Hogyan vezet az orális fixáció, a kompenzálás és a stresszmenedzsment az érzelmi turbulenciákat oltó zabáláshoz? Mutatjuk!
Az étkezés az öngondoskodásnak egy nagyon személyes és intim megnyilvánulása. Megmutatja egyrészt azt, hogy mennyire tisztelem magam, mit engedek a testembe, másrészt pedig, hogy mennyire tudok ráhangolódni a saját belső szükségleteimre. Sokszor nagyon félreértjük azt, amit a testünk vár tőlünk. Energiát, szeretetet és törődést vár és mi erre mi a válaszunk? Megvonás, a jelzések lecsitítása vagy éppen a túlevés. Nem is beszélve arról az érzékeny rendszerről, amely összekapcsolja az érzelmeket az evéssel. Hiszen nagyon nem mindegy, hogy dühből és stresszlevezetés okán, vagy szeretetből és kapcsolódásvágyból nyúlunk az étel után.
Stresszevés
A stressz következtében kialakuló túlevés az érzelmi evés egyik formája. A hipotalamusz az étkezéses viselkedés szabályozó központja. Amennyiben itt valamilyen okból kifolyólag összekapcsolódik a fenyegetettség érzése az étkezés jutalmazó jellegével, meg is érkeztünk azokhoz a nőkhöz, akik kontroll nélkül bedobnak egy doboz fagyit egy stresszes nap után. A következményeket pedig tudjuk: súlygyarapodás és bűntudat. A pillanatnyi boldogság (megemelkedett dopaminszint), melyet a mérhetetlen cukor és zsírfogyasztás indít el, hamar elillan és valójában a stressz nem tűnik el, csak átmenetileg elnyomjuk magunkban.
Miért és hogyan alakul ki?
Az, hogy hogyan alakul ki a stressz és az étel közötti felbonthatatlan kötelék egyeseknél, az teljesen egyénfüggő és több okra is visszavezethető. Ezek közül mutatunk most hármat.
Orális fixáció
Pszichológiai szempontból nem elhanyagolható az úgynevezett orális fixáció. Freud pszichoszexuális fejlődéselméletének az első stádiuma az orális szakasz, ami a csecsemőkorhoz kapcsolódik. Ebben az időszakban, vagyis az életünk első néhány évében, minden boldogságforrásunk a szájhoz kapcsolódik. Gondoljunk itt az anyatejre, a szopizásra vagy a cumira. Orális fixáció akkor alakul ki, ha ebben az érzékeny szakaszban történik valami negatív (pl. túl agresszív elválasztás az anyamelltől) és ennek következtében az ösztönös örömszerző rendszer „leragad” a szájhoz kapcsolódó szinten. Ha ez megtörténik, akkor felnőttkorunkban az orális örömök rabjaivá válunk… nem, most nem feltétlenül abban az értelemben. Az evés, az ivás, a dohányzás, a rágózás vagy akár a körömrágás is az elsődleges nyugtató és boldogságfokozó tevékenységünkké válhat.
Kompenzálás
Gyakran jelentkezik érzelmi evés, amikor egy belső szükségletet kívülről próbálunk betölteni. Ha belegondolunk abba, hogy mi nyújtja a boldogságot egy hirtelen felindulásból történő zabálás után, akkor az a teltségérzet. A telítettség utáni sóvárgás pedig mindig egy hiányból táplálkozik. És itt most nem a különböző ásványi anyagok, vitaminok vagy létfontosságú tápanyagok utáni hiányra szeretnék kitérni (annak ellenére, hogy akár ez is előfordulhat), hanem a lelki hiányokra. Az édesség utáni sóvárgás rendszerint annak a jele, hogy nincs elég szeretet, boldogság az életünkben. A sós, fűszeres ételek viszont azt jelzik, hogy hiányzik az élet sava-borsa, vagyis maga az életenergia belőlünk.
Rossz stresszmenedzsment
Rátanulással is eljuthatunk a stresszevéshez. Ha nincsenek eszközeink a stressz megfelelő levezetéséhez, akkor egy-két hibás megküzdés nagyon gyorsan hamis megoldásokat kínálhat. Ha egy megterhelő nap után idegből nyúltál az édesség után, ami természetesen megdobta a dopaminszintet és te ezt úgy érzékelted, hogy „de klassz, már nem is vagyok annyira ideges”, az elindíthat egy láncreakciót. Minél többször erősítjük meg ezt a folyamatot, annál inkább bevésődik. Ez viszonylag könnyen megtörhető folyamat, mert ha elkezdünk pozitív stresszmegküzdést alkalmazni, akkor az étel hamar kikerül a képből. Ehhez viszont az kell, hogy megtaláljuk azokat a technikákat, amelyekkel hatékonyan léphetünk fel a stressz ellen.
Meg kell találni a gyökérokot
A stresszevést nem lehet egy legyintéssel elintézni. A „hát én ilyen típus vagyok” csak takaródzás és gyenge kifogás. Mindig van a mélyben egy valódi ok, amely ide vezetett (nem biztos, hogy a fenti három lesz az), amit meg kell találni a gyógyulás érdekében. Lehet, hogy menni fog egyedül, de sokat segít, ha ebben egy szakértő is részt vesz.
Nyitókép: Drazen Zigic/GettyImages
