A sorozatgyilkosok iránti kollektív megszállottság a popkultúrában és a közösségi médiában egyre nagyobb teret nyer. De miért váltak ezek a brutális bűnözők olyanok számára bálvánnyá, akiknek inkább félniük kellene tőlük?
A Netflix és a TikTok világa látszólag furcsa hősöket emel piedesztálra. Olyan történetek és karakterek, mint Jeffrey Dahmer vagy a Menendez testvérek, ma nemcsak mint krónikák a legszörnyűbb bűnökről, hanem mint kultikus ikonok tűnnek fel. Wade Wilson hidegvérű tettei után is nők ezrei posztoltak a TikTokon, lenyűgözve a gyilkos kisugárzásától. Hogyan és miért alakulhat ki ez a pszichológiai ellentmondás, ahol a kegyetlen bűnözők egyesek szemében vonzó, titokzatos figurákká válnak? Mit mond el ez rólunk és a társadalmunkról?
A sötét rejtély vonzása: a tiltott dolgok iránti vágy
Az emberi természet egyik alapvető jellemzője a kíváncsiság. Különösen a tiltott, rejtett dolgok iránt. A sorozatgyilkosok – akik az emberek legtöbbjétől eltérően a társadalmi normák radikális megsértésével tűnnek ki – titokzatos, szinte megfoghatatlan figurákká válnak. A kriminálpszichológusok szerint az olyan tabutémák, mint amilyen a bűnözés világa is, egyszerre keltenek borzongást és vonzalmat. A tiltott vágyak és fantáziák kutatása során Freud is foglalkozott ezzel a jelenséggel: az emberi psziché vonzódik azokhoz a dolgokhoz, amelyeket morálisan elutasít. A sorozatgyilkosok ily módon az emberi természet sötétebb oldalával való szembenézésre adnak lehetőséget.
A média és a fikció szerepe: a romantizálás és hőssé tétel
A médiában gyakran idealizált képet festenek a sorozatgyilkosokról. A Netflix sorozatai – mint a Dahmer vagy a Mindhunter – részletesen mutatják be ezeknek az embereknek a hátterét, motivációit, néha olyan módon, amely empátiát kelthet. A karakterek, akiket ezekben a történetekben ábrázolnak, vonzóak, intelligensek vagy karizmatikusak, ami növeli a romantizálásuk lehetőségét. A fiatalabb generációk − különösen a közösségi média aktív használói – ezért könnyen esnek abba a csapdába, hogy ezeket a karaktereket inkább popkulturális ikonnak, semmint valódi, szörnyű tetteket elkövető embereknek látják.
A megmentési fantázia: a nők különös vonzalma
Kiváltképp a nők körében figyelhető meg az úgynevetett „megmentési fantázia”, vagy ahogy angolul ismerjük, a savior complex. Ez a pszichológiai jelenség arra utal, hogy egyesek vonzónak találják a gondolatot, hogy meg tudják változtatni vagy „megmenteni” a veszélyes férfiakat. A sorozatgyilkosokat idealizáló nők elképzelik, hogy ők lennének azok, akik képesek lehetnek feltárni az illető mély érzelmeit, visszafejteni a szörnyű eseményig vezető szálakat és végül megváltoztatni őt. Ez a gyakorlatban szinte sosem valósul meg, mert bármennyire idealizáljuk a rosszfiúkat… ők végül mégiscsak rosszfiúk maradnak. A megmentési fantázián alapuló párkapcsolatok az érzelmi intenzitás miatt vonzóbbak lehetnek azok számára, akik a saját életükben nem találnak hasonló szenvedélyt vagy izgalmat. Mondjuk szerintünk létezik jobb izgalom is, mint vérbefagyva rettegni. De kinek, mi.
A hatalom és kontroll illúziója
A sorozatgyilkosok jellemzően rendkívüli hatalmat testesítenek meg. Tetteikben teljes kontrollt gyakorolnak mások élete felett, ami egyesek számára vonzóvá válhat. A hatalom iránti vágy, amely mélyen gyökerezik az emberi lélekben, ezekben az esetekben torz módon nyilvánulhat meg: vonzalomként azok iránt, akik radikális és erőszakos módon érik el ezt a felsőbbrendűséget. Tehát azok, akik ilyen figurákkal éreznek rokonszenvet, gyakran saját életük kontrollvesztésének kompenzálásaként azonosulnak a gyilkosok erejével és hatalmával.
Az érzelmi távolság biztonsága
A bűnözők idealizálása sokszor abból ered, hogy a média által bemutatott személyek távol állnak a nézők hétköznapi valóságától. Ez a távolság lehetővé teszi, hogy az emberek egyfajta „biztonságos veszély” formájában élvezhessék a sorozatgyilkosok világát. Mivel ezek az emberek fiktívnek vagy távolinak tűnnek, a velük kapcsolatos vonzalom sem jelent valódi fenyegetést, hanem sokkal inkább egyfajta izgalmas és adrenalinnal teli élményt. Mindezt persze a kanapé kényelmes és óvó távolságából.
A trauma és az azonosulás
Az egyik legerősebb indok, ami miatt azt érezhetjük, hogy azonosulni tudunk, esetleg vonzalmat érzünk a bűnőzök iránt, az az empátia maga. A sorozatgyilkosokról, de általában véve a rosszfiúkról van egy olyan fantáziánk, hogy biztos okkal történt velük mindaz, ami. Valahol mélyen ők is emberek, akik szörnyű sorsot kaptak. Legtöbbször nehéz, traumatikus gyerekkorral rendelkeznek, és ez sokaknak már elég felmentés lehet a tetteik súlya alól. Azok, akik maguk is átélték a trauma vagy a fájdalom valamilyen formáját, könnyebben empatizálnak ezekkel a történetekkel, és az ilyen figurák tragikus antihősökké válhatnak a szemükben. Az emberek ilyenkor úgy érzik, hogy megértik a gyilkos motivációit és ezzel máris egy érzelmi kötődést alakítanak ki velük.
Az emberi psziché összetett és ellentmondásos: amíg logikusan elítéljük a sorozatgyilkosokat, addig a tudatalattink szinte vonzódik ahhoz a sötétséghez, amit ők képviselnek. Az idealizáció nem feltétlenül jelent aktív támogatást vagy helyeslést, hanem inkább azt mutatja meg, hogy milyen mélyen foglalkoztat minket a saját sötét oldalunk megértése.
Nyitókép: AI
