A Spice Girls úgy néz ki, hogy egy nemzetközi turné erejéig újra összeáll

Emma Bunton elárulta, hogy a Spice Girls egyre több élő fellépést és nemzetközi turnét is tervez a jövőben!

Baby Spice, vagyis Emma Bunton nemrég azt nyilatkozta a MailOnline angol magazinnak, hogy a lánybanda reméli a karantén után végre visszatérhet a nagyszínpadra. Emma és Geri Halliwell, vagyis Ginger Spice emiatt napi kapcsolatban vannak és már tervezik is a koncerteket! „Remélhetőleg még mindig tudunk majd izgalmas dolgokat nyújtani a Spice Girls-vel. Drukkolunk azért, hogy több koncertet csinálhassunk. Imádnánk több élő előadást is adni, sőt a nemzetközi turné lenne a nagy álmunk” – árulta el Emma. A Spice Girls tavaly körülbelül egy évtizednyi kihagyás után újra összeállt a Spice World Tour 2019 miatt, akkor Victoria Beckham nélkül. Victoria állítólag a divattervezői munkái miatt hagyta ki a turnét, most azonban még nem tudni, hogy ő is tervez-e újra beszállni a csapatba. A csajbanda tavaly 13 teltházas koncertet adott, szóval a rajongók most már biztosak lehetnek abban, hogy a kedvenc bandájuk a mostani kényszerpihenő után is újra összeáll.

„Az élő koncerteket most egy kicsit nehezebb összeegyeztetnünk, valamint több projektünk is folyamatban van. Mindannyiunknak vannak gyerekei, őket turnézni vinni mindig különleges élmény, szóval remélem, ebből a jövőben még több lesz majd” – folytatta Emma. A lánybanda a tavalyi turné során körülbelül 12 millió fontot, vagyis 4 908 000 000 forintot keresett fejenként. Hihetetlen, igaz? Emma gyerekei, Tate és Beau az első nosztalgia-koncerten jöttek rá, hogy az anyukájuk mekkora sztár is valójában. „Jade Jones, a párom együtt nézte a koncertet a legidősebb fiammal, Beau-val és ahogy látta, hogy kijövünk a színpadra elkezdett sikoltozni. Azt hitte, hogy csak pár ember fog eljönni a koncertre, nem hiszem, hogy akkor még teljesen értette mit is jelent a Spice Girls. Az első koncert Írországban a Croke Parkban viszont rádöbbentette, hogy mekkora hírnevünk is van” – nosztalgiázott Emma.

Mi már alig várjuk, hogy tényleg összeálljanak! Reméljük most majd Victoria is csatlakozni fog!

Forrás: dailymail.co.uk
Nyitókép: Ann Summa/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: