Már megint egy szót sem szólt vacsora alatt? Máskor meg folyton elbeszéltek egymás mellett? Elszigetelve érzed magad, pedig párkapcsolatban élsz?
Alkalmanként mindenki magányosnak érzi magát. Amikor nincs kivel megosztanod egy ebédet, épp senki nem ér rá hétvégén, vagy be kell illeszkedni egy új munkahelyre. De ez az érzés az elmúlt pár évtizedben – főleg a fiatalabbak körében – krónikussá vált. A magány, vagyis a fizikai és/vagy érzelmi elszigetelődés azonban nemcsak az egyedülállókat, hanem még a legjobban induló párkapcsolatot is veszélyeztetheti.
A magány egyedülállóként is kínzó, de a rossz kapcsolatból fakadó elszigeteltség érzése szinte pusztító, mivel lassan vesz el az emberből mindent, ami azzá teszi, aki.
Vele vagyok magányos, vagy nélküle is az lennék?
Fontos kettéválasztani a kapcsolatban tapasztalt magány forrását. Az érzelmi eltávolodást ugyanis a kapcsolat nem megfelelő minősége mellett okozhatja egy benned tátongó űr is, amivel együtt lépsz be a kapcsolatba, tudat alatt a másiktól várva a megváltást. „Azok a gyógyító célzatú kapcsolatok, amik eleve egy ilyen hiány betöltése miatt jönnek létre sosem lesznek igazán működőképesek. Ezeket egy gyermekkorban kimaradt érzelem pótlásának a reménye táplálja, nem pedig a kölcsönös növekedés ígérete.” – emelte ki Heller Csilla krízistanácsadó szakpszichológus, aki szerint fontos megérteni, mit jelent egy egészséges kapcsolatban élni.
Mit várunk egy kapcsolattól?
„A növekedésmotivált kapcsolatban azért vagyunk a párunkkal, mert az együttlét örömet jelent, miközben értéket hozunk létre, együtt kiteljesedünk. A hiánymotivált kapcsolódáskor viszont valamilyen tudattalan, be nem teljesült vágyunk kielégítésére és behajtására használjuk a társunkat.” – mondta, majd felvázolta, hogyan vezethet mindez egy sérüléseket elmélyítő kapcsolathoz. „Találkozik két, sérüléseket hurcoló ember: egy küzdő, aki vezekel, esetleg bizonyítani akar, és egy másik, aki alapvetően nem is tudja, hogyan kell kifejezni, meghallgatni, meghallani, odafigyelni, mert gyermekkorában nem kapott ilyen jellegű törődést. A biztonságot eddig az jelentette számára, ha békén hagyják, de ha ezt bolygatni kezdik, védekezik, támad, a másikat okolja. Közben mindketten ugyanazt a gyermeki elutasítást élik át, csak más formában.
Ördögi kört tartunk fenn, míg felnőtt fejjel a másiktól várjuk azt a fajta törődést, amit kisgyermekként a szüleinktől kellett volna megkapnunk.
Honnan ismerheted fel, hogy a boldogtalanságot a párkapcsolati magány okozza?
- Nincs kivel megosztani az érzéseidet, gondolataidat: nem szerveztek közös programot a pároddal, nem hallgat végig, vagy ha meg is teszi, látszik rajta, hogy terhes neki, vagy a telefonja sokkal jobban érdekli nálad.
- Nem remélhetsz tőle érzelmi támogatást, vagy segítséget: úgy érzed, inkább a saját kezedbe veszed a dolgokat, mert úgysem kapnál segítséget a párodtól.
- Nem kapsz figyelmet, saját szükségleteid másodrendűvé válnak: érzéseid megélése háttérbe szorul, mert már nem érdeklődik irántad.
Gyakran előforduló probléma a szerelmi viszonyoknál, hogy a kezdeti harmóniát hirtelen felváltja egyfajta elszigetelődés. A legharmonikusabb párkapcsolatokban is megtörténhet az, hogy egy időre messze sodródtok egymástól érzelmileg. Egy amerikai felmérés szerint az Egyesült Államok teljes lakosságának 46 százaléka érzi magát rendszeresen magányosnak, és azok, akik a családjukkal elégedetlenek 28 százalékban érzik magukat állandóan, vagy az idő legnagyobb részében elszigetelve. A sebezhetőségtől való félelem zárkózottabbá teszi az embert, de a közösségi média kifejezetten rossz hatással van az egy háztartásban élők kapcsolatára.
Egymás mellett, de nem egymással
A közösségi média-függőség modern korunk rákfenéjeként eltaszít minket a párunktól. Úgy tűnhet, hogy hiába próbálunk, sosem leszünk olyan izgalmasak a napunk elmesélése közben, mint a világhálóról percenként ránk zúduló információtömeg. „Régen rengeteg kommunikációs helyzetbe sodortuk magunkat már azzal is, hogy kiléptünk az utcára. Egy-egy útbaigazítás, vagy kedves mosoly a buszon olyan mikrogesztusokat generált, amik erős társadalmi összekötőfonalakat eredményeztek.” – mondta a témával kapcsolatban a szakpszichológus, aki párterapeutaként gyakran találkozik a társas magány problémájával. Szerinte a magány mostanra népbetegséggé vált, ami alól a kapcsolatban élők sem mentesülhetnek.
Mit tegyünk miután felismertük a problémát?
Először mindenképpen magadban kell tisztán látni a dolgokat. A kulcs az önismeret. Minél jobban ismered magad, annál inkább tudatában leszel annak, mire vágysz, mik a szükségleteid. Ha a gyermekkorból magaddal hozott magány a kapcsolat megkeserítője, érdemes öngyógyítással kezdeni a folyamatot. Ha barátokkal és egyedül nem jön elő a fojtogató érzés, akkor azonban érdemes leülnöd a pároddal, hogy beszéljetek az érzéseidről. Ha félsz a reakciójától, vagy nem tudod, hogyan tálald neki a benned zajló dolgokat, jegyezd meg: az ÉN üzenetekkel való kommunikálás mindig célravezető! „Én ezt érzem…, ezt váltja ki belőlem…” így nem lesz vádló vagy támadó a megfogalmazás. Vezessetek be telefonmentes estéket, legyen minden héten egy randinap, amikor kettesben elmentek valahova, vagy csináltok valamit. Az előre betervezett minőségi idők egy idő után természetessé válnak, ami visszatereli a kapcsolatot az elszigetelt, vagy épp virtuális térből a valóságba.
Nyitókép: Damir Khabirov/Shutterstock
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Hogy lenne gyerekjáték, ha felér egy igazi párterápiával?
- Teszt: Kerülj közelebb önmagadhoz!
- „Akkor lehet jó életet élni, ha a vágyaink erősebbek, mint a félelmeink” – Backpacker Borival beszélgettünk
