Így készíts tökéletes sajttálat 8 lépésben

Egy baráti beszélgetés és egy kerti parti elmaradhatatlan hozzávalója egy jól megkomponált sajttál. 8 egyszerű lépésben elkészítheted életed remekművét, ami mellé ne felejtsd el a bort is behűteni!

Körülbelül egy éve változtattam az étkezési szokásaimon és tértem át a vegán életmódra. Enyhe laktózintoleranciám miatt már jóval korábban áttértem a növényi alapú tejekre és mivel húst is csak nagyon ritkán fogyasztottam, nem jelentett gondot mellőzni az étrendemből. A végső döntésem egyetlen hátráltatója a sajt iránti szerelmem volt. Egy sült camemberttel, egy szelet gorgonzolával vagy egy burratával bármikor meg lehetett vesztegetni. Igazi sajtsznob voltam, aki minden létező típust megkóstolt a világon és hallani sem akart az előre csomagolt, szeletelt, ömlesztett borzalmakról. Az évek alatt tökélyre fejlesztettem az esztétikailag és gasztronómiailag is kellemes élményt nyújtó sajttálak művészetét, amit a vendéglátások során és saját magam boldogítása miatt is  előszeretettel elkészítettem. Íme néhány tipp, hogyan készítsd el a tökéletes cheese plate-et, avagy egy önjelölt sajtszakértő tanácsai következnek:

1. Az alapok

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alana Kysar (@alanakysar) által megosztott bejegyzés,

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, egy lélegzetelállító tál elkészítéséhez különböző sajtokra lesz szükséged. A legjobb, ha különböző jellegzetes ízek és állagok keverednek a válogatásodban. Szerencsére ma már a legtöbb szupermarketben széles választékkal várják a vásárlókat, így egy helyen beszerezheted az összes hozzávalót. Legyen a kosaradban egy friss, lágysajt, egy krémes állagú darabka, egy kemény sajt, de egy enyhén édeskés/dió ízű és egy különleges fajta sem maradhat ki a listádról. Néhány egyszerű, de nagyszerű példa az előbb említett szelekcióra:

  • kemény sajt: cheddar
  • édeskés/diós sajt: érlelt gouda
  • krémes: brie
  • friss lágysajt: kecskesajt, mozzarella vagy feta
  • különleges: egy karakteres ízű kékpenészes sajt egyetlen tálról sem hiányozhat, például roquefort vagy gorgonzola

2. Egy kis extra

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vermont Creamery (@vermontcreamery) által megosztott bejegyzés,

Ha igazán be szeretnél vágódni a család vagy a barátok előtt, kápráztasd el őket és egészítsd ki a vendégváró tálat néhány sajtgolyóval. Fontos, hogy ezeket ne a boltban szerezd be, hiszen az esetek többségében csalódáskeltően rossz ízekre számíthatsz! Válassz 2-3 különböző sajtgolyó receptet, amit otthon is könnyen el tudsz készíteni. Az én go-to receptjeim közé a baconös-pisztáciás-kéksajtos és a karamellizált hagymás-gruyerés-kesúdiós sajtgolyó tartozott, de rengeteg remek ötletet találhatsz az interneten. Teszteld őket és találd meg a kedvencedet!

3. Jöhetnek a szénhidrátok!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

whatsgabycookin (@whatsgabycookin) által megosztott bejegyzés,

Valljuk be, egy sajtválogatás nem tartozik a diétás ételek közé, így ha már nekilátsz, ne fogd vissza magad a szénhidrátok terén sem! Tálad második legfontosabb elemei a különféle kenyerek és kekszek. Ugyanúgy, mint a sajtoknál, itt is jó minél több lehetőséggel készülni. A választás során fontos, hogy ne legyen túl karakteres ízű a kísérő, hiszen nem a mézes-mazsolás bagelt és a rozmaringos keksz ízét szeretnéd érezni, hanem a sajtokét. Egy egyszerű, enyhén sós kekszhez tálalj rozs- vagy zabkenyeret, amelyekben különböző magvak és szárított gyümölcsök is lehetnek. Ezek nemcsak ízben térnek el a ropogós keksztől, a különböző színek jól mutatnak majd egymás mellett. Szintén remek opció a grissini és a baguette, de egy friss, ropogós fehér kenyérrel sem okozol csalódást senkinek.

4. Friss és aszalt gyümölcsök

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vermont Creamery (@vermontcreamery) által megosztott bejegyzés,

Tálad előző szereplői főként fehér és barnás árnyalatokkal pompáznak, így itt az idő egy kis színt vinni a mesterművedbe. A különböző friss és aszalt gyümölcsök gyönyörű tálalásra adnak lehetőséget és ízük remekül kiegészíti a sós finomságokat. Egy sajttálról sem hiányozhat a szőlő, de próbálj minél több alternatívát felkínálni – alma és körteszeleteket, datolyaszilvát, félbe vágott fügét, gránátalmát és görögdinnye szeleteket is felszolgálhatsz. Az aszalt gyümölcsöket – egy kis mazsolát, fügét, és sárgabarackot – szórd el a tálon vagy öntsd őket kis tálkákba.

5. Különböző kenceficék

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bee Seasonal® Organic Honey (@beeseasonalhoney) által megosztott bejegyzés,

Ha igazán fancy akarsz lenni, akkor szerezz be (vagy készíts) egy különleges chutney-t, de előkerülhet a barack- vagy a fügelekvár is a kamrából! Ne felejtsd el a mézet, ami a legtöbb sajttal izgalmasan kombinálható! Egy szelet gouda egy kis mézzel meglocsolva, más kísérőre nincs is szükség. Légy kreatív a különböző krémek terén – magvas mustár, paprikakrém és pesto is kerülhet az asztalra.

6. Ropogtatnivaló

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vermont Creamery (@vermontcreamery) által megosztott bejegyzés,

Rendben, a kekszekkel már biztosítottad, hogy legyen valami ropogós a kínálatban, de a táladon muszáj néhány diófélét is felvonultatnod. A klasszikus dió, mandula és kesudió mindig remek választás, de az üzletekben különféle mixeket is beszerezhetsz, amiben például fenyőmagot, törökmogyorót és makadámdiót is találsz.

7. Még több sós finomság

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Heidi Larsen (@foodiecrush) által megosztott bejegyzés,

Ha nem is rajongsz az olajbogyókért, akkor is érdemes feltálalni egy-két fajtáját a vendégeknek. A legismertebb és legnépszerűbb az egészen sötét színű Kalamata, de rengeteg más színben és ízben is elérhetők a boltokban és a piacokon. Egy kis csemegeuborka is felkerülhet a tálra!

8. Végül, de nem utolsó sorban: felvágottak

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Modern Proper (@themodernproper) által megosztott bejegyzés,

Ha vegetáriánus sajttálat szeretnél készíteni, akkor már el is készültél, hiszen a húsok nélkül is igen impozánsan mutat a végeredmény. Valójában a sajttál már önmagában megállja a helyét egy kerti parti során, de sokan szeretnek bekapni mellé valamilyen felvágottat is. Nem feltétlenül szükséges a sajtokkal együtt felszolgálnod a húsféléket, akár külön tálat is készíthetsz szalámi- és sonkaválogatásodból. Téliszalámira, kolbászra, számos sonkafélére, akár prosciuttora is eshet a választásod. Voilà, el is készültél!

Nyitókép: Losangela/Shutterstock

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: