A szeretet 27 típusa – te tudod, hol érezzük a testünkben?

Gondolkodtál már rajta, hogy hol érezzük a szeretetet? Van erre egy nyilvánvaló válasz, de néha a szívügyek más területekre is kiterjednek, amelyekről talán nem is tudunk.

Az emberi természetünkhöz hozzátartozik az is, hogy meg szeretnénk érteni a körülöttünk és bennünk lévő világot egyaránt. Ez pedig oda vezet, hogy olykor megkérdőjelezünk olyan dolgokat is, amik kezdetben magától értetődőnek tűnnek. Így tettek az Aalto Egyetem tudósai is, amikor friss kutatásuk témájául a szeretetet választották. Persze mindannyian tudjuk, mi a szeretet, jó esetben nemcsak kapjuk, hanem adjuk is a környezetünk számára, de belegondoltunk úgy igazán valaha, hogy mi is ez a furcsa, szívmelengető érzelem, ami testünket, lelkünket lázban tartja? Na, és azzal vajon tisztában vagyunk, hogy a szeretetnek nem egy, nem kettő, hanem összesen 27 típusa létezik? Ha pedig még ennél is továbbmennénk, a kutatók azt is feltérképezték, hogy hol és milyen erősségben éljük meg a szeretet különböző formáit. Ehhez arra kérték a résztvevőket, hogy színezzenek ki egy-egy testsziluettet, hogy szemléltessék, hol és milyen intenzitással érzik a különféle szeretettípusokat, majd arra is megkérték őket, hogy írják le azokat a fizikai vagy mentális érzéseket, amelyek az egyes típusok megtapasztalásakor jelentkeztek.

A szeretet 27 árnyalata

  1. Szenvedélyes szerelem
  2. Igaz szerelem
  3. Életszeretet
  4. Romantikus szerelem
  5. Szexuális szerelem
  6. Anyai szeretet
  7. Természet iránti szeretet
  8. Kölcsönös szeretet
  9. Feltétel nélküli szeretet
  10. Társszeretet
  11. Apai szeretet
  12. Univerzális szeretet
  13. Szülői szeretet
  14. Felebaráti szeretet
  15. Baráti szeretet
  16. Önszeretet
  17. Állatok iránti szeretet
  18. Testvéri szeretet
  19. Jóakaratú szeretet
  20. Önzetlen szeretet
  21. Szépség iránti szeretet
  22. Hazaszeretet
  23. Isten szeretet
  24. Bölcsesség iránti szeretet
  25. Morális szeretet
  26. Praktikus szeretet
  27. Idegenszeretet
szeretet a testben
Fotó: New Atlas

Néhány köztudott tény és némi meglepetés

A válaszok bebizonyították, hogy sokkal szűkebben gondolkodunk a szeretetről, mint amilyen összetett és sokszínű érzés ez valójában. A legtöbbször a szeretetet valahol a szívünk tájékán, a szerelmet pedig a gyomrunk és ágyéktájékon helyezzük el. Ehhez képest a vizsgálat azt mutatta, hogy a szeretet összes típusát erősen érezzük a fej és elme szintjén, de a legtöbbnek a testben is érezhetően eltérő hatása volt. A szenvedélyes szeretetet értékelték a legerősebbnek, ez ugyanis egy teljes testes élményként jelent meg. Akárcsak az igaz szerelem és az életszeretet. Nem meglepő módon a romantikus szerelmet a fejben, a szívben és a gyomorban, a szexuális szerelmet pedig az ágyékban érezzük a legintenzívebben. Eközben az idegenek – és ellentmondásos módon Isten – iránti szeretet a leggyengébb formák közé tartozott, kevésbé robbanékony hatással az elmére és a testre.

A kutatók hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a jelenlegi tanulmányban nem próbáltak univerzális kategóriákat vagy a szeretet „merev rendszertanát” meghatározni; inkább azt szerették volna megvizsgálni, hogy a szeretet kontextusa és tárgya hogyan befolyásolja a szubjektív érzéseket. Elmondásuk szerint eredményeik fontos empirikus adatokat szolgáltatnak a különböző szeretettípusoknál megfigyelhető hasonlóságokról és különbségekről, és arra utalnak, hogy jelentős eltérések lehetnek a megélést illetően. Lényegében a szakemberek szerint a szeretetet nem szabad túlzottan leegyszerűsíteni, mint egyetlen, különálló érzelmet, hanem annak komplexitásában érdemes szemügyre venni azt.

Nyitókép: Jena Ardell/ Getty Images
Forrás: New Atlas

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)