Csak így érdemes szünetet tartani egy párkapcsolatban

Működhet-e a kapcsolat, ha egy ideig nem találkoztok egymással?

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, ám amikor éppen átélünk egyet, hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a derűsebb napokról, és csak a nehézségeket vesszük észre. Ilyenkor jól jön egy kis szünet.

Nem biztos, hogy egy nagyobb vita vagy véleménykülönbség egy szerelem végét jelenti, csupán azt, hogy dolgoznotok kell a megoldáson. Amennyiben hosszú ideje vagytok mélyponton, felmerülhet a szünet ötlete is – esetenként ugyanis egy kis távollét még jót is tehet az érzelmek elmélyülésének, így mindkettőtök higgadtabb fejjel tud majd kommunikálni a problémákról.

„A legtöbb kliensem annyira beleragad egy-egy problémákkal teli helyzetbe, hogy falat emelnek maguk köré érzelmileg” – mesélte Simone Bose, párkapcsolati terapeuta. „Meg akarják menteni a kapcsolatukat, hiszen szeretik a partnerüket, de olyannyira nincs előttük pozitív minta, hogy nem látják a kiutat. Ilyenkor szoktam szünetet javasolni.

Légy önmagad!

Ha úgy érzed, az utóbbi időben elhanyagoltad a barátaidat, a hobbijaidat, és csak a párodra fókuszáltál, lehet, hogy ideje egy lépést hátrébb lépni és egy kicsit kívülről megvizsgálni a helyzetet. Amennyiben nem törődsz magaddal, egyre inkább elveszíted majd az önbizalmad, így a partnered sem feltétlenül azt az embert fogja már látni benned, akibe az elején beleszeretett. Szánj időt magadra, és a dolgokra amiket szeretsz, és meglátod, köztetek is gördülékenyebben mennek majd a dolgok.

A szünet segíthet abban, hogy újra egymásra találjatok Fotó: G-stockstudio / Shutterstock

Miben segíthet a szünet?

A külön töltött idő kiváló alkalom arra, hogy mindketten magatokban reflektáljatok az eseményekre. Az állandó veszekedéseknek részben az is az oka, hogy egyszerűen nincs „gyógyulási periódus” és újra és újra ugyanazokat a sebeket tépitek fel. Az elvonulás segíthet abban, hogy átértékeld a korábban elhangzott mondatokat, sőt, arra is rájöhetsz, hogy valójában mi okozta a problémát.

Mondd el, hogy szükséged van egy kis időre

Semmiképpen se veszekedés közben, üvöltve mondd a párodnak, hogy szünetet akarsz. A legfontosabb, hogy világossá tedd, nagyon szereted őt, csak egyszerűen kell egy kis idő. Beszélj kedvesen, nyugodtan, szeretetteljesen, és tisztázd le, mire akarod szánni ezt periódust: például több időt szeretnél tölteni a családoddal, a barátaiddal.

És ha már együtt éltek? Valamelyikőtök költözzön át a barátaihoz, családhoz – ezzel is jelezve, hogy csupán egy átmeneti időszakról van szó – ám semmiképpen se béreljetek külön lakást!

Válogasd meg a szavaidat, amikor szünetet kérsz, mert komoly fájdalmat is okozhatsz velük! Fotó: Antonio Guillem / Shutterstock

Tartsátok a kapcsolatot!

Amennyiben tényleg szünetet szeretnél és nem szakítani, ne szakítsd meg a kontaktot. Ne feledd: a cél az, hogy együtt túllendüljetek a gondokon. Egyezzetek meg, milyen időközönként beszéltek majd és milyen formában, és tartsátok magatokat az együtt felállított szabályokhoz. Fontos, hogy találjatok valamilyen arany középutat abban, milyen gyakoriak legyenek a hívások, hogy egyik fél érdekei se sérüljenek.

Tűzz ki egy időpontot!

Fontos, hogy legyen valamilyen limit, hogy legfeljebb mennyi időt töltötök egymástól távol. Bose szerint a három hónap a legtöbb párnál működik, de találjátok meg, számotokra mennyi lenne az ideális. Ha a szünet több mint fél éve tart, fontos átgondolnotok, hogy valóban együtt érdemes-e folytatnotok!

Amennyiben viszont csak néhány hétről vagy hónapról van szó, meglátjátok mennyi pozitív hatása van az énidőnek, ráadásul az érzés, hogy hiányoztatok egymásnak felpezsdíti majd a szenvedélyt.

Akkor most másokkal is szabad?

Ez a gondolat sem ördögtől való, azonban a szexuális kísérletezésnek csak akkor szabad teret engedni, ha mindkét fél erre vágyik. Amennyiben bármelyikőtöknek is fájdalmat jelent, ha a másik ismerkedik, azt tiszteletben kell tartani – a szünetnek csak úgy van értelme, ha őszinték vagytok egymással. Amennyiben egyikőtök csak azért akar időt, hogy kalandozhasson egy kicsit, ideje egy komoly beszélgetésnek.

Találkozhattok másokkal is, amennyiben mindkettőtöknek erre van szüksége Fotó: 4 PM production / Shutterstock

Hogyan tovább?

Fontos, hogy tudatosítsátok, miért szükséges a szünet: megoldásokat szeretnétek találni a problémáitokra és szívesen koncentrálnátok egy picit csak saját magatokra? Érdemes felkeresni egy párterapeutát is, aki segíthet a mélyebb konfliktusok feloldásában. Legyetek egymással végig őszinték és igyekezzetek higgadtan kommunikálni, hiszen a cél az, hogy mindketten boldogan folytassátok tovább.

Nyitókép: Motortion Films / Shutterstock

( www.redonline.co.uk )

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: