Az emberi kapcsolatok bonyolultak, nem igaz? Ennek remek példája a sündisznó-dilemma is, aminek lényege, hogy az emberek folyamatosan keresik mások közelségét — ám ez minél inkább megvalósul, kiszolgáltatottságuk miatt kölcsönösen megsebzik egymást.
A szeretet, a társas kapcsolatok és az intimitás minden ember számára alapvető szükséglet, mégis akadnak olyan emberek, akik szándékosan megfosztják magukat ezektől az igényektől. Miért? Mert tudják, ha élvezik valakinek a társaságát, akkor később hiányolni fogják a közelségét. Minél jobban szeretnek valakit és megnyílnak előtte, az illető annál jobban össze tudja törni a szívüket. Habár a szívük mélyén vágynak mások társaságára, egyszerűen nem akarják megkockáztatni, hogy ezekkel a következményekkel keljen szembenézniük. Ez a paradoxon sündisznó-dilemma néven ismert, amelyről Sigmund Freud is beszélt, újabban pedig egy népszerű japán anime-franchise épített rá egy egész sorozatot.
Tüskés paradoxon
Eredete Arthur Schopenhauer nevéhez köthető, aki utolsó nagy könyvében, a Parerga és Paralipomena (1851) című műben így írt róla: „Egy hideg téli napon egy csoport sündisznó összebújt, hogy melegen tartsák egymást. Hamarosan azonban érezni kezdték egymás tüskéit, ezért ismét kénytelenek voltak eltávolodni egymástól. A hideg azonban újra összeterelte őket, és ugyanez történt. Végül a sok összebújás és szétszóródás után rájöttek, hogy az a legjobb, ha egy kis távolságra maradnak egymástól. A társas kapcsolatok igénye pontosan ugyanígy tereli össze az ember „sündisznókat”, hogy aztán természetük sok szúrós és kellemetlen tulajdonságával kölcsönösen taszítsák egymást. A mérsékelt közelségről végül kiderült, hogy az elviselhető kapcsolat feltétele. Ezzel a kompromisszummal a kölcsönös melegigény csak tökéletlenül elégül ki, de legalább az emberek tüskéi nem szúrják meg egymást. Azok az emberek, akik nem fáznak annyira inkább kint maradnak a hidegben, ahol nem sebez meg más embereket, és őt sem szúrja meg senki.”
Schopenhauer metaforája tökéletesen bemutatja, az emberi kapcsolatok komplex voltát. A kétfajta kín – a magány és a kapcsolatból adódó fájdalmak, sérelmek – között a valóságban is gyakran kell ide-oda vándorolnunk addig, amíg meg nem találjuk azt a távolságot, amely a legjobban megfelel nekünk. Főleg napjainkban, amikor a társas közeledések egyre inkább a virtuális térre szorulnak, az egymástól való elzártság pedig még inkább negatív irányba tereli ezeket a folyamatokat. Schopenhauer a 19. században azt is bírálta, hogy a társadalmi normák, az illemszabályok akadályozzák, hogy az emberek közelebbi kapcsolatba lépjenek másokkal. Ha belegondolunk, ez a mai napig érvényes: ha valaki sebezhetőnek mutatkozik, az gyakran megbosszulja magát. Miközben a társadalom szemében az erős nőideál magabiztos, a „férfias férfi” pedig nem lehet érzékeny.
Az őszinte, belsőséges kapcsolatok ideje lejárt?
Sigmund Freudot is nagyon érdekelte ez a dilemma. Miért lépünk újra kapcsolatba azokkal az emberekkel, akiket egyszer már kizártunk az életünkből? Miért félünk annyira, hogy mások megsebeznek minket? Miért olyan nehéz a szorongással és depresszióval küzdőknek mások segítségét kérniük? Ez a paradoxon a szülők és a gyermekek, a barátok, a testvérek és a szerelmesek között is felléphet? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vizsgált meg a pszichoanalízis megteremtője. Schopenhauer és Freud is igen pesszimista volt a sündisznó-dilemmával kapcsolatban, de a kortárs pszichológusok nem ennyire radikálisan közelítik meg a témát. Habár kapcsolataink gyengébbek és nem olyan biztonságosak, mint a digitalizáció előtt voltak, még mindig létezhetnek olyan kapcsolatok, amelyekben az intimitás őszinte, a bizalom kölcsönös. Abban egyetértenek, hogy biztosan lesz néhány csalódás az életünkben és ezek után is képesnek kell lennünk valóban közel engedni másokat magunkhoz.
Erre biztat minket a 2015-ben bemutatott, Emmy-díjas Henry című rövidfilm is, amely egy magányos sündisznó történetét meséli el. A barátságos főhős szeret másokat megölelni, de utána mindenki elmenekül előle. Ezért Henry egyedül éli a mindennapjait, amíg nem találkozik egy teknőssel, akit nem zavar a sün „hibája”. A két állat barátságot köt egymással, boldogan megölelik egymást és boldogan élnek tovább. A tanulság elég egyértelmű: csak meg kell találnunk azokat a személyeket, akik a ballépéseink, a rossz tulajdonságaink ellenére is mellettünk maradnak.
Forrás: Psycholgy Today, Apeiron
Nyitókép: Siem van Woerkom/Unsplash
