A házimunka nem csak a nőké! A spanyolok applikációt vezetnek be az otthoni munka elosztása érdekében

A spanyolok szerint a házimunkából a férfiaknak nagyobb részt kellene vállalni. A nyártól elérhető mobilalkalmazásnak az otthoni feladatok igazságosabb elosztása a célja.

Alapvetően a házimunka szabályai nincsenek se kőbe, se semmilyen házassági szerződésbe vésve, mégis általánosságban kijelenthető, hogy a nagyrészük a nőkre hárul. Ez azokból az időkből datálódik, amikor a nőknek a háztartás vezetése és a gyerek/ek nevelése volt a legfontosabb feladatuk. Ezekben az időkben teljesen természetes volt, hogy a férfiak elmentek dolgozni, a nők pedig mindent elvégeztek a ház körül.

Nincs női házimunka, csak házimunka van

Ma már kevés nő engedheti meg magának, hogy otthon maradhasson, és persze sokan vannak, akik semmi szín alatt nem is szeretnének lemondani a karrierükről. A pénzkereset mellett ugyanis fontos tényező a nők munkavállalása során a kreativitás kibontakozása, az önmegvalósítás, vagy csak egyszerűen az egyenjogúság kérdése. De amíg a nők szinte ugyanannyit dolgoznak a munkahelyükön, mint a férfiak, az otthoni házimunka oroszlánrésze is megvárja őket. A mosás, takarítás, főzés „szent” hármasa, kimondatlanul is a nők feladatai közé tartozik. Valószínűleg ebben a nők maguk is hibásak, de hát így szocializálódtak, azt látták otthon, hogy az anyák végzik az otthoni teendőket. Manapság azonban a nők rengeteget dolgoznak sokszor éjszakába nyúlóan, vagy hétvégenként is, ezért teljesen irreális elvárás, hogy minden otthoni munka is kizárólag rájuk vár. De ebben a média is nagymértékben ludas, hiszen viszonylag kevés óriásplakátot, vagy reklámot látni, amelyben egy férfi prezentálja az okos porszívót, a legmodernebb teflont, vagy egy új mosószert. Vagyis a legkisebb gyermekbe is az a kép „ég be”, hogy úgy van rendben, ha anya csinál mindent.

Alkalmazás készült a házimunka elosztásáért

Takarítás
Fotó: Gantas Vaičiulėnas/Pexels

A spanyol nők a legelszántabbak ebben a kérdésben, ők ugyanis úgy döntöttek, hogy elég volt! Annak érdekében, hogy a háztartási munkákból a férfiak is kivegyék a részüket, kifejlesztettek egy mobilalkalmazást. Elképzelhető, hogy náluk van a bölcsek köve?

Spanyolország jóval előbbre jár, mint európai szomszédjai a nemek közötti egyenlőség terén, és úgy tűnik, hogy továbbra sem lassítanak a tempón. Az 1990-es évek óta Spanyolország reagált a leggyorsabban a nemek közötti egyenlőtlenség csökkentése érdekében Nyugat-Európában. Az apasági szabadságot két éve ugyanúgy tizenhat napra emelték, mint a nőknél, idén tavasszal pedig bevezették a politikai paritásról szóló törvényt – amelynek értelmében az emberek az elsők – és az ország a magánszférát érintő új intézkedésekkel folytatja a lendületet. Bár vannak biztató jelek a háztartási feladatok eloszlása tekintetében is, azért gyors változásról nem igazán lehet beszámolni.

Nem túl kecsegtető, hogy az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres szerint még legalább 300 év kell, hogy a nemek közötti egyenlőség megvalósuljon.

A helyzet orvoslására a spanyol kormány az Egyesült Nemzetek Nők Diszkriminációja elleni Bizottság tavaszi, Genfben tartott ülésén jelentette be a mobilapplikációt, amely a háztartási feladatok otthonon belüli elosztására szolgál.

takarítás

Legyen kevesebb teher a nőkön

A Splitwise vagy a Tricount elvén működő alkalmazás lehetővé teszi, hogy mindenki beírja a háztartási feladatokra fordított időt, annak érdekében, hogy családon belül jobban megosszák azokat, és ezzel csökkentsék a nők egyoldalú terhelését. Azok a nők, akik vezető beosztásban dolgoznak és többet keresnek, mint a párjuk, többnyire a háztartási munkából is nagyobb részt vállalnak – derül ki egy francia tanulmányból. „A társadalomnak továbbra is előre kell lépnie, különösen a feladatok társfelelőssége terén” – mondta Carolina Vidal López, nőkért, egyenlőségért és munkakörülményekért felelős szövetségi titkár. Főleg, hogy elég igazságtalan a helyzet, ugyanis nemcsak a házimunka fizikai része, hanem a lelki terhelés nagy része is a nőkre hárul.

Vegyes fogadtatás

Az idei nyártól elérhető alkalmazás természetesen nem nyerte el mindenki tetszését. Már csak azért sem, mert bármilyen furcsa, a férfiak többsége nem látja úgy, hogy ne dolgozna otthon eleget. Nyilvánvaló, hogy pontosan tudják, hogy jóval kevesebb házimunkát végeznek, de ha valamit megcsinálnak, az az ő szemszögükből sokkal többet nyom a latba. Ha egy férfi rendbe rakja vagy kitakarítja a lakást, akkor az ő részéről azt a munkafolyamatot egy-két hónapra letudta, és kifejezetten sérelmezi, ha két héten belül ismét erre kérik. Az ő olvasatukban ugyanis a „most csináltam” párosul a tevékenységhez. Pontosan ezért tartják fontosnak az alkalmazás fejlesztői, hogy ezek a munkák nyomon követhetőek legyenek.

Forrás: elle.fr

Nyitókép: milan2099/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: