Egy kapcsolatban helye van a nehéz érzéseknek is, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt miként adjuk a másik tudtára. Bemutatjuk az 5 haragnyelvet - rád és a párodra melyik a jellemző?
A kapcsolaton való munkálkodást sokszor egy magasztos és idealizált formában képzeljük el. Csakhogy a nehézségekkel és konfliktusokkal való szembenézés nem mindig cukormázas, és elkerülhetetlen velejárója a másik iránt érzett harag. A negatív érzésekre viszont hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint szükséges rosszra és minél hamarabb szeretnénk megszabadulni tőlük. Pedig a harag, ahogy minden más negatív érzés: üzenet.
Feltárni egymás haragnyelvét azt is jelenti, hogy kézikönyvet kapunk a másikhoz olyan helyzetekben is, amelyek bár nehezek, de ahelyett, hogy elmenekülnénk, szembe merünk nézni velük. Egyrészt azért, mert így megismerjük miből táplálkozik ez az érzés, másrészt mert megérthetjük, hogy mire van szüksége a társunknak.
Így végsősoron nemcsak az a fontos, hogy ismerjük a párunk szeretetnyelvét, és azt, hogyan tudja kifejezni felénk a törődését, hanem legalább ennyire előremozdító erő egy kapcsolatban, ha ismerjük egymás haragnyelvét is. Közös nyelvet beszélni a párkapcsolatban egyedülálló élmény és hatalmas biztonságot nyújt. Azt érezzük, hogy látnak, hallanak, szeretnek és odafigyelnek ránk.
Egy nyelvet beszélünk?
Mint minden idegen nyelv tanulása esetén a szeretet- és haragnyelvek megismerése során is nagyon sok kommunikációs akadályt kell elgördíteni az útból. Ezt tovább nehezíti, hogy az intenzív érzések nagyon gyorsan mellékvágányra terelik a józan észt. A szeretetnyelvekkel ellentétben a legtöbb ember jól ismeri a haragnyelvét, és jóval azután, hogy a szerelmes szavak halvány suttogássá váltak, dühös monológok és háborgások csengenek tovább az ember fülében – a bántás és az elutasítás egyvelege, ami elsüketít és eltompít minden gyengéd érzelmet.
Az 5 haragnyelv:
1. Az igazsághajszoló
Ennek a típusnak a mottója a „nekem igazam van, te pedig tévedsz”. A felsőbbrendűség érzésétől vezérelve ez a nyelv könnyen odáig fajulhat, hogy a vita hevében minden múltbeli hibát felhánytorgattok. Ebben a felállásban mindig van egy vesztes, ami azért nagyon veszélyes, mert nem adja meg a lezárás és feloldozás lehetőségét. Valahol mélyen ez az igazsághajszoló attitűd abból gyökerezik, hogy félünk a sebezhetőség kimutatásától.
2. A megbotránkozó
„Hogy tehetted?” – ez a leggyakrabban elhangzó mondat egy-egy vita közben. A hitetlenség és megbántottság érzése eltompít minden mögöttes üzenetet és elkerülhetetlenül áldozatszerepbe helyezi az egyik felet. Az érzés, hogy nem érdemelte meg, amit a másiktól kapott, egy alá-fölé rendelt viszonyba helyezi a párt, és ez a nyelv vezet leggyakrabban a védekezéshez is.
3. A megtorló
A megtorló típus gondoskodik arról, hogy fizetni fogsz azért, amiért megbántottad. Gyakran úgy fejezi ezt ki, hogy „nem bocsátok meg, és nem felejtek”, vagy a klasszikus „szemet szemért” mentalitást hangsúlyozza. A haragnyelvek közül ez az egyik legmérgezőbb, mert sokszor nem azonnal robban, hanem hosszú ideig szunnyad belül, elfojtva az érzelmet, ami aztán tovább forrongva egy óvatlan pillanatban bosszúvá növi ki magát.
4. A figyelemelterelő
A figyelemelterelés eszköze: „Mi van akkor, amikor te…?”. Ez a kibúvás művészete, és arra használják, hogy elkerüljék a felelősségvállalást, és védekező helyzetbe kényszerítsék a másikat. A saját hibáit rákeni a környezetére és nem hajlandó beismerni azokat, miközben igyekszik előhozakodni a másik olyan gyenge pontjaival, amik elterelik a figyelmet róla. Ez a felnőtt verziója annak, amikor az egyik kezünkkel belenyúlunk a süteményes dobozba, utána pedig fel vagyunk háborodva, hogy üres a doboz.
5. A mentegetőző
Ennek a típusnak a jeligéje a „megérdemelted”. Jellemzően úgy hivatkoznak rá, hogy a karma visszavág, csak ebben az esetben a karmának hatalmas lökést adott valaki, aki jelenleg bíróként és esküdtszékként ül velünk szemben. Ez a haragnyelv mindent meg tud indokolni, ítél és bírál, jellemzően úgy, hogy mindenképpen a másik kerüljön ki vesztesen a szituációból.
Mind az öt haragnyelvben a mögöttes érzelem a félelem – a tévedéstől, attól, hogy kihasználnak. Félelem a kontrollvesztéstől, az igazsággal való szembenézéstől vagy attól, hogy gyengének látnak. A haragnyelvek gyakran kombinálódnak is, és nagyon könnyen elfojtott dühhöz vezethetnek, ha nincsenek megmunkálva és megbeszélve.
Forrás: Psychology Today
Nyitókép: LightFieldStudios/ Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Ti miért vitáztok valójában? Ez a 3 ok bármelyik párkapcsolatban a viták alapja lehet
- 12 leggyakoribb vitaindító, amin a házaspárok hajba kapnak
- Szoktál üzenetben vitázni a pároddal? Elmondjuk, miért ne tedd többé
Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)