Tudtad, hogy a nyaralás megtervezése jót tesz a mentális egészségednek?

Kezdj el tervezni még ma!

Az utazást gyakran hozzák összefüggésbe a boldogsággal és a kreativitással. Nemrég azonban kiderült, hogy már a nyaralás megtervezése is pozitív löketet ad a mentális egészségnek.

A Cornwall-i Egyetem tanulmányai szerint azok az emberek, akik előre megterveznek egy utazást, sokkal pozitívabban látják a társadalomban elfoglalt helyüket, jobb egészségi állapotról számolnak be és általában derűlátóbbak a saját életükkel kapcsolatban. Az újabb és újabb vírus variánsok megjelenése és a folyamatosan változó, országonként eltérő korlátozások talán most bizonytalanná tesznek egy lehetséges utazást, de ez még nem ok arra, hogy ne tervezgessünk. Ez utóbbi ugyanis kapaszkodót és inspirációt adhat ezekben az amúgy is szürke, téli napokban.

A brit tanulmányból kiderül, hogy a késleltetett hála, különösen az utazással kapcsolatban, kellemesebb, mint az azonnali ’fogyasztás’. Egy másik kutatás szintén megerősítette ezt a gondolatot, hiszen azok a résztvevők, akik előre megtervezték a nyaralást, boldogabbak voltak, mint azok, akik nem készültek az utazásra. „Úgy tűnik, hogy azok, akik várnak a nyaralásra, sokkal boldogabbak az életük egészével, kevesebb negatív vagy kellemetlen érzést élnek át. A nyaralásra készülők csoportja a családjukkal, a gazdasági helyzetükkel és az egészségi állapotukkal kapcsolatban is elégedettebb, mint a nyaralásra nem készülők csoportja” – olvasható a tanulmányban.

Az utazás veled kezdődik

A jövő tervezgetése életünk egyik örömforrása lehet, hiszen ha tudjuk, hogy jó dolgok jönnek, akkor várakozással tekintünk az előttünk álló időszakra. Egy utazás megtervezése különösen izgalmas még akkor is, ha korábban már jártunk a kiszemelt helyen. „Bizonyos értelemben már akkor elkezdünk ‘fogyasztani’ egy utazást, amikor elkezdünk gondolkodni rajta”– állítja Killingsworth, az egyetem kutatója. „Amikor elképzeljük, hogy fagylaltot eszünk egy római téren vagy vízisíelni megyünk a barátainkkal, akiket nem látunk annyit, amennyit szeretnénk, akkor ezeknek az eseményeknek egy változatát éljük át a fejünkben.”

Bár a váratlan intézkedések gátat szabhatnak az utazásainknak, de nem állíthat meg minket abban, hogy álmodozzunk. Az utazás megtervezése valójában a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy optimisták maradjunk ezeken a végtelen hosszúnak tűnő, téli napokon.

Forrás: Good News Network
Nyitókép: Oxana.V/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: