Szokatlan színházi kísérlet, három rendező, egy színész, egy előadás: dokumítosz... mindezek mellett a darabbal kapcsolatban mégis az a legfontosabb, hogy szinte bármelyikünkről szólhatna.
Závada Péter drámát írt Eke Angéla saját történetéből. A szöveget átadták két rendezőnek – Spáh Dávid, Sándor Dániel – és egy rendezőpárosnak – Gryllus Dorka és Soós Attila –, akik aztán a maguk módján, egymástól függetlenül értelmezték. Persze a történet megmaradt: egy lány, aki becsúszott, akinek a szülei soha nem házasodtak össze, az anyja betegeskedett, az apja nem volt jelen az életében, végül a ballagásán beköszön, hogy bepótoljon tizeniksz évet, csakhogy azt már nem lehet.
Ez nem más, mint egy tipikus panelsztori, némi mitológiával fűszerezve
Amikor egymás után háromszor hall az ember egy szöveget, szinte megtanulja. Olyan ez, mint a memoriter régen. Azzal a különbséggel, hogy itt a mondatok furcsán ismerősen csengenek. „Én olyan aranyos vagyok, csak fogadjon már el valaki.” Ma Magyarországon több százezer szülő neveli egyedül a gyerekét, de mintha elfelejtenénk, hogy a megdöbbentő számadat mögött valós emberi történetek vannak, amikben azért mégiscsak van egy-két közös dolog. Az Én, Iphigenia ettől különleges, hogy felhívja a figyelmet egy olyan hétköznapi jelenségre, mint hogy milyen csonka családban, apa (vagy anya) nélkül felnőni. Az ismétlés, a háromféle értelmezés éppen abban erősíti meg a nézőt, hogy nem egy történetet hall, hanem sokakét, egyszerre. Elsőként egy nagyon költői Iphigenia jelenik meg a színpadon. Hosszú hajfonatával, fémdobogón (alatt, mellett, benne) mikrofonnal a kezében hangosítja ki belső vívódását.
A második értelmezésben, Iphike alászáll a használtruha rengetegben, hogy flitterekkel tarkítva üdvözüljön. Egyszerre kislány és a saját anyja, mintegy előrevetíti azt a sokunkat nyomasztó jövőképet, hogy „végül mi leszünk a szüleink szülei.” Ebben az értelmezésben majdnem elhisszük, hogy el lehet nézni egy szülőnek tizensok évnyi mellőzést. A harmadik feldolgozásban Iphigenia tévés gasztro-sztárrá avanzsál, aki miközben megsüti a tökéletes GMO-mentes gyökérkenyeret, gúnyosan, hisztérikusan, némi öniróniával és egy kis (sok) borral mondja el a történteket. Igen, egy olyan világban, ahol nem szokás ilyesmiről, pláne őszintén beszélni. És a vége mindegyik értelmezésnek ugyanaz: „Gyökértelen vagy, nincs viszonyítási pontod, és rájössz, hogy minek.”
„Az ember csak a saját történetét tudja elmondani”
A Junior Príma-díjas Eke Angéla, ahogy a darab tételmondatából is kiderül a saját története nyomába eredt. Závada Péter a vele készült interjúból írta meg a drámát, így végül valóság és fikció izglmas keveréke került a színpadra. A mitológiai párhuzam is azt erősíti, hogy a saját életünk, történeteink megértéséhez és feldolgozásához kénytelenek vagyunk mítoszokat gyártani. A nüansznyi különbségek a szövegben, na, meg Tihanyi Ildi, látványtervező munkájának hála a téma kitágul. Így lesz a modern tógából matrózblúz vagy a trendi sportcipőből és rikító mackónadrágból egy társadalmi osztály jelképe. Az előadás legfontosabb üzenete – számomra -, hogy próbáljuk meg a társadalmi jelenségeket az egyén történetén keresztül értelmezni. Persze attól, hogy valaki csonka családban nő fel, még lehetnek gondoskodók a szülei, de lássuk be, cseppet sem túlzó a kép az elhagyott, gyerekét egyedül nevelő nőről, aki a démonaival küzd, vagy a lányról, aki felnőve semmit sem tud biztosabban, mint, hogy nem akar gyereket. Ez a mondat egyébként a középső interpretációban hangzik el a színésznő szájából, és őszintébb, megkapóbb része talán nincs is az előadásnak. Persze abban is van valami egyszerre mulatságos és tragikus, amikor Iphigenia a harmadik részben betolja, húzza, vonja a komplett konyhadíszletet… „A nők rohadt erősek, de nem tudom, hogy van-e értelme.”
Az Én, Iphigenia című előadás maibb nem is lehetne, nemcsak formabontó, és egyedi színházi kísérlet, de nagyon fontos témát dolgoz fel, ráadásul remek, gördülékeny megfogalmazásban. Jegyek korlátozott számban itt elérhetők!
Következő előadás? Február 28. 19:00
Hol? Radnóti Tesla Labor, Budapest, Kazinczy utca 21.
Nyitókép: Kállai-Tóth Anett
