Idén egy különös fogadalmat tettem: szeretnék önazonos lenni. Mit is jelent ez pontosan és miért fontos számomra? Melyek voltak az első lépések, amiket az önazonosság felé vezető úton tettem? Tanácsok egy kezdőtől.
Évente általában kétszer világmegváltó terveket kovácsolok: új év napján és a születésnapomon. Mindig borzasztó lelkesen és rengeteg ötlettel felvértezve üdvözlöm ezeket a fordulópontokat. Aztán a két dátum közt lévő fél év általában elég is szokott lenni arra, hogy elfelejtsem ezeket az ígéreteket, majd következőleg újult energiával fogadjam meg őket; annak ellenére, hogy a legutóbbi alkalommal rendszerint egyet sem sikerült betartanom belőlük.
Fejben idén is szép hosszú listával készültem; aztán szépen lassan lekoptak rólam a fogadalmak. Részüket tudatosan szedegettem le magamról, akár a felesleges ruharétegeket, pusztán azért, mert ráébredtem, kényelmetlenül érzem magam tőlük. Mindenki tudja, milyen kellemes is tud lenni egy puha, meleg pulcsi. De ha mondjuk, ötöt gyömöszöl magára az ember, az egymásra halmozott rétegek alatt moccanni sem tud. Nagyjából így nyomott össze a sok-sok fogadalom, melyekre józan belátással azt tudtam mondani: sem időm, sem energiám nem lesz rájuk, így jobb, ha már a legelején elengedem őket. Másokat azért száműztem a listából, mert nem akartam konkrét dátumhoz kötni őket. Ilyen például a sport, az egészséges(ebb) étkezés, nyelvtanulás. Így az első kudarcélmények miatt nem kell féléves távlatba helyeznem a következő próbálkozást; a „semmi gond, majd jövőre céltudatosabb és felkészültebb leszek” kifogás helyett akár holnap is folytathatom az adott tevékenységet.
Egyetlen tétel maradt, amit megtartottam: szeretnék önazonos lenni.
És ez a fogadalom csakis rólam szól. Nem arról, hogy mások mit várnak tőlem, vagy hogyan látnak engem, hanem arról, hogy én milyennek látom saját magam és tudok-e maradéktalanul azonosulni azokkal az értékekkel, amiket képviselek. Fel merem-e vállalni magam akkor is, ha tudom, hogy a körülöttem élőknek ez nem mindig lesz szimpatikus? A következő pontokban azt próbálom összegezni, hogyan is próbálok napról napra önazonosabbá válni:
1. Ki is vagyok én?
Ezzel mondhatni be is gázoltunk a mocsár mélyébe. Mert kötve hiszem, hogy erre a kérdésre – folytonos önvizsgálat nélkül – valaki összeszedett, jól átgondolt és megalapozott választ képes megfogalmazni. Személyiségünk egy folyamatosan változó, összetett rendszer. Ha szeretnénk megtudni, kik is vagyunk valójában, időt kell szánnunk arra, hogy megismerjük azokat a személyiségjegyeket, amelyek alapvetően meghatározzák a szemléletmódunkat, cselekedeteinket és döntéseinket. Én például nagyon szeretem az önismereti könyvek segítségével fejleszteni magam, de más módszerekkel – jógával, meditációval, csoportos tréningekkel – is fantasztikus eredményeket lehet elérni.
2. Vállald a tetteidért a felelősséget!
Az önazonossá válás egyik kulcspontja számomra az, hogy megtanuljak szembenézni a saját – helyes vagy helytelen – döntéseimmel. És képes legyek akkor is önmagamhoz hűen dönteni, ha tudatában vagyok annak, hogy mások nem fognak egyetérteni velem. Én például mindig is nehezen kezeltem a konfliktusokat. Egyrészt azért, mert ezekben a váratlan szituációkban rendkívül kellemetlenül érzem magam, másrészt pedig napokig rossz kedvem van miattuk. Az utóbbi időben viszont többször kerültem olyan helyzetbe, amikor konfrontálódnom kellett másokkal, pusztán azért, mert az igazságérzetem nem hagyhatta szó nélkül a történteket. Így utólag azt mondhatom, a kellemetlenségek dacára egyáltalán nem bánom, hogy kiálltam magamért.
3. Szakíts azokkal a viselkedési módokkal, amiket kényszerből csinálsz!
Nem azt mondom, hogy dobd a szemétbe az ébresztőórát, mert gyűlölsz korán kelni. Vagy holnaptól hagyj fel a házimunkával, ne moss többé fogat, ne fizesd be a számlákat. Nyilván vannak olyan részei az életnek, amit kényelmi vagy célszerűségi okokból meg kell csinálni. Ha nem szeretnéd, hogy kirúgjanak, akkor továbbra is be kell menned dolgozni, és a szobanövényeket is meg kell locsolnod, hogy ne száradjanak el. De ha csak azért vasalod ki a gyerek pólóját, ami két perccel később amúgy is úgy néz ki, mintha a szennyeskosárból került volna rá, mert a barátnőd is ezt csinálja, akkor nyugodtan felhagyhatsz ezzel a tevékenységgel. Ha azért főzöl, mert félsz, mit szól majd a szomszéd, ha meglátja az ételfutárt a kapu előtt, nyugodtan tedd vissza a helyére a fakanalat, és keress helyette olyan elfoglaltságot, amiben örömödet leled.
4. Mi az, ami az értékrendembe belefér?
Szerencsére nem vagyunk egyformák, így sokszor előfordul, hogy másképp gondolkodunk a dolgokról, még akkor is, ha egyébként ugyanazt az álláspontot képviseljük. Lehet, hogy mindketten állatbarátoknak valljuk magunkat, az egyikünk mégis eszik húst, míg a másikunk nem.
Ahhoz, hogy önazonossá váljak, fontos magamban tudatosítani: önmagam vagyok a referencia.
És minden cselekedetemet aszerint kell megválasztanom, hogy a saját értékrendem szempontjából az releváns legyen. Vallhatom-e magam környezetvédőnek, annak ellenére, hogy aeroszolos dezodort használok? Számomra belefér-e az egészséges életmód fogalmába az, ha naponta pár kocka csokit is elfogyasztok? Ha ezeket nyugodt lelkiismerettel el tudom számolni magamban, akkor fel is kell vállalnom ezeket a „kilengéseket”, ha viszont nem tudok megbékélni velük, akkor jobb, ha felhagyok ezekkel tevékenységekkel.
5. Tedd a tőled telhető legtöbbet!
A lehetőségeink és képességeink tekintetében is mindannyian különbözőek vagyunk. Lehet, hogy Hosszú Katinkának 100 méter hátúszás teljesítéséhez 58 másodperc is elég, nekem meg 10 perc se. De szerencsére nem csak a bajnokesélyeseket engedik be a medencébe, így én is leúszhatok pár hosszt, ha éppen ahhoz van kedvem. Ezzel csak azt szeretném mondani, ne hátrálj meg soha azért, mert tudod, vannak, akik nálad jobban csinálják. Hanem egyszerűen csak tedd meg a tőled telhető legtöbbet. Ha annyit tudsz megtenni a környezetedért, hogy szelektíven gyűjtöd a szemetet és biciklivel jársz dolgozni, akkor tedd meg azt; már ez is sokkal több annál, mintha nem csinálnál semmit sem.
6. Önelfogadás és önmegerősítés
Azzal, ha saját jó és rossz tulajdonságaid tudatában is el tudod magad fogadni, hatalmas lépést teszel az önazonosság felé. Senki nem tökéletes; én legalábbis nem találkoztam még olyan emberrel, aki annak vallotta magát.
A rossz tulajdonságokból is lehet előnyt kovácsolni: én például a makacsságom révén kitartó is vagyok, a türelmetlenségem pedig a szorgalommal és tettvággyal párosul.
A kudarcokon is könnyebb túllendülni úgy, ha picit optimistán fogja fel őket az ember. Lehet, hogy néha dühös vagy magadra, de az önostorozás helyett pozitív gondolatokkal is biztathatod magad: „Ez most sajnos nem sikerült, de legalább megpróbáltam. Jó lecke volt ez a számomra, legközelebb majd jobban figyelek.”
7. Merj változni!
Végül, az egyik legfontosabb dolog: merj változtatni a véleményeden. Személyiségünk nem egy zárt alumíniumdoboz, amit ha egyszer megpakolsz gondolatokkal és értékekkel, konzerválja őket nagyjából az idők végezetéig. Ennél szerencsére sokkal képlékenyebbek a keretek. Igenis szabad, sőt kell változni. Mert lehet, hogy vannak dolgok, amiben tegnap még teljes odaadással, feltétlenül hittél, egy új szemszögből megvizsgálva őket kiderül, hogy nem tudsz tovább azonosulni velük. Pont úgy, ahogy a tudomány is napról napra új eredményeket tár fel, mi is képesek vagyunk arra, hogy életünk bizonyos szakaszaiban másképp tekintsünk ugyanarra a dologra. Azzal, hogy időnként képesek vagyunk új szemléletmódokat magunkévá tenni, nem válunk mások számára hiteltelenné, és nem leszünk kevésbé önazonosak; sőt, egy folyton megújulni tudó, önbírálatra kész személyiség kifejezetten érett gondolkodásmódot tükröz.
Nyitókép: Lesly Juarez/Unsplash
