Nem mai falióra, régóta ketyeghet a kiskonyha falán. Mielőtt még jobban elméláznék ezen, a házigazdám a kezembe nyom egy csésze forró teát és leül mellém a rekaméra: Jolánka néni 91 éves, a teája pedig majdnem olyan megnyugtató, mint a mosolya.
Azelőtt fogalmam sem volt arról, hogy a nagymamámtól néhány háznyira él egy idős asszony, aki évtizedek óta házi gyógynövényeiből készült teáival és olajaival segít másokon. Bodrogközben, de még a szomszédos szlovákiai településeken is csak úgy emlegetik: a pácini füvesasszony. Házában nap, mint nap fordulnak meg kicsik és nagyok, de van, hogy ő maga csalja be az utcáról a gondterhelt, fáradtnak és betegnek tűnő embereket. Ma engem látott vendégül.
A régi parasztház oldalában húzódik takaros virágos- és gyógynövényes kertje, a homokban futó zöldeknek csak a nagy kövekből kirakott járda állja útját. A végén már látom a kiskonyha szúnyoghálós ajtaját, mögötte pedig a széles mosolyú asszonyt, aki épp nekem gőzöli szárított gyógynövénykeverékét. – Foglalj helyet! – a vendéglátóm a konyhaszekrénnyel szemben lévő heverőre mutat, mint később megtudom, ez a helyiség szolgál a konyhájaként és egyben a hálószobájaként is. A ház többi része üresen áll, kivéve, amikor a fia meglátogatja. – Egy kis cukor meg egy kis savanyú. De a cukrosak ihatják üresen is, mindenki úgy fogyassza, ahogy a szervezete igényli. – jegyzi meg, miközben megkóstolom a szárított akácvirágból, mentából, citrom- és kakukkfűből készített teáját.
A padláson szárított gyógynövények története
Jolánka ebben a Szlovákiával szomszédos kis faluban, Pácinban született, itt is nőtt fel, húszévesen ment férjhez és 71 éve itt van az otthona. Édesapja vadőrként dolgozott a környék bárójánál, szülei egyéni gazdák voltak. A gyógyfüvek termesztését és a teakészítést elsősorban édesanyjától tanulta meg, de nagy segítség volt számára Maria Treben könyve is. Ma már az elsajátított tudás mellett a saját tapasztalataira is hagyatkozik a gyógyteák szakszerű elkészítésénél. – 91 éves vagyok, de kórházban én még nem feküdtem, csak most, amikor műtötték a szemem. Egy éjszakát. De kis megfázásokkal régen sem szaladtunk orvoshoz. Megfőztük a teát és azzal kúráltuk magunkat. Az első töveket a férjemmel a határban gyűjtöttük. A bojtorjánt az erdőről hoztuk, ami nagyon jó gyulladásgátló, láz- és fájdalomcsillapító. Ezután sorolni kezdi a kertjében termesztett gyógynövényeket: citromfű, menta, bojtorján, orvosi zsálya, kerti zsálya, körömvirág, orvosi veronika, gyermekláncfű.
A Jóisten mindent küldött nekem, ezért nem kell már a növényekért a határt járni. Minden van itt. – mondja és közben újra tölt a teából. – Kapálom őket, virágzás előtt mindig szedem. Ezután összevágom, a padon lévő szitákra kiterítem és kiszárítom a szálakat. Végezetül arányosan keverek belőlük teát. Finom, igaz? Mielőtt bármit is felelhetnék, hangos robajjal, görkorcsolyáján megérkezik a szomszéd kislány, Lili.
– Csókolom!
– Jajj, te vagy Lillám? – nevet Jolánka néni.
– Nem estél még? – kérdezi az idős hölgy és közben a görkorcsolyára néz. Lili rázza a fejét, majd a szekrény elé gurul a pohárért:
– Tölthetek magamnak? – kérdezi.
– Hogyne tölthetnél! – vágja rá a mosolygós Jolánka.
– Nem zavarok?
– Nem zavarsz. De hangosan beszélj nekem, mert süket vagyok. Tölts még teát.
Helyet foglal köztünk a nyolcéves, mire én halkan megjegyzem, ide nemcsak a gyógyfüvekért jönnek az emberek, ide Jolánka néni miatt, a szavaiért is kopogtatnak… –Igen, amikor én például kiöntöttem a festéket a garázsban otthon, rögtön rohantam ide. – vág közbe a kislány. – Hiányoznak már, ha nem jönnek. – jegyzi meg Jolánka néni, miközben mosolyogva nézi Lilit, aki épp kigurul a kiskonyhából. –A kerítésbe fogódz meg kifelé! Szia, szia, jó legyél! – bocsájtja útjára, majd folytatja: –Orbáncfűolajat is készítek. Három kétliteres üveget megrakok virággal és az egészet olívaolajjal felöntöm. Három hétig mindig a napra hordom, gyönyörű piros olaj lesz belőle. Ezt adom idegeredetű bajokra. Gerincsérve, becsípődött idegszálra is nem egynek, nem kettőnek adtam már. Sőt, fogfájásra is. Gyomorfekélyre is jó. Gyomorsavra pedig akácvirágból kell teát készíteni.
A hosszú élet titka: egy csésze tea
Jolánka néni olyan áhítattal, olyan lelkesen mesél a gyógynövényeiről, hogy eszem ágában sincs a kérdéseimmel félbeszakítani. Elmondja azt is, hogy a szomszéd faluból, Nagyrozvágyról jött hozzá egyszer egy katona: – A lábával jött, a sarka volt beteg, megfagyott, berepedezett. Megszedtem a lándzsás útifüvet, betekertem vele és rendbe jött – lándzsás útifű például van mindenhol, csak nem ismerik az emberek és rajta gázolnak. – jegyzi meg miközben a kezembe nyomja a kis üvegcsébe öntött orbáncfűolaját. – Tudod, mire jó még? Ha rántod a húst és a kezedre megy a forró olajból, ebből kell tenni a sebre. De a szomszéd kislányt például nemrég megcsípte egy méhecske, ordított. Hívtam, jöjjön. Kománém meg a darázsfészket bolygatta. Gyorsan bekentem a sebeiket olajjal. Volt itt egy fiatalember is, akit egy kecskedarázs szúrt meg, ő is ezt használta, majd kért még egy üveggel – azt mondta, ő meg is fizeti, csak adjak neki. Dehogy fogadok el érte pénzt. Kis csekélység ez az olaj, de hasznos. Jó érzés segíteni, erőt ad ez nekem. A Jóisten megáldott azzal, hogy minden növényt felfedezek, és minden növény megterem a kertemben. Ha el vagyok keseredve, egy csésze teát megiszom és megnyugszom. Mindenkinek ezt kellene tennie. Szerintem ez a hosszú élet titka. Menjünk, aztán nézzünk szét a kertben. Csak hozok egy kis száraz teát, azt elviszed és megfőzöd. Jó? – Azzal belém karolt és elsétáltunk előbb a spájzajtóig, majd a nyári konyha ajtaján kilépve a kiskert felé vettük az irányt.
Jegyezte: Dakos Edit
Fotók: Mikófalvy Luigi
