„A szokásokból való kimozdítás egy lassú folyamat” – Interjú Oltai Katával, a #secondhandseptember mozgalom kapcsán

A #SecondHandSeptember mozgalom kapcsán Oltai Katával beszélgettünk

Kurátor, művészettörténész, bizniszlédi, feminista, anyuka, és nem utolsósorban egy inspiráló személyiség - ha néhány szóban szeretnénk, így tudnánk bemutatni Oltai Katát, akit nemrég a saját second hand üzletében, a Konfekcióban látogattunk meg.

Sokan csak álmodoznak arról, hogy egyszer egy nagy múzeum kurátori pozícióját betölthessék. Oltai Katának ez sikerült, ám a kialakult politikai helyzet miatt 2012-ben végül búcsút intett a Ludwig Múzeumnak. Miután világossá vált számára, hogy az új rendszer és a velejáró szellemi közeg ellentmond saját elveinek, Kata új utakat keresett és kialakította saját játékterét. Non-profit galériája, a FERi elindításához olyan üzleti modellt keresett, amivel kikerülheti a pályázati pénzek igénylését. Ekkor jött a saját second hand butik ötlete, ami 2016-ban nyitotta meg kapuit és azóta is az underground arcok törzshelyének számít.

A Konfekció nevű üzlet a nyolcadik kerületben, pontosabban a Víg utcában található. Kívülről teljesen beleillik a környék miliőjébe, de belépve az ajtón egy valóságos időutazásban lehet részünk. A gondosan kialakított enteriőr, a fogasokon felsorakozó különleges ruhák, a jól átgondolt koncepció láttán még azok is sejthetik, hogy ezúttal nem egy átlagos second hand üzletbe érkeztek, akik azelőtt sosem hallották Oltai Kata nevét. Katát a Second Hand September mozgalom kapcsán kerestük meg és örömmel válaszolt kérdéseinkre:

– Mikor hallottál először a Second Hand September nevű mozgalomról?

– Néhány héttel ezelőtt, amikor az egyik vásárló egy videóklipphez vitt el néhány ruhát az üzletből. Ő említette meg ezt a kifejezetten ruhákra és tárgyakra vonatkozó kezdeményezést, ami arra sarkallja az embereket, hogy csökkentsék az ökolábnyomukat.

– Mit gondolsz, mennyire lehet sikeres ez a kampány? Hatással lehet az emberek vásárlási szokásaira?

– Rengeteg dologról azt gondoljuk, hogy kicsi az eredményessége egy adott kampányidőszak alatt, de azért ez ennél jóval összetettebb. Én abban hiszek, hogy nem tudjuk lemérni koncentrikusan, hogyan és mikor épülnek be bizonyos dolgok az életünkbe. Lehet, hogy valami nem azonnal ér el sikert, hanem később, amikor harmadszor-ötödször halljuk, akkor hozza el azt az élményt, ami megváltoztatja a fontossági sorrendet. A legfontosabb szerintem – mint emberi tulajdonság is – a kíváncsiság, hogy nyitottak legyünk olyan dolgokra, amik nekünk újdonságnak számítanak. Egy Second Hand September miatt is megismerhetjük, mások hogyan gondolkodnak, mennyire más módon fogják fel az életet, benne az embereket, a közösségeket, a különböző attitűdök egymás mellettiségét. Ezeknek a lemérhetősége nem ad hoc. Ezért, mint a legtöbb kulturális terméknek, egy ilyen kampánynak sem feltétlenül van azonnali eredménye.

– Azt mondod, lehet, hogy a Second Hand September hatását csak hónapokkal később érezzük majd?

– A Second Hand September sikerét nem októberben kell mérni és nem abban, hogy mennyivel nőtt bizonyos boltok forgalma. Legalábbis szerintem nem ebben kellene, mert ez máshogy épül be a köztudatba. Van, hogy időbe telik mire megtaláljuk azokat a modelleket – értsd kampányokat és üzleteket – amelyekkel azonosulni tudunk. Fontos, hogy ne rohanjunk be az első second hand üzletbe, hanem vegyük figyelembe az üzletpolitikát, a kommunikációt, a vizualitást és azt, hogy milyen tárgyak vagy ruhák kerülnek a kínálatba.

– Szerinted fenn tud maradni egy olyan second hand üzlet, aminél a haszonszerzés nem prioritás?

– Egy csomó antikapitalista vállalkozás – amit én is erősen képviselek – nem az üzleti mutatókban méri a sikerét. Nem arra hegyezzük ki a hangsúlyt, hogy a nettó/bruttó bevételünk milyen számokat produkál. A célunk inkább a szemléletmód formálása, ami soha sem volt egy gyors dolog. A komfortzónából, a szokásokból való kimozdítás és a sztereotípiák eltüntetése egy lassú folyamat. Az lesz a döntő, hogy ki az, aki konzekvensen vagy izgalmasan, esetleg önirónikusan tud képviselni valamit.

View this post on Instagram

?

A post shared by oltai kata (@oltaikata) on

– Úgy érzem, neked nagyon fontos az önirónia, mert ez a Konfekció és a FERi Galléria viszonylatában is központi szerephez jut.

– Igen. Szerintem most egy kicsit mindenki úgy érzi, hogy egy fojtógyűrű van a nyaka körül. Folyamatosan azt halljuk, hogy elpusztul a Föld, ne vegyél semmit, a divat felesleges, a művészet szintúgy, az életben minden rossz, amihez pénz tapadés még sorolhatnánk. Nagyon drasztikusan fogunk fel mindent, ilyenkor jól jön az önirónia. Az biztos, hogy sok mindenen kell változtatnunk, ami kényelmes és komfortos volt. Ez a vásárlási szokásainkra ugyanúgy igaz. Sokkal kritikusabban kell figyelni azt is, hogy melyik intézmény hogyan kommunikál és a mögött valójában mi rejtőzik. Itt most főként a nagy cégek conscious, azaz fenntartható jelzővel ellátott vállalásaira célzok. Szerencsére a fiatalabb generáció elég érzékeny erre a témára, így nincs minden veszve.

– Mit gondolsz a second hand helyzetéről itthon? Mi lehet az oka annak, hogy egyre többen vásárolnak turkálókban?

– Először is ennek van egy gazdasági része, hogy jóval olcsóbb. Itt rögtön kiemelném, hogy szerintem nagyon káros jelenség az angol, holland franchise turkálók, second hand üzletek előretörése. A turkáló szó talán sokaknak egy kicsit lealacsonyítónak hangozhat, bár, én nagyon szeretem és kimondottan ezeken a nagy vasketreces turkálókon nőttem fel. Szóval, ezek az üzletek az 1-2 évvel ezelőtti angol, holland, skandináv fast fashion divatot forgatják át. Az is köztudott jelenség, hogy a szegényebb régiókban, még Magyarországon is pénzért adják el azokat a ruhákat, amiket egyébként külföldön megsemmisítenének. Ez a fajta second hand – aminek megvan a földgömb logósabb, kvázi ökotudatosabban eladott verziója is Budapesten – körülbelül ugyanazt csinálja, mint az Inditex. Mindenből, még a szemétből is minél gyorsabban bevételt akarnak generálni. Arra biztatják az embereket, hogy gyakran és sokat vásároljanak, ezzel pedig tönkreteszik azokat, akik máshogy vagy kicsiben szeretnék csinálni. Nem hányom a keresztet azokra sem, akik fast fashion cégeknél vásárolnak, de azért bele kellene gondolniuk, mit támogatnak. Nekem például az tette fel az i-re a pontot, amikor ezek a cégek azt kezdték el hangsúlyozni, hogy etikus és fenntartható ruhákat gyártanak. Miközben például a gyerekmunka miatt ott szerepelnek a különböző feketelistákon. Szerintem fontos, hogy erről minél többen tudjanak, így annál nagyobb az esély arra, hogy elkezd bennük motoszkálni az, hogy ez nem helyes. Tök jól néz ki és jól koppintják a nagy tervezőket, de mégis égeti a bőrödet és kínos viselni. 

– Téged mi az, ami megfog egy használtruha üzletben?

– Nekem attól izgalmas egy second hand és igazából minden más, hogy karakteres, karizmatikus az a személy, aki csinálja. A régi, ’80-as évek óta működő maszekokra ez volt a jellemző és ezért szerettem odajárni. Sajnos közülük sokan nincsenek már köztünk vagy abbahagyták, mert kiöregedtek, pedig azok voltak az igazi turkálók. Én igénylem a személyes kapcsolatokat, kicsit talán jobban is, mint mások. Érdekes, a tesóm például nem szeret kisebb boltokba járni, mert ő a totál neutrális vásárlást preferálja. De akad, aki rosszul van attól, ha beszélgetni kell. Persze nem kötelező, de egy kisebb, intimebb térben más a légkör.

– Én azt vettem észre, hogy az utóbbi időben elég sok kisebb second hand üzlet nyílt a városban. Ezek szerint nem te vagy az egyetlen, aki szerint fontos a személyesebb vásárlási élmény…

– Igen, azt gondolom sokan osztoznak a véleményemen. Elég sok ilyen üzlet van, az ismerőseim közül többen saját üzletet nyitottak, de aztán sok embernél elfogyott a kedv, a lendület vagy a gazdasági levegő. Pedig szerintem nincs annál izgalmasabb, mint összeszedegetni az üzleted kínálatát. Ez persze nagyon eltérő lehet – van, aki egyenként kutat fel minden egyes darabot és vannak, akik a vidéki nagykerekből szerzik be a nagy csomag ruhákat.

– Elég csak körbenézni, látszik, hogy nagyon gondosan ügyelsz arra, milyen darabok kerülhetnek be a Konfekcióba. Mi alapján válogatod össze a kínálatot?

– Nagyon sokat járok vidéki és fővárosi piacokra, ahol a legtöbb árust már régóta ismerem. Tudják, milyen az ízlésem, hogy én a minél szélsőségesebb darabokat keresem. Két éve elkezdtem újra intenzívebben varrni és átalakítani azokat termékeket, amiket a Konfekcióban árulok, szóval most már a rongyok is jöhetnek. Alapvetően engem az anyag fog meg – egy izgalmas struktúra, szín vagy minta mellett mindegy, hogy milyen a fazon. A bolt berendezése során ügyelek a színek harmóniájára, az átmenetekre. Szándékosan nincsenek szétválogatva a ruhák funkció vagy nem szerint. Én abban hiszek, hogy bármit felvehetünk és mindig erre ösztönzök másokat is. Bármit meg lehet tűzni, átalakítani. Ez része a testtudatosságnak, annak, hogy a saját testeddel bármit kezdhetsz. Ez a divattörténet során mindig így volt. Például az ókori görögök egy hatalmas téglalap alakú anyagot használtak a tunikájukhoz, amiből semmit sem vágtak le, mert olyan értékesnek tartották a textíliát. Az anyagmennyiség redőzésével, a zsebek formálásával és tűzéssel szabták magukra a ruhát. A különböző korokból származó darabok mellett, próbálok minél több népművészeti viseletet is összegyűjteni.

– Van olyan gyerekkori emléked, ami a second hand ruhákkal kapcsolatos?

– Konkrét élményem nincsen, mivel én a legnagyobb hiánygazdaság idején, a rendszerváltás után voltam kamasz. Minden összeomlott, senkinek sem volt pénze. A barátaimmal elkezdtük összegyűjteni anyáink, nagyanyáink ruháit és felfedeztük azokat a budapesti helyeket, ahol olcsón tudtunk új dolgokhoz jutni. Kifejezett second hand üzlet akkoriban még nem volt, talán a Ciánkáli, de az is drágábbnak számított. Szóval, mi kezdtük el átalakítani a cuccokat, először csak egyszerű pelenkaöltésekkel. Ha ezekhez kikönyörögtél egy új Martenst a szüleidtől, akkor nagyon menőnek számítottál. Nekem sikerült, bár halálian drága volt egy pár. Nem is tudom, hogy tudták megvenni nekem. Igaz, fél számmal kisebb volt és nagyon nyomott, de még ez sem számított.

– Azok a régi szép idők?

– Számomra ez egy nagyon jó időszak volt. Nagyjából egy hónapja volt itt Béka, aki egy ős second handes legendának számít, ő csinálta az Iguanát (Iguana Retro alternatív belvárosi bolt – a szerk.). Vele beszélgettünk erről. Én például rajongok a ’70-es, ’80-as évekért, de azok a ruhák már lassan elöregszenek. Tönkremennek a textilek, csak a nejlon az, ami százezer évig megmarad.

– Nálad azért még fel lehet fedezni egy-két darabot ezekből a korokból, meg persze néhány frissebb, de annál különlegesebb vagy kifejezetten extrém ruhát is. Ezek is megtalálják a gazdájukat?

– Tény, hogy nem átlagos az üzlet kínálata. Sokan vannak úgy vele, hogy tetszik nekik valami, de mégsem veszik meg. Rengetegszer hallom, hogy „nagyon tetszik, de én nem merném felhúzni” vagy „rajtad annyira jól áll, de én nem venném fel”. Van, hogy visszakérdezek és megpróbálom a vásárlókat ráébreszteni, hogy „miért, mi történhet, ha felveszed?”. Néha meg kell pöccinteni az embereket, hogy kilépjenek a komfortzónájukból.

– Figyeled a vásárlók visszajelzését is vagy teljes mértékben a saját ízlésed alapján válogatod össze a ruhákat?

– Őszintén szólva, csak olyat árulok, ami nekem is tetszik. Ha a biztos eladásra mennék, akkor a ’90-es évek kicsit lebutított divatjától, a sporty cuccoktól, nagyméretű melegítőfelsőktől és farmerkabátoktól roskadoznának az állványok.

– Nálad a vizuális látvány és a felelősségvállalás tényleg megelőzi az üzleti célokat. Elégedett vagy azzal, amit a Konfekcióval, mint antifashion egységgel képviselsz?

– Valóban, akad olyan ruha is, amire azt mondom, nem eladó, mert szeretem nézni és az összkép miatt nekem fontos, hogy itt legyen. Inkább egy olyan teret akarok létrehozni – nyilván a kurátori mivoltamból eredendően – ami megtestesíti azt, amit én képviselek. Egy színnel, egy képpel vagy a ruhák sorrendjével az a célom, hogy az emberekben felmerüljön egy gondolat. Vizuálisan úgy próbálom a dolgokat összerakni, hogy az emberek végre elfelejtsék a berögzült tévhiteket. Például, hogy nem keverjük a különböző mintákat, a piroshoz nem húzunk lilát, és az ehhez hasonló dolgok eliminálása a misszióm. Fontos, hogyan tudok stimulálni embereket. Szóval abszolút nem a biztosra megyek. Amit sajnálok, hogy az explicitebb férfi ruhák vagy a dragesebb vonal itthon nem nagyon képviseli magát. Például a nagyméretű, vagány cuccokat nehéz Magyarországon összeszedni. Külföldre már ritkábban járok, a szállítási költségek miatt pedig nem éri meg rendelni sem. Ezek a tényezők egy picit korlátozzák, hogy mihez lenne kedvem igazából, de így is meg vagyok elégedve a Konfekcióval.

Nyitókép: Családi archívum

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: