyébként az elismert producer, Nicola Howson és Julia Nottingham vezetik, a Studio 99 és a Dorothy St Pictures pedig közreműködnek annak elkészítésében.
Egyensúly a munka és a család között
Egy másik dokumentumfilm részletei is napvilágra kerültek, amely a több Michelin-csillagos brit séf, Gordon Ramsayt követi nyomon kilenc hónapon keresztül, amint élete legnagyobb éttermi vállalkozására készül. Mindeközben persze családját sem hanyagolja el és egyensúlyozni próbál a feleségével, Tanával és hat gyermekükkel töltött ideje és a munka között. Kíváncsaiak vagyunk, hogy megy ez egy profinak. A műsort a Studio Ramsay Global, a Fox Entertainment cége, fogja gyártani.
Egy felkérés, amire a Take That minden tagja igent mondott
További bejelentett műsorok között szerepel egy dokumentumfilm a Take Thatről, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb fiúbandájáról. A produkcióban az együttes minden tagja részt vesz majd, tehát a jelenlegi tagok, azaz Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen mellett az együttes korábbi énekesei, Jason Orange és Robbie Williams is részt vesznek majd. Ennek rendezője David Soutar, a gyártója pedig a Fulwell 73 lesz.
Nyitókép: Tim Whitby/BFC/Getty Images
Forrás: The Hollywood Reporter
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Csak még egy részt: a sorozatdarálás lélektana
- Elle Woods visszatér! Így jelentette be Reese Witherspoon a Doktor Szöszi előzménysorozatát
- Érkezik a spin-off spin-offja: folytatást kap a népszerű sorozat