„Ez az egész egy inspirációs fürdő, amibe csak beleül a néző, és várja, hogy hasson rá” – a TEDx előadások kulisszatitkai

Németh-Bite Barbarával és Szabados Andreával, a TEDx-Liberty-Bridge-Women alapítóival beszélgettünk

10-12 perces beszélgetések, amik sorsfordító tettekre és gondolatokra sarkallnak. Bízunk benne, hogy a TED és TEDx videók senki előtt nem ismeretlenek, ha mégis, akkor reméljük, az interjú után első utad a hazai TEDx-Women honlapjára vezet majd.

– A világon – kis túlzással – bárki szervezhet TEDx rendezvényt. Persze csak, ha képes megfelelni az igen komoly kritériumrendszernek, amelyek közül az egyik az, hogy kizárólag önkéntes módon szerveződhetnek ezek az események. Nektek miért volt fontos, hogy csatlakozzatok a TED szellemiségéhez?

BARBARA: A TED és persze a TEDx nemcsak egy nyitott akadémia, nemcsak egy olyan színpad, ahol érdekes izgalmas, neves és inspiráló emberek mesélnek, hanem egy olyan kultúraformáló mód is, ami arra késztet mindannyiunkat, hogy kapcsolódjunk és, hogy emberibben forduljunk a másikhoz, még akkor is, ha idegen számunkra. Az esemény nyitott, elfogadó és humánus légkört teremt. A néző és a beszélő kapcsolódik egymáshoz, nemcsak a rendezvényen, hanem később az online térben is, ha valaki visszanézi az előadásokat YouTube-on. A kultúraformáló hatás mellett van ebben egy társadalmi felelősségvállalás is, nem véletlen, hogy TEDx-Women-t szervezünk. A rendezvénnyel és az utána történő eseményekkel a nők jelenlegi helyzetét és jövőjét formáljuk. Személyesen az motivál, hogy van ebben az egészben valami óriási kreatív energia: megtalálni az előadókat, formálni az eseményt, hozzátenni a művészetet, kitalálni a dramaturgiát. Ami születik, az mutatós, szép, menő, amihez jó csatlakozni.

ANDREA: Azért is szervezünk TEDx-Women-t, mert abban bízunk, hogy 10, esetleg 20 év múlva egyszer csak megkérdezik majd tőlünk: egyáltalán mi szükség volt egy külön női témákat képviselő eseményre. Az a víziónk, hogy idővel nem nőügyek és férfiügyek lesznek, hanem egyszerűen csak ügyek, témák, amik a társadalmat és az embereket érintik. De fontos az is, hogy a gyerekeink kiegyensúlyozott életet élhessenek, és olyan kapcsolatokkal rendelkezzenek, amelyek nincsenek tele feszültségforrásokkal és apró tüskékkel, olyanokkal, amik ma még megnehezítik a mindennapokat. Hogy ezt elérjük, beszélnünk kell a fontos témákról, a kapcsolódásról, elfogadásról, ez is a célunk a TEDx-Liberty-Bridge-Women konferenciákkal.

– 10-20 évet ugrottunk előre az időben gondolatban. Valóban elég ennyi, hogy feloldjuk a nők és a férfiak közötti különbségeket, hogy az egyenjogúság mindenhol jelen legyen vagy, hogy elfelejtsük például az üvegplafon jelenséget? Mit lehet tenni azért, hogy közelebb kerüljünk ehhez az idilli állapothoz?

ANDREA: Mi rengeteg inspiráló emberrel találkozunk. Nyitott szemmel járunk, és egész évben azt keressük, hogy ki az, akit ki akarunk hangosítani az egész világnak. Mert a konferencia kapcsán nemcsak az eseményről érdemes beszélni, hanem arról is, hogy ezek a gondolatok felkerülnek a netre, és onnantól önálló életet élnek. Idén 22 olyan tartalomdarabkát hozunk létre közösen, amelyek akár önmagukban is változást hozhatnak. A TEDx-Liberty-Bridge-Women valójában egy platform, ahol olyan emberek találkoznak, akik megosztják egymással a gondolataikat és elmondják, hogy miként lehetne jobb a világ, ezzel közelebb kerülhetünk az idillhez. Másrészt az is elősegíti a változást, hogy a nézők soraiban olyan emberek ülnek, akik vágyják az inspirációt és ég bennük a tenni akarás. Az előadókra visszatérve, ők az előadásukon túl azzal tesznek a változásért, hogy kapcsolódnak: Hitka Viki, képzőművész például beállt önkéntesnek Benkő Fruzsi InDaHouse projektjébe, és így valami még erősebb született. Ezt a folyamatot végignézni – számomra -, jutalomjáték.

– A világban rengeteg inspiráló ember szaladgál. Hogyan választjátok ki, hogy kik azok, akik beférnek az adott évben az előadók sorába?

BARBARA: Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint az újságírók, akik mindenhol a téma után kutatnak. Mi így gyűjtögetjük egy Excel táblában azokat, akiket valamiért érdekesnek találunk. Amikor megérkezik az aktuális TEDx-Women téma, akkor leülünk Andival és gyártunk egy körülbelül 50 fős shortlistet. Ezután mindenkivel leülünk egy órára, majd eldöntjük, hogy ki legyen az a 21-22 ember, akit szeretnénk az adott évben hallani. Nagyon izgalmas a harmadik évben azt megélni, hogy presztízs lett nálunk előadni.

ANDREA: Úgy állítjuk össze az előadói csokrot, hogy minél több területről legyenek mesélők: művészet, civilszervezetek, oktatás, egészségügy…

BARBARA: Illetve az üzleti világban meghatározó embereket is keresünk.

ANDREA: Meg start uppert, világmegváltót, nőket és férfiakat vegyesen.

BARBARA: Sőt, volt 16 éves és 67 éves előadónk is.

ANDREA: A kérdésedre a válasz: talán az a legfontosabb, hogy izgalmas és újszerű ötleteket és gondolatokat keresünk, amik minket is formálnak. De a java csak a kiválasztás után jön. Az előadókkal profi coachok dolgoznak fél éven keresztül, illetve mi is adnunk egy biztonsági hálót az előadóknak. Elmondjuk, hogy mi kell egy jó TED előadáshoz, és, ha elbizonytalanodnának – mert ez is hozzátartozik a dologhoz –, akkor átsegítjük őket a nehéz pillanatokon.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a TEDx Liberty Bridge Women konferenciát.

– Szokás azt mondani, hogy mindenkiben van egy könyv. Ebből kiindulva, biztosan mindenkiben ott lapul egy üzenet is. No, de ezt belesűríteni egy rövid beszédbe, nem könnyű…

BARBARA: Ezért dolgoznak profi coachok az előadókkal, akik ráadásul pontosan tudják, hogy milyen egy jó TED előadás és ismerik a storytelling módszertanát is. A 11 fős coach csapatunk és a felkészítés módszertana egyébként nemzetközi szinten is rendkívüli. Ennek köszönhetjük, hogy évről évre olyan előadások születnek, amik az online térben is továbbélnek.

ANDREA: Vannak üzenetek, amiket újra és újra meg tudok nézni. Időnként fogom magam és elindítom Borbély Alexandra, Tisza Kata vagy Fekete Andi előadását. Rendkívüli, hogy mindig tudnak mondani valamit. Ez nem lehet véletlen.

– Mitől lesz az üzenet TEDx-Liberty-Bridge-Women-es?

BARBARA: Egyes üzenetekre elsőre ráfoghatnánk, hogy közhelyesek. Miközben mindannyian tudjuk, hogy a közhelyek között vannak a legnagyobb igazságok. Attól lesz TEDx-Liberty-Bridge-Women-es egy előadás, hogy ott van a látszólagos közhely mögött az ember, akinek a munkássága, a története, az akarata, az élete meg a jövőképe megtölti olyan tartalommal, amitől elhisszük, hogy ez a közhely igaz. De jellemző még ránk, hogy egy-egy témában felsorakoztatunk egy pro és egy kontra érvet is, egymás után, ami megint csak a nyitott szemléletünket erősíti. Mert szerintünk – teljesen rendben van az, ha „A” ember így gondolkodik, és utána jön „B”, aki pedig amúgy. Mindkettő lehet igaz, azt pedig döntse el a néző, hogy neki melyik szól. Integrálja ő a hallottakat szabadon.

– Elnézve a 22 fős előadói listát, sűrű nap elé néznek a résztvevők december 14-én…

ANDREA: Kétórás felvonások lesznek, egy felvonáson belül 6-7 üzenet kap helyet. Figyeltünk arra, hogy egy nyers üzenet után valami könnyebb jöjjön, fiatal hang után érettebb. Kétségtelen, hogy ez az egész nap olyan, mint egy inspirációs fürdő, sőt, inkább egy jakuzzi, amibe csak beleül a néző, és várja, hogy hasson rá. A szünetekben aztán le lehet kicsit lazulni, sok izgalmas programmal készülnek a partnereink. Sőt, egy applikációja is lesz az eseménynek, amin keresztül a nézők könnyebben nyomon követhetik a nap eseményeit. Próbálunk minden jót belecsomagolni ebbe a napba, miközben az sem mellékes, hogy kiálljunk a számunkra fontos ügyek mellett. Idén például úgy döntöttünk, hogy nem palackozott vizet szolgálunk fel a vendégeknek, hanem lesz vízgép és repohár. Egy nagyon lelkes és ügyes csapat áll a rendezvény mögött, akik nélkül elképzelhetetlen lenne ez az egész.

– Fontos tabutémák kerültek elő eddig is. Mi az, amiről a későbbiekben is érdemes lenne beszélni?

BARBARA: Nem kell mindig új tabunkat keresni. Attól, hogy egyszer beszélsz róla, még nincs megoldva, sőt. Most is lesznek ismétlődő tabuk, mint például a bántalmazás, a félelem. Hogy szabad-e nekünk 21. századi emberként félni. És persze az egész esemény egy óriási tabut döntöget évről évre: attól, hogy nőnek születtünk, használhatjuk-e azt az erőt, amivel rendelkezünk.

– Mit tanácsoltok a konferencián vagy később a számítógép előtt ülő nézőnek?

BARBARA: Legyen jelen és legyen nyitott végig. Hallani fog majd olyan dolgokat, amik távol állnak tőle, de maradjon kíváncsi  mindvégig.

Ha idén te is szívesen ellátogatnál a TEDx Liberty Bridge Women: Bátor X Briliáns konferenciára, ITT tudsz jegyet váltani! Még több részlet az esemény Facebook oldalán!

Nyitókép: Chripko Lili

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: