A szívószálfüggő, a könyvelő, a fridzsider és a házhozszállítás – A műanyagmentes július, ahogy mi látjuk

Humoros gyarlóságaink egy csokorban

Bármennyire is úgy tűnik, nem egy viccről van szó. A műanyagmentes július kapcsán elgondolkoztunk a megszokásainkon, merthogy jórészt ezek állnak közénk és a zero waste élet közé.

Era – Szívószálfüggők sorakozó!

A műanyagmentes július kapcsán egyre gyakrabban jut eszembe az a videó, amin egy teknőst próbálnak megszabadítani az orrlyukába fúródott szívószáltól. A koktéljaink – valójában felesleges – színes tartozéka, bármilyen nehéz szembesülni vele, akár egy állat életébe is kerülhet. Mégis a poharunkba teszik (vagy tesszük mi magunk). Igen, én is.

Mentségemre szóljon, fényes nappal sikeresen mellőzöm. A limonádé kapcsán néha kissé elcsábulok, de tartom magam az elhatározáshoz: az egyszer használatos műanyagtermékekről le kell mondanom. A nyáresti mulatozások során viszont komoly hiányérzettel küzdök: túlságosan megszoktam, hogy a ciderhez, a koktélhoz vagy épp a fröccshöz jár szívószál. Ilyenkor még az sem tart vissza, hogy mostanra szinte minden szórakozóhelyen külön kell kérni, én bizony beállok a sorba! Csak egy megoldás van a hozzám hasonló szívószálfüggők kiszolgálására: ideje bevetni az alternatív megoldásokat. Nemrég egy szlovén cukrászdában, a híres bledi krémes eredeti lelőhelyén és a Balaton Soundon ért kellemes meglepetés, mindkét helyen papírból készült szívószálat kaptam. Bár hamar elázik és nem túl kellemes a szájban szétmálló papír íze, de hajlandó vagyok lejjebb adni az igényeimből. Ez viszont csak úgy működhet a gyakorlatban, ha még több hely áttér az alternatív megoldásokra. A műanyagmentesség ugyanis nem egyenlő a szívószál kiiktatásával, a cél, hogy búcsút vegyünk a műanyag tányértól, pohártól, evőeszközöktől és persze a szívószáltól is. Szerencsére az Unió is támogat minket ebben a projektben, 2021-től betiltják az egyszer használatos műanyagtermékek forgalmazását. És hogy mi lesz velem addig? A papír után próbát fogok tenni a fémből, az üvegből, a bambuszból, sőt még az ehető anyagokból készült változatokkal is.

Fotó: Ksenia Lokko/Shutterstock

Cinti – Lustaság fél egészség?

A fenntartható életmód már lassan egy éve az életem része. Nem, nem élek teljesen zero waste életet, de lépésről-lépésre próbálok a megszokott rutinomon változtatni – figyelek, hogy minél kevesebb műanyagot használjak, valamint a vásárlási és az étkezési szokásaimat is átalakítottam. Így a műanyagmentes július nekem csak egy átlagos hónap, viszont jó látni, hogy a kihívásnak köszönhetően több ember figyelmét is felkeltette, és egyre többen figyelnek a környezetvédelemre. Annál tragikusabb hír, hogy még mindig vannak, akik csak legyintenek a „globális felmelegedés” szó hallatán. A folyamatosan megdőlő melegrekordok, az Európa-szerte végigsöprő hatalmas viharok és a kaliforniai földrengések még mindig nem elég vészjósló jelek egyesek számára?

A legnagyobb probléma, hogy sokan esélyt sem adnak a fenntartható opcióknak. Miért? Mert a műanyag a kézenfekvőbb és a kényelmesebb megoldás. Néhány napja újból rá kellett döbbennem, hogy az emberi lustaság nem ismer határokat. A könyvelőmnél tett látogatás során a műanyagmentes július is szóba került.

– Én is megpróbálok figyelni rá, de olyan macerás. Persze, hogy a nejlonzacskót veszem el, ha a papírért le kell hajolnom. Sokkal többen használnák őket, ha feljebb tennék ki őket. Nem igaz?

Én pedig vettem egy mély levegőt, elszámoltam magamban háromig és egy erőltetett mosollyal az arcomon csak ennyit mondtam:

De.

Mivel nem akartam új könyvelőt keresni, ezért inkább megtartottam magamnak a véleményem.

Csenge – A zacskó aljára néztem

A műanyagmentességgel kapcsolatban szinte mindenkinek van egy személyes élménye. Az én sztorim pár hónapja történt, amikor a lustaságom annyira eluralkodott rajtam, hogy inkább a netes ételrendelést választottam a bevásárlás és a sorban állás helyett.

Az online áruházban minden földi jóval teletömtem a kosaramat. Két nappal később a futár az ajtómon kopogtatott. Az egész folyamat szuperül ment, amíg meg nem láttam a rendelésemet. Sorra bukkantak fel a műanyagzacskóba bugyolált zöldségek, gyümölcsök, húsok, de még a fűszertasakok is egyenként voltak becsomagolva. Éreztem, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Ennyi nejlonszatyrot még sosem láttam egy helyen. Fél órámba telt kiszabadítani a zsákmányt és elpakolni a hűtőbe. A sárga, kék színű átlátszó zacskók a konyhakövön pihentek. Sokkoló látványt nyújtottak. Összesen huszonkét darabot számoltam össze. Ennyit a huszonkét évem alatt nem termeltem. Szomorúan konstatáltam, hogy bizony sikerült behoznom a „lemaradást”. Egyáltalán nem környezetbarát szolgáltatást választottam, és azóta is a lakásban kerülgetem a zacskókat. Az utazások alatt bennük tárolom a papucsomat és a szennyesnek való ruhát, mert nincs szívem kidobni őket. A lelkiismeret furdalásom csak nő, amikor a tengeri szemétszigetekről olvasok vagy a zacskóba gabalyodott állatok fényképeit nézegetem. Én is ugyanúgy tehetek az ő helyzetükről, ha zacskók tömkelegét rendelem házhoz, és azzal szennyezzem a környezetet.

Egy valamit a műanyagmentes július előtt már megfogadtam: jobban utána fogok járni, hogy mit és milyen áron szerzek be. Azóta boltot váltottam és igyekszem műanyagmentesíteni magamat. Hiszek abban, hogy egy felismerés is sokat számíthat.

Edit – „Fiam, én nagyon igyekszem, de a fagyasztóba hogyan tegyem el a húst?”

A hétvégén a családi asztalnál témaként felhoztam a „műanyagmentes július” mozgalmat, ami nem volt ismeretlen fogalom a nagymamám és az édesapám számára sem. Attól függetlenül, hogy az ország északi csücskében laknak, mindketten hallottak már róla, szerencsére még a csapból is ez folyik. Az említése kapcsán (és miután elkezdtem taglalni, miért is olyan fontos, hogy műanyagmentesen éljünk) szomorú szemekkel néztek maguk elé. A nagymamám rögtön magyarázkodásba kezdett:

– Van saját fonott kosaram, anélkül nem indulok el a boltba és ugye, amikor én voltam gyerek, még nem is volt nejlonzacskó, éppen ezért én a mai napig mindent vászonszütyőkbe teszek. De egy dologgal nem tudok mit kezdeni. Azt mondd meg nekem fiam, hogy a fagyasztóba akkor miben tegyem el a húst?

Akár hiszed, akár nem, vidéken (legalábbis ahonnan én jövök), az emberek még mindig igyekeznek figyelni a környezetükre és kapcsolódni hozzá. Oda még nem szökött be olyan mértékben a digitális világ, az idősek szörnyülködve néznek mindenkit, akinek telefon lóg a kezében, az idejük nagy részét pedig még ma is a kertben töltik, maguk termelik meg azt, amit megesznek, baromfiudvaruk van és vigyáznak arra, amijük van. Például a környezetükre. Éppen ezért, amikor vasárnap visszajöttem a fővárosba, az első dolgom az volt, hogy két vászontáskát csempésszek a kézitáskámba, ahogyan a nagymamám.

Nyitókép: maramorosz/Shutterstock

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: